VI. ÉNEK.

Szerelem-e az, avagy nem,
  A mit érzek keblemben? -
S vajjon, ha ez nem szerelem,
  Hát mi lakik szívemben! -
Ha jó, miért oly bánatos,
  Annyi kínba mért tellõ? -
Ha rossz, mért oly kivánatos,
  Mért oly édes, oly kellõ? -

Ha nyavalyám kedves nékem,
  Mért vádolom sorsomat?
Mit jajgatok? - Ha pedig nem,
  Mért táplálom kínomat? -
Szívem tüzét, ha fájdalmas,
  Mért szeretem bojtani?
Ha pediglen nem ártalmas,
  Mért kivánom óltani? -

Ha fájlalom gyötrelmemet,
  Mért szeretem, hogy élek?
Ha megúntam életemet,
  Korán halni mért félek? -
Mennyet, poklot ki zavar így? -
  Amor ez a nagy mester;
Amor ez az édes mirígy,
  Az ily lator, patvar szer.

51. Dal.

Midõn a hold világában
  A patakot kisérem,
S egy tünemény formájában
  Alakját megesmérem;
S õtet reám szerelmesen
  Mosolyogni képzelem,
S úgy tetszik, hogy kegyelmesen
  Beszélget ott én velem: -
Egek, mely nagy boldogságom!
Tartana bár kábaságom! -
  A káprázat eltünik,
  S boldogságom megszünik.

52. Dal.

Azt kérdezed, óh barátom,
  Milyen az én életem? -
Még most is a régi terh nyom.
  S avúlt lánczom zörgetem.
Még most is a szerelemnek
  Kínos horgán rángódom,
S a reménynek s félelemnek
  Habjai közt hánykódom.
Szívem harcza folyton foly még:
Csak az vagyok, a ki valék,
  S az maradok, míg élek,
  Bár mi sorsot cserélek.

53. Dal.

Minden inkább lehetséges,
  Mint sem hogy mást szeressek;
Hogy én beteg, egészséges
  Más szív által lehessek.
A tengerek kiapadnak,
  És a halak repülnek;
A csillagok leszakadnak,
  S a hegyek elterûlnek;
A múlt idõ meg vissza tér,
Bárány s farkas egygyüvé fér,
  Az oroszlán nyúlat szûl -
  Midõn szerelmem meghûl.

54. Dal.

Ha oly makacs ellensége
  A sors boldogságomnak,
Hogy egygyütt lesz búmban vége
  Életemnek s kínomnak:
Legalább, ha már nem élek,
  Akkor szánj meg engemet,
Oh isteni, áldott lélek,
  Ki feldúlád éltemet! -
Mert bár késõ lesz már akkor,
Érzi tán azt mégis a por,
  Melylyé válik ez a szív,
  Mely a síron túl is hív.

55. Dal.

Ha mindennek felosztását
  A külömbség szerezi,
Az egész nagy teremtést hát
  Szívem ekként felezi:
Egygyik része, melyben õ van;
  S ebben vagyon minden kincs,
Mi csak lehet száz világban:
  Másik része, hol õ nincs;
Ez únalmas és szomorú,
Minden nyomban halavány bú,
  Csömör, méreg s átok van; -
  S én itt élek - pokolban.

56. Dal.

Mint a napnak súgárai
  A ködöt megszaggatják;
Mint a szelek fúvalmai
  A tengert felforgatják:
Húnyorgása szép szemének
  Úgy szaggatja keblemet;
S bájos hangja énekének
  Úgy zavarja eszemet. -
Ez a mindenható tündér
Talán nem is halandó vér?
  Másként hogyan lehetne,
  Hogy velem így tehetne? -

57. Dal.

Gyermekségem szép idei,
  Be hamar elmúlátok!
Életemnek örömei,
  Be rövidek valátok! -
A tavasznak virágai,
  Leveleik a fáknak,
Erdõk s berkek víg hangjai,
  Vígsági a világnak, -
Mind megfordúl bizonnyára,
Mindennek megtérül kára:
  De ti soha, soha sem! -
  Utánnatok mit késem?

58. Dal.

Óh epedõ kivánatok!
  Kik szívemnek tüzébe
Emésztõdtök, - lopódjatok
  Szûz mellének jegébe.
Oh szomorú gondolatok!
  Kik elmémnek ködébe
Borongatok, - tódúljatok
  Agya vidám mennyébe:
Vídúlást tik ott nyerhettek,
S tik enyhülést ott lelhettek; -
  Ti, ha jegét töritek,
  S ti, ha eszét gyõzitek.

59. Dal.

Önmagával vagdalkozni,
  Nyúgalmat nem lelhetni;
A vadsággal barátkozni,
  És bújdosni szeretni;
Szív és lélek nélkûl élni,
  Hûlni, fûlni, olvadni;
Csüggedezni, majd alélni,
  S halálosan lankadni;
Az örömbõl mérget színi,
Éjjel nappal sírni ríni, -
  A ki szeret, ezt nyeri:
  Rabját Amor így veri.

60. Dal.

Gyûlölöm én a világot,
  Az emberi nemzetet;
Gyûlölöm a vígaságot,
  A szerencsét, életet.
Gonosz Amor! mire kénted
  A halandó szíveket!
Kegyetlen, és nem tekinted
  Töredékenységeket! -
Mi kell hát még? ha únalom,
Kín, gyötrelem, bú s fájdalom
  Minden, a mi bennem van,
  S kivülem a világban.