Ámelihez                               

Veled való múlatásom
     Táplálta életemet,
Tőled való elválásom
     Sietteti végemet.
Ámelim! míg öleltelek,
     Haláltól tudtam félni,
Miolta elvesztettelek,
     Félek azóta élni.
Gondolám: e fa enyhébe
     Hogy majd nyugalmam lelem
S ím könnyebbülés helyébe
     Még kínomat terhelem.
E hely szerelmünk kezdését
     Juttatja bús eszembe,
Hallom egy galamb nyögését,
     S könnyek gyűlnek szemembe,
Amott, ahol a vízesés
     Az ekhót fecsegteti,
Úgy tetszik, a csergedezés
     Nevedet emlegeti.
De csak hasztalan lesem,
     Senki sem száll ölembe;
Mivel Ámeli kedvesem!
     Nem vagy itt, csak szívembe.
Nálad nélkül nem találom
     E világban kedvemet,
S érzem, hogy a végső álom
     Már altatja véremet.
De akkor is, édes hívem!
     Ha éltem kell végezni,
Hogy szeret, azt fogja szívem
     Utóljára érezni.