Novella

 1 XVII|           neved?~Felelé az ifjú:~- Alexander énnékem nevem.~Mondá az
 2 XVII|            látni. Ezeket megértvén Alexander az ő fogadott atyjához bemenvén,
 3 XVII|      előszer az én leányomat, fiam Alexander, vidd haza feleségül.~Felelé
 4 XVII|        vidd haza feleségül.~Felelé Alexander:~- Ments meg felséges uram
 5 XVII|       kévánságod. Engedek tenéked.~Alexander elbúcsuzván az atyjától,
 6 XVII|            az te lakóházad?~Felelé Alexander:~- Én az Aegyptus királynak
 7 XVII|          és étkemet fogjad.~Felelé Alexander:~- Kész vagyok minden kévánságodnak
 8 XVII|            lakóhelyt készíte néki. Alexander pedig eszesen és bölcsen
 9 XVII|     Ludovicus.~Az császár mondá:~- Alexander énnékem asztalnakom; te
10 XVII|     felette igen szeretik vala. Az Alexander ennyibe külemböz vala, hogy
11 XVII|       beküldeni a lányának. Honnét Alexander az leánynak szeretetibe
12 XVII|    Történék azonközbe egykor, hogy Alexander az étkek elkészítésébe volna
13 XVII|     Ludovicus az asztalnak gondját Alexander helyett, elannyira, hogy
14 XVII|       töltene az császárnak. Mikor Alexander ezt eszébe vötte volna,
15 XVII|        lefeküvék ágyába. Kit mikor Alexander megértett volna, hozzáméne
16 XVII|         meggyógyulásom nem lészen.~Alexander esmét kérdé: mi volna oka
17 XVII|     Szűvembe való nyavalyám.~Mondá Alexander:~- Tudom én, honnét esett
18 XVII|        szerelmes társom és barátom Alexander! Soha ég alatt, föld felett
19 XVII|            kell ebbe halnom.~Mondá Alexander:~- Légy bátor szűvel, melletted
20 XVII|           meg.~Ezek mind meglévén, Alexander az házból kifordulván, méne
21 XVII|   meglátott volna, mondá:~- Oh, jó Alexander, vajon honnét vött Ludovicus
22 XVII|         csak egyszer látott?~Mondá Alexander:~- Felséges asszonyom! Ez
23 XVII|         Mondá az császár leánya:~- Alexander! Ily tanácsot adsz-é te
24 XVII|         emléközzél.~Ezeket hallván Alexander: fejet hajtván, kiméne előtte.~
25 XVII|        Bizony igen csudálkozom, jó Alexander, hogy te, holott engemet
26 XVII|  szolgálván, te nem kérsz engemet.~Alexander felelé:~- Nem feledés indít
27 XVII|           dologgal.~Melyet hallván Alexander, elméne előle és harmadszor
28 XVII|        nyitva találja.~Ezt hallván Alexander, nagy örömmel megyen vala
29 XVII|  Ludovicust megölnék. Melyet mikor Alexander megértötte volna, ő is fegyveres
30 XVII|           szentelt fővitézek, hogy Alexander állana őellenek: Ludovicust
31 XVII|        néki nem tesznek vala. Mert Alexander mindenkor kész volt az ő
32 XVII|        atyja halála után országát.~Alexander pedig elolvasván az levelet
33 XVII|          igen nagy bánatba esének. Alexander azért az császárhoz menvén,
34 XVII|      utadat; mert bővséggel adtam.~Alexander pedig ezt megköszenvén az
35 XVII|           őtet. És mikor őtőlek is Alexander elkövetköznék, mindenik
36 XVII|            most az mi siralmunk az Alexander elmenetelin, mert hogyha
37 XVII|            való eltávozáson.~Mondá Alexander:~- Ne szomorkodjatok, szerelmes
38 XVII|        Erre Ludovicus mondá:~- Oh, Alexander, minden dolgomba azmint
39 XVII|      kérlek téged, hogy megműveld.~Alexander kérdé, hogy mi volna az
40 XVII|            énrólam meg­emlékezzél.~Alexander az gyűrőt tőle elvévén,
41 XVII|            és tőlek elválék.~Az hű Alexander immár hazafelé jó egészségbe
42 XVII|   királyafia, Geydon megérté, hogy Alexander az császártól elment volna;
43 XVII|       időben jutottál hozzám, mert Alexander elment tőlem. Ennek helyére
44 XVII|            kell halnom, mert azmit Alexander ennekelőtte meg­jövendölt
45 XVII|         nálad és mindeneknél, hogy Alexander énnálamnál erősb, és hogy
46 XVII|         megyen vala. Kinek jövését Alexander mikor megértötte volna,
47 XVII|           tudod, szerelmes barátom Alexander, hogy te énnálamnál erővel
48 XVII|           oda vagyon az én életem.~Alexander megkérdé, ha tudná ez dolgot
49 XVII|  keservesen sír vala Ludovicus. És Alexander mondá néki:~- Mondd meg
50 XVII|           számot vetének. És mondá Alexander:~- Hogyha ez egy éjjel nyugszom
51 XVII|            vala az király leányát, Alexander képében. És minekutána az
52 XVII|         cselekedék, mindaddég, mig Alexander távol lőn. Továbbá mikor
53 XVII|           lőn. Továbbá mikor immár Alexander az császárhoz sietséggel
54 XVII|       mikor megértette volna, hogy Alexander Ludovicusért eljutott volna,
55 XVII|            helyre vínnya mennének, Alexander az császárnál Geydon jelenlétébe
56 XVII|           vívának. Végezetre aztán Alexander erősb lévén Geydonnál, meggyőzé,
57 XVII|       császár megtudta volna, hogy Alexander volt volna az, kit Ludovicusnak
58 XVII|     szerelmetesb lész.~Erre felelé Alexander - (mert az császár nem esmerheté
59 XVII|   kévánságod szerént megnyerhetsz.~Alexander onnat elindulván, az ő házanépéhez
60 XVII|        mondá:~- Szerelmes barátom, Alexander, kérlek, mondd meg, mint
61 XVII|       vitted véghez ügyemet?~Mondá Alexander:~- Sietséggel menj el haza
62 XVII|            szerelmes szeretőjihez.~Alexander pedig bemenvén az ő királyi
63 XVII|        megbizonyítani.~Kinek mondá Alexander:~- Miért mondod ezt?~Amaz
64 XVII|           ne illetné. Melyet mikor Alexander meghallott volna, gondolja
65 XVII|            és engedni. Mely dolgot Alexander mikor megértett volna, ő
66 XVII|  császárnak alamizsnáját, kik közé Alexander is ült vala. És mikor egy
67 XVII|            asztalhoz ült volna, az Alexander, ki annakelőtte király vala,
68 XVII|        miért zörgetne? Felele néki Alexander, és mondá:~- Én nyavalyaságos
69 XVII|         könyöreg az Istenért és az Alexander neveért, hogy őtet beeresszem,
70 XVII|         előtt egyék.~Az császár az Alexander nevének emlékezetét hallván,
71 XVII|           kérlek az istenért és az Alexander neveért, kérjed az császárt,
72 XVII|           Hallván pedig az császár Alexander nevét, parancsolá mindjárt,
73 XVII|         adá, hogy az mind megigya. Alexander azt megivá és az gyűrőt,
74 XVII|          és ő magába mondá: „Avagy Alexander megholt, avagy ez fekélyes
75 XVII|       minekelőtte véle nem szólna. Alexander vállát vonítván mondá, hogy
76 XVII|           adtam vala Alexandernek.~Alexander pedig felele és mondá:~-
77 XVII|           nem tudnád: én vagyok az Alexander.~Kit mikor az császár hallott
78 XVII|              Oh, szerelmes barátom Alexander, én lelkem és életemnek
79 XVII|          Oh, én szerelmes barátom, Alexander, teljes szűvemből bánom
80 XVII|    egészséged megjönne.” Ezeket az Alexander hallván, ő magában gondolkodván
81 XVII|         mondja vala: „Tudjad, hogy Alexander jól tudja, mi módon és micsoda
82 XVII|              Oh, szerelmes barátom Alexander, az Istentől megtudtam,
83 XVII|           egyéb nem lehetne. Mondá Alexander:~- Ha énnékem meg kell gyógyulnom,
84 XVII|       megjelentem.~Elkezdvén azért Alexander, ekképpen beszélé meg az
85 XVII|     gyermekek vérével megmosogatá. Alexander pedig mindjárt meg kezde
86 XVII|           megesmeré, hogy az volna Alexander, és nagy szerelmének miatta
87 XVII|   megcsókolá őtet, és mondá:~- Oh, Alexander, most esmerlek meg tégedet.
88 XVII|       kérlek, én szerelmes barátom Alexander, hogy menj el három mérföldnyire
89 XVII|       örömmel megyek elődbe.~Mondá Alexander:~- Jót kévánsz.~És menten
90 XVII|           Harmadnap múlva megizené Alexander az császárnak jövését, hogy
91 XVII|            ismét megkérdé, hogy ha Alexander olyan volna, és semmiképpen
92 XVII|          őérette öletni, csak hogy Alexander meggyógyulna véle. Mert
93 XVII| meggyógyulna véle. Mert ha egyszer Alexander meghalna, többé őtet vissza
94 XVII|            mielőttünk ivék s evék: Alexander király volt, azki most itt
95 XVII|         Ludovicus császár pedig az Alexander feleségét, ki az szentelt
96 XVII|            az ő országába.~Továbbá Alexander mindeneket eszesen és tanácsból
97 XVII|          meglátogatná. Az követ az Alexander király atyjához jutván,
98 XVII|       őnálok kívül, benn ne lenne. Alexander azért az szentelt vitéznek