Elöljáró-Beszéd
az elsõ Kiadáshoz.

Jámbor Olvasó!

E’ munkátskának ki legyen Szerzõje, ha kérded,
Nem tudom: a’ bizonyos, hogy az én kezeimbe tsak így jött
Név nélkûl; nekem egy Szomszédom hozta az Erdõ -
Hátról, vagy honnan, hogy jó lessz rajta nevetni
Majd borozás közben. Igaz is: mert rajta nem egy két
Vídám estvéket tölténk; még Martzi Kanász is,
A’ ki nagy Át se tanúlt soha, sokszor majd megütötte
A’ guta, úgy röhögött: No ilyet soha Gazd’Uram, úgymond,
Még a’ hetvenedik Nagy Apámnak lelke se hallott.
Be’ furtsán perdûl; pedig a’ sor vége nem úgy megy
Mint a’ Nótában szokták. Osztán meg akárki
Írta Uram! de gonosz tsontnak kell lenni, ugyantsak
Tudja mikíp’ szokták. Így ítélt Martzi tudatlan
Fõvel; mások még több szépet láttak ezen kis
Munkában, de kivált a’ többek közt, nekem a’ sok
Körmönfont magyaros szóllás’ formája, meg a’ nagy
Könnyûség, elmés lelemény, természeti festés,
Mellyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe
Úgy megtetszettek, ‘s egyszersmind Döbrögi Úrnak
Példátlan példás megjobbúlása is egybe
Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint Matyi, én is.
Háromszor tettem fogadást, hogy közre-botsátom
A’ fúrfangos eszû Lúdas Matyi tetteit, és már
Szükség, hogy szavamat tellyesíttsem, mint magyar ember.
Ebbõl áll az egész dolog, a’ mit mondani szükség
Vólt, legalább annak véltem. Most útra botsátom
A’ Matyit, országot hadd mennjen látni; ne féljen
Döbrögi Úr, mert õ már többször nem veri ám meg.

            Írtam -- JOBBOTTHON
            Egy kantsó Jankai mellett -

                                                           A’ Kiadó.