Lúdas Matyi.

ELSÕ LEVONÁS.

Hajdann egy Falubann, a’ Nyírenn é, vagy az Erdõ-
Hátonn, vagy hol esett, jó szerrel nem jut eszembe.
Már tsak elég az, hogy: vólt hajdann egy öreg Asszony,
Özvegy vólt, ‘s egy rossz Fija vólt. Ez munka fejébenn
Nyáronn a’ legyet a’ szárán tsapkodta nap estig,
Télenn a’ tüzelõ mellett a’ piszka fa végénn
Átsorgott el egész napokat; Jó Annya eléggé
Zsémbelt rá; de akár a’ száraz falra marokkal
Borsót hintett vólna, szitok, motsok és a’ hurítás
Annyit tett Matyinak, (Matyi vólt neve a’ Sihedernek)
Illy tunya életet élt õ jó ideig; hanem egyszer
Hóltra elúnta magát; hosszúknak kezdte találni
A’ napokat; ‘s nem elég tágasnak az Annya telekjét:
Addig nyújtódzott hát, hogy valahára szokatlan
Bajra vetette fejét, ‘s kigyaloglott a falu végen
Lévõ dombig, ahol szoktak vólt mindenik Innep
Délyesténn az Idõtöltõk karikába hasalni. -
Mint sziszeg a’ fót Lúd idegenre: Matyinkat is akként
Gúnyolták ki az õ vele nõtt egy forma korás
Virgontzok; de tsak ott volt már õ s nem sok idõre
Öszve gyalúlódott velek. - Innen láta elõször
A’ mi fijunk, nézvénn szana széllyel, az ég karimáján
Dalmahodó hegyeket; más részrõl mint ugyan annyi
Nyársakat a’ távol helységek tornyait; ittenn
Vette ki a’ szóból, hogy szomszéd Vármegye is van;
És a’ többek közt, hogy a’ híres Döbrögi Vásár
Egy hét múlva esik. - Fel pertzene benne az Ország
Látására való kívánság; már az eszében
Kezd sok gondolatok forrása mozogni, pezsegni;
Nintsen nyugta; fejét töri, míg végtére elõtte
Rés nyílik, mellyenn szándéka folyásnak eredhet. -

     Annyának húsz szép annyányi libáji valának
Egy vén Gúnárral, ‘s egy pár öregetske tojóval,
Jókor költek azok, maga bajmolt véllek az Özvegy,
Hogyha szerentsésen, úgymond, feltudja nevelni,
Majd egy kis télére valót árúlna belõllök.
E’ Lúdakra fené fogait Matyi, kéri az Annyát,
Bízná rá azokat, hogy hadd próbálna szerentsét;
A’ Vásárra bemenne velek; jó móddal eladná;
‘S így kapadozva talám kupetz is kerekedne belõlle,
Melly úton sok Rátz úr lett abban az idõben. -

     Korhely! léhûtõ majd a’ Vásárra, pokolba!
Mit keresél az egész nyáron? jobb hogyha dologhoz
Látsz itthonn: - az Anyó így ‘s így motskolta le Mátyást.
Õ pedig a’ Vásárra-menést feltette magába,
Már pedig õ, a’ mit feltett furfangos eszébe,
Azt onnan sem tûz, sem víz nem ütötte ki többé;
És addig kunyorált, hogy tsak rávette az Annyát:
Ám no hiszem legyen úgy, úgymond, áldjon meg az Isten,
Tsak lendítts valamit, mert héj nagy bûn a’ henyélés.
Kedve derûl Matyinak, szerez egy jó kézbeli fütyköst,
‘S a’ sutból kivon egy pókháló lepte tarisznyát,
Melly öreg Apjának soha sem szállott le nyakából.
Ebbe az Annya rakott túrót, hájat, kenyeret, sót,
‘S fokhagymát; az alatt õ a’ vén Lúdakat arrább
Hessegeté; az eladni való húszat kiszakasztá,
És egy körmön font ostorral az útra riasztván,
Annyának minden jót kíván, ‘s ballag utánnok.

     Döbrögben vala hát ekkor Vásár, a’ hatalmas
Döbrögi Úr örökös Jószágábann, ki magáról
Azt tartotta, hogy ott neki a’ Felség se parantsol;
A’ mit akart a’ vólt Törvény, ‘s tetszése Igazság. -
A’ Portékáknak maga szokta kiszabni az árát,
És a’ melly Darabért többet mert kérni az Áros,
Elconfiscáltatta, meg is büntette keményen.
Hogyha pedig nétán más óltsón vett meg akármit
És neki megtetszett, tsak azért kivetette belõlle,
Hogy fenn tartódjon fegyverrel nyert ösi jussa. -
A’ mint Döbrögi Úr ekkor sétála alá ‘s fel
A’ mi Matyink és a’ szép húsz liba tûne szemébe,
Annyival inkább, mert minden süvegelte személlyét,
Tsak Matyinak vólt fenn egyedûl a’ fõre valója.
Kérdi az Úr: ki ezen Lúdak Gazdája? Magam la!
Így szóllott nagy nyers nyakason Matyi. - Ennye, gaz ember!
Nem tudod itt ki az Úr? majd emberségre tanítlak!
Hol vagyon a’ Süveged? mi ezen Lúdaknak az árra? -
Bényomván süvegét, s megrázíntván katzagánnyát:
Három Márjás, úgymond, párja az illyen amollyan! -
Kérdi az Úr: id’ adod fele árrán? - Õ biz az Apja
Lelkének sem alább párját egy kurta forintnál.
Döbrögi vág egyet sinkójával; nosza három
Fogdmeg toppan elõ; Matyit a’ Kastélyba tzibálják;
Lúdjait elhajtják; és a’ kapu közt hevenyében
Ötvent vágnak rá, mellyet süvegelve faránál
Egy Ispán híven számlált, és Döbrögi bõrös
Karszékbõl szemlélt. - Matyi így szólt hogy felereszték:
Én Uram a’ fizetést köszönöm; ha az Isten erõt ád,
‘S Életben megtart, majd megszolgálom; azért tsak
Róvja fel a’ kapu fél fájára, hogy el ne felejtse:
Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!
Ezt tsak alig végzé, néhány zöld Ingesek agyba-
Fõbe verék, ‘s kiveték, jól meghurtzolva hajánál
Fogva, hogy a’ földet még a’ lábújja sem érte.
Míg húzták vonták, még egyszer viszsza kiáltott:
Osztánn háromszor veri meg Lúdas Matyi kendet!
Hogy már ott kinn vólt, így szóllott a’ sokasághoz:
Majd meglássátok, háromszor meg verem azt la!
Ezt minden neveté; de kivált a’ Döbrögi Háznál
Õrültes szavain Matyinak hahotára fakadtak.