Phyllis Demophoonhoz

Ovidiusból fordíttatott
1788

 Demophoon! el-tölt az idõ, amellyre határzád
   Meg-jöveted; Phyllis bús panaszokra fakad.
A tõlt Luna mihelyt két szarvait eggybe-növeszti,
   Rév-szered, azt fogadád, Szítoni partra kötöd.
Már négyszer tele - meg, már el-fogya Cynthia négyszer
   Még is Athenából nem jöve semmi hajó.
Tsak számold az idõt - szeretõd számolni tanúlta
   Gondosan - és panaszom nem jön elõdbe hamar
Sõt sokat is vártam; késõn hiszem, aminek önnön
   - Károsodásommal kelletik adnom hitelt.
Szívemet hasztalanúl hányszor hitegettem! az Auster
   Mord szele, képzeltem, most veri-vissza hajód.
Theseust átkoztam, hogy vissza-botsátani késnék,
   És nem is õ vala tám el-maradásod oka.
Néha pedig félttem, ne hogy a Hebrusban evezvén
   Aktai sajkáddal szõke vizébe merûlj.
Gyakran egészséget kértem vala néked az Égtõl
   Ó hitetlen! s tömjényt hint vala tûzre kezem.
Ha ki-derûlt az idõ, s kellõ fúvalmok eredtek,
   Demophoon, mondék, Szítoni parthoz evez.
S ami tsak útasokat hátrál, mind eggybe zavarta
   Phyllised; elmés vólt ok-keresésre fejem.
És nem jössz tsak ugyan: szeretõd hûsége sem indít,
   Sem hitetlen szájad szent fogadási, s az ég.
Demophoon! hitedet sajkáddal szélnek eresztéd:
   Álnok hited, sajkád Rátz ki-kötõre nem ér!
Mondd, miben áll bûnöm? híven, de nem óva szerettem?
   Illy szívvel kedvet kell vala lelni nekem.
Eggy bûnöm vagyon, hogy házamba fogadtalak hitlen!
   Hogy ha talám bûnnek mondhatom érdememet.
Hol hited, a törvény, és a kezek eggybe-fogása,
   S kikre meg-esküdtél annyiszor, Isteneid?
Hol vagyon a holtig meg-igért Hymen, aki jövendõ
   Öszve kelésünknek záloga léve minap?
A szeles, és habozó tengerre meg-esküve szájad,
   Mellyben hitlen sajkád gyakran evezni szokott;
És nagy Atyádra, ki tsendet ereszt a szélvészes ügyre -
   Úgy de talám: e’ben sem lehet adni hitelt:
Majd Venusra, s Cupidónak két féle nyilára:
   Eggyike sebbe hever, másika tûzzel emészt;
S a házas nyoszolyák Istennéjére, s Ceresre,
   Akinek ünnepeit tsendes homályban ülik.
Ennyi sok Istenség ha bosszút állana rajtad,
   Álnok! hogyan tûrnél-el magad annyi tsapást?
S még víz-fúrta hajód igazítani hagytam, hitetlen!
   Hogy meg-erõsítném, melly ide-hagyna, szered.
És evezõket adék, kikkel szaladásnak erednél:
   Szívemen ah önnön fegyverem ejte sebet!
Ám de hivék a mézes igékkel tellyes ajaknak,
   Ám de hivék a nem fényjinek: égben ered.
Ám de hivék könyjednek; ez is hitegetni tanúlt már?
   Úgy vagyon: álnok ez is, s foly, valamerre hagyod.
Ám de hivék fogadásidnak; minek ennyi bizonyság?
   A szívnek nem kell annyi sok: eggy is elég.
Partot adék, s szállást hitlen! panaszolni nem illik
   Érdememet: hanem itt kell vala vetnem határt.
Mást vártam, mivel érdemimenn épûle reményem,
   És helyes a meg-tett érdem okozta remény
Nagy dolog ám egy könnyen-hivõt meg-tsalni! s ez által
   Benned hív-szeretõt kell vala nyerni nekem.
Egy epedõ szívet tsaltál, s eggy gyenge leányzót!
   Törni ditséretesebb tettre ne hagyjon az Ég;
És Eleidhez Athénának közepére tegyék-ki
   Képed, Atyád fényes tettivel  álljon elõl.
Majd-mikor olvassák a fél bika, s ember halálát,
   S Scyront, és titeket, durva Procusse! Sini!
S a le-rogyott Thébát, s a két testûek el-estét,
   Végre, pokolba mikép tört-be barátja miatt:
Erre következzél Te, s legyen képedre fel-írva:
   EGGY SZERETÕT TSALT-MEG, MELLY BE-FOGADTA VALA.
Annyi viselt nagy dolgaiból Theseusnak eszedben
   Épen az el-hagyatott Krétai lyánka maradt.
Eggyet véte, s ez eggyben vagy hozzája hasonló:
   Hitlen! örökséged puszta hibája leve.
Õ boldog, mert Theseusnál jobb férjre talála,
   S hámos tigriseken nyargal az égi jegyen:
Engemet a Rátzok már a’tól fogva kerûlnek!
   Amikor egy idegent fõldim elébe tevék,
S egy némelly úgy mond: „a bõlts várasba mehetne
   A hadi Rátz majd tud lelni magának urat.”
A ki-menet mútatja mi-voltát tettinek Ó ne
   Üsse közel tárgyát, aki tsak innen itél!
Ám de ha tengeremenn habokat fog rév-szered ûzni,
   Mindenek azt mondják: nem vala tettem hibás.
Ám de hibás: palotám nem késztet-vissza, ki-fáradt
   Tagjaidat Biston nem mosogatja tovább.
Demophoon! Szomorú képed még most is elõttem,
   Amikor e partról vízre sietne hajód.
Ált-öleléd szeretõd, és árva nyakába borúlván,
   Szájad ezer forró tsókokat hinte reá.
Könyjeidet könnyembe meréd elegyítni, s panaszra
   Kelni, hogy a tsendes szél haza hívja hajód;
S tõlem el-indúlván vég-kép e szókra fakadni:
   Phylli! Sokat nem vársz Demophoónod után.
Nem sokat? aki talám itt hagytad örökre hajóddal
   Fõldemet, el-vonván tõlem örökre magad.
Még is várlak azért; jere, bár késõre, s idõt fogsz
   Véteni, más valamelly tsorba nem éri hited.
Ah mire vágyakodom! tám más egy szépnek ölében   
   Nyúgoszol, és tartósbb új szerelemre hajólsz.
S Phyllis azóltától már isméretlen elõtted;
   Jaj, ha ki vagy, s honnan? tám tudakozni fogod!
Aki neked hosszas tévelygésidnek utánna
   Demophoon! szállást, s Szitoni partot ada;
S bús eseted meg-szánva javából annyiszor annyit
   Nyújta, s jövendõben nyújtani többet akart;
Aki határatlan birodalmit néked ajánlá,
   A kormányt egyedûl tartani gyenge neme -
Merre terûl Rhodopé Haemustól, merre zajogva
   A felesûlt Hebrus Pontus öblébe merûl;
Aki tenéked elõször hagyá fel-fedni szemérmét,
   Aki tenéked hagyá óldani szûzi övét.
Tisiphoné vala bús nyoszolyóm azon öszve-kelésben
   S a komor éjji madár rút huhogásra fakadt.
Alekto jelen-álla nyakát kígyókkal övezve,
   Sárga szövétnekkel gyújta világot Hymen -
Még is azért partot taposok, s kõ-szírtokon állok,
   Merre szabad szemmel láthatom a nagy ügyet.⁴
A forró napokonn, és a fagyos éjjeken eggyként
   Vígyázok, mi szelek fújnak Athena felõl;
S ha mi vitorlákat messzérõl jõni tekéntek,
   Kedvesem, így szóllok, rátz kikötõre siet.
A tengerbe futok - s tsak alig tartóztat az örvény
   Hol mozogó vízzel partot öblítget az ügy.
S hogy ha felém közelítnek, hibám fel-fedve kesergek,
   Még nem el-ájúlván lyányim ölébe rogyok -
Itt vagyon egy bóltként görbûlt öböl, e’nek az eggyik
   Szarva merõn fel-nyúlt bértzeit égbe viszi:
Innen akartam alá hembergeni búmban az ügybe,
   S ezt, mivel el-hagytál, majd mivelésbe viszem.
Testemet a tenger temetetlen Athenai partra
   Vesse ki, s hûlt tetemim színed elébe vigye.
„Phylli! nem így kelled jönnöd” bár szívvel az értzet,
   S a gyémántot elõzzd; illy panaszokra fakadsz.
Ollykor halált okozó mérget szomjúhozom, ollykor
   Nyílt kebelemnek hegyes tõrt szegez árva kezem;
Majd nyakamat, mért hogy hitlen kezeidnek ölelni
   Hagytam elébb, tõrrel fojtani kedvem ered.
El-van szánva halállal adózni siralmas hibámért;
   Választása pedig nem sok idõbe telénd.
Téged, vesztem okát gyászos síromra fel-írnak,
   Illyen igék adják szép diadalmad elé:
DEMOPHOON PHYLLIST, KI SZERETTE,
   MEG-ÖLTTE; HALÁLA
INGERE DEMOPHOON, ESZKÖZE LÉVE MAGA.