NEGYEDIK LEVONÁS.

     Már most ám igazán roszszúl lett Döbrögi; Rendes
Orvosokat hívtak, ‘s Currenst küldöztek az Ország
Minden részéhez, Lúdas Matyi megfogatása
Végett; tsak hogy az õ képét igazára leírni
Nem lehetett, minthogy mindég más színbe jelent meg. -
Hogy pedig ez nem más földön, hanem a’ mi Hazánkban
Történt, a’ bizonyos: megtetszik az akkori Törvény-
Tévõk gondjából, kik az õ tsúfjára, örökre
Feljegyzék a’ nagy Törvény könyvben, hogy az ollyan
Rossz úton járó kutya fog, mint a’ mi Matyink vólt,
Lúdasnak nevezõdjön: ez hát nem puszta találmány.^* -)
Nem jött kézre Matyink, melly Döbrögi Úrnak eléggé
Bokroztatta baját, és már egy ízbe reménység
Sem vólt éltéhez: hanem a’ bölts Orvosok által
Nagy Nyavalyáján a’ munkás Természet erõt vett,
És lassan lassan keze szennyét tsak kiheverte
Mátyásnak; hanem a’ Lúdas név annyira fészket
Vert szívébe, hogy a’ vídék Lúdját kiölette,
Mert tsak Lúd tollat látott is, azonnal elájúlt;
Még a’ Ludimagistert is ki akarta tsapatni
A’ Jószágából; de az azt ígérte, hogy inkább
Rectornak hívatja magát ‘s minden követõit.
Húsz Lántsást tsak azért tartott, hogy tíze nap estig
Tíze viszont éjjel mindég õrt álljon az Udvar
Környékén; - hozzá közelítni akárki fijának
Sem lehetett, ha ugyan tsak elõtte nem esmeretes vólt.
Hogyha az Udvarból a’ Jószágába kiment is,
Tíz Lántsás lovagolt mindenkor hintaja mellett. -
Ezt Matyi is mint más jól tudta, de hasztalan; õ azt
Háromszor fogadá, hogy megveri Döbrögit, annak
Bár ha törik szakad is, tsak meg kell lenni akárhogy. -

     Országos Vásár esik egykor Döbrögi Úrnak
Városkájában; Matyi ott mint más igaz Ember
Megjelenik paripán, a’ Lóvásárba bojongván,
Meg lát egy virgontz Lovat egy idegen sihedernél;
Kérdezi, hogy mire tartja? Uram tsak száz arany úgymond.
Tzimbora, hogy lehet az? Matyi így szóll, úgye’ komázol?
Tíz lovat is veszek én annyin, tán jobbat is ennél.
Úgyde Uram! felel a’ Siheder, jó nagy Magyar Ország,
És még is ki hagyom mindjárt vájatni atzéllal
Mind a’ két szememet, ha tsak egy Lova hág is elébe.
Úgy én a’ Lovadat megvenném, mond Matyi, hogyha
Megbizonyíthatnád, pedig így meg nem veszi senki.
Int neki, - félre megyen vele, - nézd ottan lakik egy Úr,
Tán tudod azt magad is, - majd itt kotsikázik el arra;
Tíz lántsás katonák lovagolnak hintaja mellett;
Majd ha az Erdõnél járnak, nyargalj oda, mondjad
Szembe az Úrnak, hogy: te vagy a’ Lúdas Matyi; osztán
Kotródj ám, mert száz Lelked lessz, még is az ördög
El visz Etsém, ha azok megtsípnek: hogyha nem, úgy én
Megveszem a’ Lovadat; felpénzûl, hogy bizonyos légy
Tíz Aranyat feladok; majd meg lelsz engemet itt ‘s itt.

     Tettszett a’ tûzrõl pattant Sihedernek az alku,
És nehezen lesi, hogy mikor indul már az az Úr ki. -
Egyszer lárma esik, - riogatják széllyel az embert;
Döbrögi jõ hintón! - Útjából félre vonódik
Minden igaz Lélek. - Pezseg a’ pozsgás Sihederben
A’ jó vér, ‘s tsak alig várhatja, hogy a’ kerek Erdõt
Érjék Döbrögiék; mint a’ nyíl utánnok ereszti
Ráróját; - lassan, lassan, Uraim! kiabálja;
Mellé szöktet a’ hintónak, tudod é Uram úgymond;
Hogy ki vagyok? tud meg Lúdas Matyi én vagyok! - utszu
Rajta Legény! ordítja az Úr - egyszerre utánna
Hajt a’ tíz Lántsás, de mi haszna, nyomába se hágnak.
Fogd ki kotsis nyerges lovadat, mond Döbrögi, jobb ez’
Mind a’ tízénél, mondjad hogy száz arany a’ ki
Elfoghatja! - szorítsd! Maga a’ hintóba felugrik,
És kívántsi szemét düllyesztve mereszti utánnok
Hogy fogják már el Matyit. - õ pedig a’ kerek erdõ-
Sarkánál elbújva fülelt, ‘s látvánn hogy az Úr már
Tsak maga van; kilopószkodik, és meg rántja ruháját:
Mit bámúl az Uram? nem fogják azt ma el úgymond;
Osztán nem Lúdas Matyi az, hanem én vagyok a’ kit
Megveretett Kelmed, ‘s Lúdját elvette erõvel.
Döbrögit a’ mennykõ ha azon nyomban megütötte-
Vólna talám sokkal könnyebb lett vólna szegénynek;
Öszve rogyott, és a’ kotsiból ájúlva zuhant le.
Ott Matyi szánakozás nélkûl megverte utólszor;
‘S erszénnyét a’ Lúd árrába viszont kiürítvén
Mondja: ne féljen az Úr, már többször nem verem én meg.
Azzal lóra kapott, ‘s el ment dolgára örökre.

     A’ tizenegy Lovasok nagy késõn viszsza kerûltek,
Vert lovaik tsak alig húzván inokat, valamint a’
Megzsákolt Urok is, kit elérkezvén, kotsijában
Bádjattan leltek; mondják, hogy nem vala képes
Tarkón tsípni Matyit. Nem is a’ vólt Döbrögi mondja,
A’ négyelni való, meg vert háromszor. - Az Isten
Így bánik, ‘s bánjon valamennyi kegyetlen Urakkal.
Ezt mondván, megtért a’ Kastéllyába, ‘s azonnal
Elküldötte a’ húsz Lántsást, kegyelemmel akarván
Ójni magát ezután az erõszak tételek ellen;
És törvénytelenûl nem bánt, hanem úgy a’ hogy illik,
Ember társaival; jól is végezte világát.

.oOo.