XIII. ÉNEK.

«Állj-meg, Amor! szemlélgessük
  Kedves ellenségemnek
Kellemeit, s fejtegessük
  Köteleit szívemnek.»
Amorhoz én így szóllottam,
  Ki körûltem lebelgett;
Lantomat megindítottam, -
  S Amor imigy enyelgett:

«Nézd! - oly bõ a kellemekben
  S gazdag a szép erkölcsben,
Mint a tavasz a füvekben,
  És az õsz a gyümölcsben.
Bája meggyõz mindeneket,
  Valósága húz, vonsz, ránt:
Így gyõzi meg a köveket
  Érdemével a gyémánt.

Az õ maga-viselete,
  Mozdúlása, járása,
Termetének szép kelete,
  Tartása és hordása,
Lábainak lebegése,
  Melylyel az észt leveri,
Teste minden helyhetése -
  Mind ez több, mint emberi.

Tagjainak mozgatása,
  Emelése karjának,
Öltözetben választása,
  Lengõ fürti hajának,
Arczájának vonásai,
  Szája két sor gyöngyei,
Kebelének hullámjai -
  Mind ez való mennyei.

Szépek s nagyok érzeményi,
  Indúlati nemesek,
Szépek és jók téteményi,
  Intézeti kegyesek;
Lelke csupa sympathia,
  Harmonia érzése,
Szava kedves melodia,
  A sphaeráknak zengése.

A vídámság komolysággal
  Ölelkezik képében,
A gyengédség bátorsággal
  Vegyûl tüzes szemében:
Gyönyörû szem! gyönyörû kép!
  Isteniség súgára!
Ennél fellyebb nem megy a szép -
  Ez arczában határa.

Lehellete a teremtõ
  Istenségnek ihlése;
Andalgása, - ha sohajt õ -
  Ezer Amor nemzése;
Ajakinak mosolygása
  Az egeknek nyilása;
Szeme minden pillantása
  Egy-egy villám csapása.

Tekintete boldogságot,
  Üdvességet osztogat,
S mindennémû gonoszságot,
  Minden bûnt elfojtogat; -
A mit a szem õ rajta lát,
  A mit tõle hall a fül,
Oly valamit, olyan csudát
  A képzelet bajjal szül.

Beszéllésre pattantaná
  A némának nyelvét is,
És lángokba lobbantaná
  Még a vénnek keblét is;
A sorsot megengesztelné,
  Folyókat állítana,
A halált is megkérlelné,
  Hegyeket indítana.

Remekje a természetnek,
  Koronája nemének,
Bálványa mély tiszteletnek,
  Csuda minden elmének;
A teremtõ dicsõségét
  Õ általa hirdeti,
S mindenható tehetségét
  Általa érezteti.

A hol õ van, Édenné vál
  A legvadabb pusztaság;
Rózsává lesz minden fûszál,
  Melyre az õ lába hág.
E hatalmas báj-seregnek
  Ki állhatna ellene? -
Vitézeknek és bölcseknek
  Hódolniok kellene.»

Menjünk, Amor! - fejtegetvén
  A kötelet, ügyemet
Nem enyhítem, s nem oldom én,
  Sõt szorítom szívemet.
Mondám, - és még tátva volt szám -
  Amor ennek örüle:
«Így kell (úgymond) ezt akarám.»
  S kaczajjal elrepüle.

121. Dal.

Szeretni s nem szerettetni!
  Egek! mely kín s gyötrelem! -
Mért kell néked meglehetni,
  Szerettetlen szerelem!
Keserûség, epe s méreg
  Annak élte, ki így él,
Boldogabban él a féreg -
  A fa-élet jobb ennél.
Kit bal sorsa így megvága,
Annak egész valósága
  Megtestesûlt gyötrelem -
  Átok az ily szerelem.

122. Dal.

A szerelem indúlatját
  Minden érzi s táplálja,
S tevegetvén áldozatját,
  Gyönyörködve szolgálja:
A mennyeknek angyalai
  És a földnek férgei,
Erdõk s mezõk polgárjai
  S a tengernek népei, -
Szeret minden általjában,
S a szerelem köz pontjában,
  A mi csak él, öszvegyûl; -
  Õ nem szeret egyedûl.

123. Dal.

Mely szó, mely nyelv dicséreti
  Érhetnék-el felségét?
Hol a lant, mely elzengheti
  Csudálatos szépségét?
Ti, Apollo kedveltjei,
  Éneklõi Hellának!
S ti, Minerva neveltjei,
  Nagy költõi Rómának!
Szemetekbe mondom néktek,
S még sem sértem dicsõségtek:
  Ha õt irná Músátok, -
  Enniusok volnátok.

124. Dal.

Óh! vajha kiszakaszthatnám
  Ezt a szívet keblembõl!
Vagy inkább, ha kivághatnám
  Az õ képét szivembõl!
Hanyatlik is tûredelme
  Oly rég váró szívemnek;
Kétségbesik hiedelme
  Csüggedezõ lelkemnek;
S õ mennyei kedvességben,
Imádandó dicsõségben,
  Szánakodás nélkül áll
  Örömimnek sírjánál.

125. Dal.

Szépségének látásától
  Elválasztom szememet;
Méz-szavának hallásától
  Elszakasztom fülemet;
Elhagyom õt, - s megmenekszem,
  Okos én, azt gondolám,
Balgatag! és megcselekszem -
  S valóban ment vagyok ám!
Mint ama ponty, ki megkapta
A horgot és leharapta
  S lenyelte s ellódúla -
  Szépen megszabadúla!

126. Dal.

Napok jönnek, napok mennek,
  De búm csak nem távozik;
És az órák elreppennek,
  De sorsom nem változik:
A volkánok kifáradnak, -
  De nem az én tüzeim;
Folyók, tavak kiapadnak, -
  De nem az én könnyeim;
Erdõk, mezõk felvídúlnak,
Csillagzatok megfordúlnak,
  A szerencse forgandó -
  Csak inségem állandó!

127. Dal.

Érzeményim seregében,
  Szenvedelmem markában
Fekszem itt a völgy ölében,
  Mint a megholt sírjában.
Nincsen, ki bús kiáltását
  Visszhangozná szívemnek,
Nincs, ki lankadt alélását
  Gyámolítná lelkemnek:
Az, a ki feltámaszthatna,
És magamnak visszadhatna,
  Hajh! az nem hall engemet -
  Zúzd el, óh kín, szívemet!

128. Dal.

A menõ nap a jövõnek
  Adja által kínomat,
Esztendõ az esztendõnek
  Adja által sorsomat;
Az újságok megavúlnak, -
  De új mindég inségem;
Fenyõk, tölgyek meghajúlnak, -
  De nem hajlik hûségem.
Örömeim elhúnyának,
Reményeim elhalának,
  De él mindég gyötrelmem,
  Halhatatlan szerelmem.

129. Dal.

Nem birja ily sanyarú lét
  Terhét tovább ez a váll;
Elhervasztó lehelletét
  Reám fuvá a halál;
A lélek és test ereit
  A keservek megvevék;
Az életnek gyökereit
  A bú férgi elevék.
Idegimben, inaimban,
Ereimben, csontjaimban
  Egygyenként hal az élet -
  Annyi remény mivé lett!

130. Dal.

Amor fejem mint megcsalá!
  Hol agyamnak veleje?
Melyen estem magam alá -
  Hol lelkemnek ereje? -
Sem a szívem, sem az eszem,
  Sem lelkem nem enyém már;
S akármiként cselekeszem,
  Meg nem tér a vallott kár.
Aphrodita lator fattyja
A teremtést úgy forgatja,
  Mint a lapbát kezében
  A gyermek víg kedvében.