XV. ÉNEK.

Falak, melyek közt lakozik,
  És élete folydogál;
Karszék, melyen ül s dolgozik,
  Olvas, köt, tõz s irdogál;
Kendõ, melyet kebelének
  Húllámai ringatnak,
Melyet isteni szivének
  Verései mozgatnak;

Keztyûk, melyek bújtatjátok
  Szép kezeit, karjait;
Czipõk, melyek markoljátok
  Elevenke lábait;
Zsámoly, melyet tagjainak
  Édes terhe nyomogat;
Pohár, melyet ajakinak
  Szûz rózsája szivogat;

Levegõ, mely környékezed,
  Melyet beszí magába;
Szellõ te, mely õt legyezed,
  S béhatsz fedett titkába;
Kert, melyben õ gondolatit
  Ide s tova futtatja,
S gerjedelmit, kivánatit
  Titkosan meghallgatja;

Hárfa, melylyel zengedezi
  A lantosok énekét,
S ostromolja és béveszi
  A szív minden rejtekét;
Rózsa, melyet öntözének
  S letépének kezei,

Melyet most szép kebelének
  Hervasztanak hevei;
Minden, a min tekintete,
  Minden, a min kedve függ;
A mit ér s ihl lehellete,
  Minden, a min lelke csügg: -
Mint irígylem szerencsétek,
  Hogy õt érinthetitek! -
Hátha még azt éreznétek? -
  De jobb, hogy nem érzitek.

141. Dal.

Emberfajzat! akárki légy,
  Ki olvasod versemet,
Belõlem te csúfot ne tégy,
  Ha nem értesz engemet:
Ez örvényes érzéseket,
  E tévelygõ álmokat,
Ezen hiú reményeket -
  Ne kaczagd e dolgokat.
Ha voltál már Amor rabja,
Tudod, mi a szívnek habja;
  Ha nem voltál, hát még léssz -
  Ha kaczagsz, óh! balúl téssz.

142. Dal.

A kelõ nap tovább nyújtott
  Inségemnek követje;
Az esõ nap földhez sújtott
  Reményemnek képzetje.
Fájdalmimnak béhegedtek
  Szív-enyhítõ könnyei;
Panaszimnak elrekedtek
  Bút-oszlató versei:
Csak meredõ tekintetem
És szorongó lélekzetem
  S homlokom nagy cseppjei
  Inségemnek jelei.

143. Dal.

Midõn Amor hozzám jöve -
  Bétekintett keblembe,
És nyilával belém löve,
  S gyönyörködött sebembe,
S rabját immár, elszakasztott
  Engem ennen magamtól,
S mind örökre elválasztott
  Boldog nyúgodalmamtól;
Szóval: Amor volt egészen,
Ugy tett, a mint mindég tészen;
  Csak szárnyait veté el,
  S ülve harczol véremmel.

144. Dal.

A szerelem hatalmával
  Imígy oda ûzetni,
S gõgje hegyes fulánkjával
  Imígy vissza döfetni;
Égõ szívem lángjaival
  Imígy hozzá kapatni,
S szíve büszke dagályival
  Imígy vissza csapatni:
Így hányódni és vetõdni,
Szaggatódni, feszítõdni -
  Hol egy isten állatja,
  Ki mindezt megbirhatja?

145. Dal.

Hogy csak kínja s aggodalma
  Boldogtalan szívemnek,
S csak insége és siralma
  Foglalatja versemnek;
Hogy csak panasz, fohászkodás
  Minden hangja lantomnak,
S kétségbesés, tébolyodás
  Minden sora dalomnak; -
Biz ez, Amor! nem neveli
Dicsõséged, nem emeli,
  Sõt alázza nevedet, -
  Gyaláz, gonosz, tégedet.

146. Dal.

Hegyen völgyön ácsorogtam,
  A nyúgalmat kémleltem,
Fel és alá támolyogtam,
  De sehol fel nem leltem.
Balgatag! a békességet
  Magam kivül nyomozom,
Holott én az ellenséget
  Kebelemben hordozom.
Ez az örvény feneketlen;
Nincs mód benne, - lehetetlen,
  Bátor miként tünõdjem,
  Hogy ebbõl kivergõdjem.

147. Dal.

Óh te! óh te! így ordítok
  Sokszor, midõn keblemet
Amor víjja, s vadúl a sok
  Fene túrja szívemet:
Hogy az echók felrettennek
  És utánnam jajdúlnak;
S a madarak elreppennek,
  S a kövek megindúlnak;
S én szorúló lélekzettel
S égõ, szomjú tekintettel
  Terjesztem ki karomat,
  S igy ölelem - kínomat.

148. Dal.

Szüntesd, óh sors, haragodat,
  Szünj meg immár vagdalni!
Vagy fordítsd el ostorodat,
  Vagy engedj már meghalni,
Ha ez volt feltett szándékod,
  Imily bánás szívemmel;
Nem köszönöm ajándékod,
  Melyet adál éltemmel.
Mért lettem hát? és mi végre?
Egyedül csak ez inségre? -
  Mondd meg, óh! mit vétettem,
  Fene sors, hogy születtem?

149. Dal.

A szegénység és gazdagság
  Voltak Amor szülõi,
A félelem és az aggság
  Voltak az õ emlõi:
Mert mindég kér és mindég ád -
  Óh be szegény! be gazdag!
Fél s reszket, mint egy vékony nád
  A szélvészben, s mindég agg.
Ezerképpen érezhetõ,
Csak hogy ki nem fejezhetõ
  Csuda minémûsége,
  Boldogsága s insége.

150. Dal.

Testének egy mozdúlása,
  Karjának egy esése,
Arczának egy pirúlása,
  Lábának egy vetése,
Szájának egy mosolygása,
  Szemének egy villáma,
Mellének egy sohajtása,
  Keblének egy hulláma -
Ugy fogja meg a szíveket,
Mint a fecske a legyeket, -
  Fegyver, melytõl oda vész,
  Bármely erõs, magas ész.