HARMADIK LEVONÁS.

Hát Matyi hol járt most? vátig keresék, de az éjjnek
Jó oltalma alatt hamar által ment a’ határonn,
És már újj módon gondolkozik a mi Urunknak
Más ízrombeli megpüfölésérõl. Mikor elsõbb
Vándorlott, egy vén Doctornál jó darab ízig
Szolgált; (hajdann ez valamelly külföldi Seregnél
Feltser vólt) minthogy híven szolgálta, bizonnyal
Tudta tehát, hogy még jó szívvel látja: ez úgy lett;
Még életbe lelé, ‘s hozzá beszegõde Inasnak,
Olly feltétel alatt, hogy az esmeretes nyavalyáknak
Tzifra nevére; haszonvehetõ fûvekre, porokra;
Érvágó, köppöly, kristély, lántzéta, borotva,
‘S más borbély szerszám hasznára; sebekre való szer,
Fördõk ‘s párgolatok készítésére, kenõtsre
Oktatná õtet. - Feje jó vólt a’ mi Matyinknak
‘S egy két hét tsak alig múlt, hogy vagy Római nyelven
Vagy Görögûl, sok rossz nyavalyákat elõ tuda böltsen
Mondani, mellyek azon században mûbe valának;
És az azokra való szer kotyvasztáshoz is értett. -
Elkéré ekkor Doctor Scorbuntzius Úrtól
Ótska parókáját, spádéját, vén paripáját,
Bõr-bugyogóját, és a’ tábori régi kabátját,
Hadd tsapjon velek egy Fársángot Földes Uránál.
Ráállott az Öreg, minthogy jó zálogot ígért. -
Felveszi hát a’ vén hatzukákat; Doctori módon
Kezdi viselni magát; illett rá tászli, paróka,
Koszperd és bugyogó; úgy hogy Scorbuntzius Úr is
Megfogvánn a’ hasát, majmát majd hóltra nevette.
Õ meg bútsút vesz, ‘s Döbrögnek ereszti fakóját.
Döbrögi még szintén meg sem szabadúlt az elébbi
Megpüfölés szedres daganatjaitól; ihol újra
Látogatásra megyen hozzá Matyi, hajdani szörnyû
Ígéretje szerént. Híjjába keríti magát bé
Puzdrás és lántsás Hajdúkkal: nints neki annyi
Lelke, hogy a’ boszszús Matyinak kikerûlje husángját. -
A’ végsõ faluhoz jutván Matyi, ott maga mellé
Egy vezetõt bérelt; mikor osztánn Döbrögöt érte,
Ott a’ Bírótól katonás hangonn Kalaúzt kért,
Mert õ menni muszajn Szakkerment a’ Generalis,
Quartély a’ ki betegh. (Hihetõ abban az idõben
Történt vólt e’ meg, mikor a’ sokféle keresztes
Ponyva Hadak szanaszétt kóborlották be Hazánknak
Nagy részét). Bíztatja Matyit szóval, hanem elsõbb
Földes Urához fut Bíró Uram, és bejelenti
Hogy Hadi Orvosló vagyon itt; mert Döbrögi fûhöz
Fához kapkoda, és a’ kit tsak ajánlani tudtak,
Bárha kerékgyártó, lóorvos, marha kuruzsló
Vólt is, kínjában mind meghalgatta tanáttsát.
Kéreti hát ezt a’ Feltsert is, hogy ha az Istent
Féli, tekintse az õ nyomorúságát, ‘s ha tsak egy két
Pillantást szánjon megnézésére; jutalmat
Várakozása felett ígér, és a’ kotsijában
Küldi el a’ Generál szállásáig. Matyi Gazda
Egy darabig vonogatta magát; végtére az egymást
Felváltó Posták elvitték tsak nem erõvel.
(Bárha nem említném, lehet elgondolni tsak úgy is,
Hogy Matyi a’ képét okosann bétudta vakolni
És különös módon elváltoztatni beszédét).
A’ mi Urunk, ki szegény, még vagy három daganattal
Mellyek a’ hátáról nem akartak eloszlani, ágyban
Kornyadozott: hogy vélt Orvossa felé közelített,
Majd kirepûlt szedres bõrébõl; kéri az égre
‘S földre, hogy illy nyomorúlt sorsánn ha lehetne segíttsen.
Megtapogatja erét Matyi, és veszedelmes hevûlést
Érez megromlott vérében; hogyha azonnal
Fördõ nem készûl, és köppöly, még ma bizonnyal
A’ szívére megy, és - Ekkor vállat von az álnok.
Kéri az Úr minden Szentekre, hogy a’ mit az Isten
Értésére adott, rendeljen. - Doctori módon
Harmadik újjával megbökvén homloka búbját:
Fördõvíz szaporán, úgymond, és fûvek! ezeknek
Elszámlálja külön neveket; száz erdei réti
Dudvák vóltak ezek; nyúl-, farkas-, béka-tseresznyék;
Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-, matska-tövissek;
Hát meg az angyal- szent- ‘s ördög-gyökerek (mivel akkor
A’ füvek neve tsak barom, ördög, ‘s szent vala; Füvész-
Könyv még nem lévén). Nosza Ispán, szolga, poroszló,
Hajdú, kukta, szakáts, kertész, szoba, konyha-leányok,
Béres, strázsa, kotsis, fullajtár, bába, favágó,
Egy szóval minden, valamely’k tsak elõl vagy utól vólt
Fusson az Udvarból a’ rétre, ligetre, mezõre;
Addig az üstben víz legyen, és hadd égjen alatta.
A’ Nép mind kirohant, egyedûl egy sánta Banyára
Hagyván a’ tüzelést; hanem a’ szemfûl Matyi ettõl
Így szabadúla meg: a’ Paphoz küldé, hogy az Istent
A’ fûveknek erõt szerzõ Menybéli malasztért
Kérje a’ Hívekkel, - Maga megvisgálja az Úrnak
Vak szemeit; kendõt vesz elõ ‘s addig simogatja
A’ két szárnyával, hogy száját bé fedi; ekkor
Megköti hátulról tarkójánál. Uram! úgymond,
Nem Feltser vagyok én, hanem a’ Lúdas Matyi, kit kend
Megveretett; ‘s Lúdját elvette: de hasztalan a’ szót
Nem szaporítom; elég hogy most másodszor adom meg,
A’ mit megmondtam; fõképp, hogy kend is a’ hosszas
Várakozásba magát ne gyötörje sokára, tsak essünk
Által rajta; ha még nekem a’ jó Isten erõt ád,
Harmadszor se fogok majd késni. Elõveszi osztán
Döbrögit, és a’ vert testét megdöngeti rútúl.
Ekkor az Ágyfõbõl a’ Pénz kultsát ki keresvénn,
Lúdjaim árrát és költségemet elveszem úgymond.
Azzal bútsút vesz, ki megy; a’ paripára felugrik;
‘S illa berek. - Haza jõ a’ Fûvész tsorda rakottan:
Bészalad egy szobalyány, meglátja az Úr tsuda képét;
Elsikkantja magát, kifut, öszve rikoltja az Udvart.
Egyik kérdi, mi baj? másik, hogy hol van az Orvos?
Kútsolják kezeket, tanakodnak hogy ki az ördög
Fojtá bé ismét száját Nagyságos Uroknak?
Óldjuk meg szaporán. - A’ félholt Döbrögi ekkor
Már tsak alig szuszogott, és minden pontba elájúlt,
‘S tsak lassan nyöghette ki, hogy Lúdas Matyi vólt az,
És hogy agyon kínzá. - Mind lóra kap a’ ki tsak ülhet,
Kergetik a’ Matyi hûlt nyomait, de haszontalan, õ már
Tudj’ Isten hol járt; bizonyos, hogy tsalfa örömmel
És degesz erszénnyel tért meg Scorbuntzius Úrhoz.