IX. ÉNEK.

Nincs nyugtom, nincs békességem,
  Lelket alig vehetek;
S pedig az az ellenségem,
  Kit imádva szeretek:
Feldúlá már mindenemet,
Mind szívemet, mind eszemet,
  Békét nekem még sem hágy,
  Végsõ vesztem után vágy.

A zordon tél hidegei
  Borzogatják keblemet,
S az epesztõ nyár hevei
  Sütik fõzik szívemet;
Majd porba leheveredem, -
Majd egekig emelkedem, -
  A félelem lecsapdoz -
  S a remény meg felkapdoz.

Ha lehetne, mindent dúlnék,
  Majd meg mindent ölelnék;
Most örömest meggyógyúlnék,
  Majd meg új mérget nyelnék.
A fogságom nyitva, tárva,
S én mégis bé vagyok zárva; -
  Nincsen szemem, és látok; -
  Nincsen nyelvem, s kiáltok.

Az élettel tusakodom,
  S élni még is szeretek;
Fájdalmimmal nyájaskodom,
  És sirok, ha nevetek.
Ily zûrzavar az életem!
S ezt csak neked köszönhetem,
  Édes pokla szívemnek!
  Kínos mennye lelkemnek!

81. Dal.

Ezerek közt maga lenni
  És titkosan törõdni;
Az örömben részt nem venni,
  Keservekben edzõdni;
Kétségb’ esni, reményleni
  S magát százszor megcsalni;
Bút, kínt önnön teremteni,
  A világnak elhalni:
Ily halálos veszedelem, -
Egy szép kígyó a szerelem:
  Kerüld kiki okosan!
  Ha kit megcsíp, oda van.

82. Dal.

A világnak vígasági
  Nem derítik szívemet;
Az ifjúság múlatsági
  Nem gerjesztik kedvemet:
A vígadók seregében
  Búbánatnak eredek,
S az örömek örvényében
  Öröm után epedek.
Így vagyok én víz szükében
A tengernek közepében;
  Így fázom a melegben,
  S így égek a hidegben.

83. Dal.

Boldog, ki a szerelemnek
  Érzi tüzét keblében,
Úgy mint én azt életemnek
  Érzem minden erében;
S istennéje szép szemébõl
  Ír húll égõ sebére,
Mint a hajnal szemérmébõl
  Harmat a völgy füvére.
Ezt mondhatni szerencsének;
Az örülhet életének;
  Öröm annak reggele,
  Gyönyörûség éjjele.

84. Dal.

Senki õtet nem esméri,
  Önnön maga magát se,
Mert az ész õt fel nem éri,
  Hogy helyére tehesse.
Szívem tudja csak érezni,
  S õt imádni kénytelen:
De nem tudja megnevezni, -
  Megnevezni képtelen.
A Scipiók, Periclesek,
Catók, Platók, Sokratesek
  Diadalmát vallanák
  S lánczát büszkén hordanák.

85. Dal.

Szerelemben fogamtattál,
  Szerelemtõl születtél,
Szerelemmel tápláltattál,
  Szerelmek közt termettél;
A mit szemed lát, s füled hall,
  (Így szól a bölcs értelem)
A teremtés valójival
  Nem egyéb, mint szerelem:
Szerelem a föld, víz, tûz, ég, -
S azt te még sem esmernéd még? -
  Kémleld ki csak szívedet,
  Megtanít az tégedet.

86. Dal.

Szíve tárgyát bálványozni,
  Egyéb mindent megvetni;
Édesdeden sohajtozni,
  Keserûen nevetni;
Akadozva beszélleni,
  Színben százszor változni;
És az eszét elveszteni,
  És a sorsot átkozni;
Dicsõségre sóvárogni,
Test s lélekben háborogni:
  A szerelem ilyen baj:
  Valóságos pokol-faj!

87. Dal.

Nincs szivének kivánatja,
  Mely engemet tárgyozna;
Elméjének gondolatja,
  Mely én reám czélozna.
Midõn sohajt, bár kivánná,
  Hogy õt én is hallanám!
S oly szép lévén, vajha bánná,
  Ha nem-szépnek mondanám.
De hajh! engem számba sem vesz;
Én felõlem kérdést sem tesz; -
  Gyûlölne, jobb szeretném;
  Ezt könnyebben tûrhetném.

88. Dal.

Egygyetlen-egy, bár ki lássa,
  Lelkében és testében;
Egygyetlen-egy, s nincsen mássa
  A halandók nemében.
Olyan, mint õ, nem vala még
  A nap alatt, nem is lesz;
Ily csudát a hatalmas ég
  Maga is csak egyszer tesz.
Fát, követ õ meglelkesít,
Epét, mérget megédesít,
  Óh szép oka kínomnak,
  Intézõje sorsomnak!

89. Dal.

Láttam õtet siránkozni,
  (Barátnéját siratta)
És hallottam sohajtozni -
  Keblem hajh! mint szaggatta:
Meleg hó volt ábrázatja,
  Szemöldöke szivárvány;
Szeme az est csillagzatja,
  Melle pihegõ márvány;
Láng volt az õ sohajtása,
Felhõs hajnal mosolygása;
  Gyöngyök voltak könnyei,
  Halvány rózsák színei.

90. Dal.

Hallottam én szép szavának
  Ezüst hangját zengeni;
Philoméla panaszának
  Hangja nem oly isteni.
A természet figyelmes volt,
  S olvadozni láttatott;
A patakvíz lassabban folyt,
  A fatetõ hallgatott;
Megszünt minden madár dala,
Minden Zephyr fülel vala,
  Megszünt minden fúvalom, -
  S mosolygott a fájdalom.