XXI. ÉNEK
(Töredék)

Csörgõ patak! életemnek
  Mint az hajdan foly vala,
Igaz képe, míg mellemnek
  Szabad volt bal oldala;
Oh te! kinek gyöpös partján
  Jár és nyugszik gyakorta,
A vad tündér, a ki nem szán,
  S életem letiporta.

Kinek folyó tükörében
  Lelé csak mássát a test,
Melyet egész szépségében
  Senki soha le nem fest;
Óh te! kinek siralmimmal
  Szaporodott folyása,
És panaszos hangjaimmal
  Elegyedett zúgása! -

Százados tölgy! te ki épen
  Állasz itt még, noha vén,
Tiszteletre méltóképpen
  A mezõnek közepén;
Te, az idõk repûltében
  Annyi szélvész játéka,
S oly sok nyárnak hévségében
  Annyi vándor árnyéka!

Óh te! kihez támaszkodva
  A gyönyörû fáradt test,
Szép s nagy lelke gondolkodva
  Nézte, mely szép a napest;
Kinek csipkés leveleit
  Sohajtásim ingatták,
Kinek erõs gyökereit
  Bús könnyeim itatták!

Te árnyékos, hüves erdõ!
  Annyi madár tanyája;
Kit gyakorta megkeres õ,
  Szívem kedves kányája;
Te, kit szava víg hangzattal
  Oly sokszor meglelkesít,
És elméje gondolattal
  Oly bõven megnépesít.

Kinek zengõ homályában
  A bús annyit tévelygett,
Midõn párja birtokában
  Minden madár enyelgett;
S a természet emlõibõl,
  Ki mindent élésre hítt,
S az állatok örömibõl
  A bús szív csak mérget szítt.