II. Leopold Koronáztatására

Eleje egy nagyobb kõlteménynek, mellyet készített T. Bárdosy János
a Lõtsei Iskoláknak hellybéli Igazgatója fordítt. Deákból

1792.

   Üdvözlégy méltó Phoenixe Theresa porának
Te, kiben árva Hazánk egyedûl hellyezte reményjét!
O Leopold! kit az Ég példáúl kûlde világra
A koronás Fejedelmeknek, hogy merre hanyatlik
A nap arany szekerén, vagy az éj bús fellegit ûzi:
Tûndöklõ Virtussaidat bámúlva tsudálják.
Ûlj-fel öröm-riadás köztt a diadalmi szekérbe!
Öltözködj bársonyba, s el-húnyt Testvéred helyébe
Fogj páltzát, mellyet rettegjen az Osmani Porta.
S homlokodat kerekítve minap nyertt új koronáddal
Érdemes oldalodat szentelt pallossal övezd-fel.
Tí pedig Eggyházunk Fejedelmi! vigyétek elõtte
Eldõdink módjára jelét a drága Keresztnek:
Mellyet elébb István a fényes Stambuli háztól
Égnek ajándékát, mint Constantinus elõtte -
Mert a Nap-keleten fekvõ nagy Bírodalomnak,
Melly Európában végetlen közre ki-terjed,
Bírta nagyobb részét - tzímûl nyere Pannon! hazádnak;
És ugyan azt mai nap Leopoldnak nyújtja, ki által,
Dõlõ félbe levén a Muselmannok hatalma,
Mellynek alatta nyögött az igaz Hit századok ólta:
Szent koronánk örökét terjeszteni kardal akarja,
   Indúlsz, hogy meg-erõsíted a Nemzeti Végzést,
A hitet Eldõdid módjára le-tenni Hazánknak.
Így fogod a kormányt kezeidbe, s az hajdani törvényt
Nem sérted, s el-nem-mellõzöd az innepi pompát,
A Haza boldogsága tiéd s tele rész-vétellel
Örvendessz javain, bal sorsán könnyeket húllatsz.
Ím! az egész Természet el-hányván hajdani gyásszát
Új artzát öltöz meg-elégedtsége jeléûl.
Nézzd! paripád az ülõ terhétõl gõgre hevûlvén
Tajtékzik, s lépésit alattad dölyfösen hányja.
S még a nép sokasága tolyongván nyomdokid ûzi:
Száz tûzzel viselõs ágyúk ropogásokat adnak,
S tõltött vas-tsövibõl ártatlan mennyköveket szór
A Sisakos, s az eget füst-fellegzetbe borítja;
A víg mennydörgés közbenn értz trombita harsog,
S a ki-terûlt levegõt örvendetes hanggal hasítja -
A népek felesen gyülekeznek, s eggybe zavarva:
Gyermeki kor, hõlgyek, férjek, s a gyenge leányzók,
Merre szabad menetelt engednek az öszve-sereglett
Nemzetiek, koronás Urokat meg-látni sietnek.
Test-õrzõid alíg nyitnak szabad útat elõtted:
Meg-teltek minden sorsú rendekkel az útzzák.
Nézd az Egek bóltját öröm-ábrázatba borúlva!
Innepi fényt ereget sugárival, és ha lehetne,
Meg-tartóztatná lovait, s a tenger öblébe
Tûz-szekerével alá késõbben hanyatlana Phoebus.
   Úgy vagyon: õt az egész Kún-föld Attyának ohajtja
Eggy szívvel, ki minap Toskánai thrónuson ûlvén
Most a nép örömére fel-hág a Pannoni székbe;
S kintseit híveinek szívében hellyezi, s e’ként
A birodalmok egyébb koronás fejedelmit elõzi.
A hódolni be-gyûlt hív nemzet már is elõre
Érzi jövendõbéli javát Attyának alatta.
Így tettzik jobbágyainak, s így tettzik az Égnek
A Koronás;  így hajtja fülét hozzája kegyessen
A Tehetõs, s köz-haszonra törõ kérelminek helyt ád.
Így az idõt meg-gyõzi, s örökre ki-terjed az ország
Hol kormányt ember-szeretõ nép-attyai fognak.
   Boldog örök! mellyet szánt a Tisza szõke vizével,
S termékeny hegyeit Bacchus meg-rakta gerézdel:
Ó bizonyára, ha vólt sok századok ólta királyod,
Akinek országunk méltán kötelezte-hitét-le:
Aki javát egyedûl népének mérte javához:
Aki alatt mezeidre az ég áldása ki-terjedt:
Boldog hazám! e nap szent légyen elõtted örökké!
Ûld emlékezetét, és értz táblára ki-mettzvén
A feledékenység zavarába merûlni ne engedd.
Álmodom é? vagy homályt von az Éj örömünknek egére? sat.