Az új esztendőnek első napjára

1790

Eggy esztendõ ismét el-múlt,
S által-repûlt setét honjába:
De kedvem újra bé-borúlt.
Mit várom végemet heába?
S esdeklem a halál után?
Vélvén, hogy fájdalmim meg-szûnnek,
Ha napjai majd által-tûnnek,
Bús éltemnek, s az Ég meg-szán -

   O Sors! mert nints többé reményem -
Alá nyomott a tsüggedés -
Hogy fel-virradhat még Nap-fényem:
Utól értt a bal-végezés -
O szánj-meg, s vond-elébb halálom!
Meg-halni nékem tsendes álom.
Tekéntsd keservim! nem de nem
Lassú halál bús lételem? -

   Ha e világon annyi élni:
Mint úntalan  jajgatni,  félni,
Sorvadni a kereszt alatt:
Még nem az ember által-hat
Az életnek keskeny körébõl,
S a fõld gyomrába vissza tér,
S a Végezés rejtett törébõl
Ki-fejtve gyászos véget ér: -

   Ó már meg-érttem a halálnak,
Szegezzd rám mérges íjjad! ím
Már nintsenek több könnyeim -
Szép napjaim mord télre válnak,
Pályámat el-futottam; ints!

S indúlok önnként a határra,
S bé-zárom éltem - a halálra
Már senkinek több jussa nints.