A Tavasz

1792

Nyájasbb artzúlattal arany szekerére fel-ûlvén
   Innepi fényt ereget Phoebus az ékes egen.
A fagyos Északnak zúgó fúvallati szûnnek
   A bádjadt Zephyrek lengedezési között.
Harmatban feredett keblét a róza ki-fejti;
   A võlgy illatozó Májusi gyöngynek örûl.
A le-folyó kövitsen lassú patakotska tsörög-le,
   S tsendes habjaival pázitos hantot öblít.
Fel-veszi télben el-hányt ékét a bánatos erdõ,
   Zöld árnyéka kies szenderedésre vezet.
Itt epedõ hangonn a sérûlt fülmile gyász-dalt
   Zengedez: ott a bús gerlitze jajnak ered.
Ím kezeit Pómóna gyümõlts-fáinkra ki-nyújtá,
   A feselõ bimbó ritka gyümõltsre mutat,
Hajnal hasad: gyapjas nyájával el-hagyja tanyáját
   A daloló Pásztor, s friss legelõre siet.