IV  Ò  A VADKAN
[APER]

Harmadik novella. A császárné második története

Vala egy királynak egy nagy erdeje. Abban vala egy igen nagy vadkan, ki igen fene vala, mert megöli vala az embereket, kik bémennek vala az erdőbe. Bánkódik vala rajta az király, és azt kiáltatá, hogy valaki megölhetné ezt e fenevadat, tehát annak akarná az ő édes leányát adni. És mikoron ezt megkiáltották volna, vala egy juhász, ez gondolkodni kezde ő magába: „Vaj ha megölhetném az vadkant, bezzeg igen felmagasztaltatnám minden nemzetségemmel.” És egy pásztorbotot kezébe vévén, beméne az erdőbe. Mikoron meglátta volna őtet az vadkan, mindjárt reásiete; és az pásztor felhága egy fára, hogy megoltalmazná magát az vadkantól. Az fa mellé jutván az vadkan, rágni és vágni kezdé az fát, annyira, hogy fél vala az pásztor, hogy ledőlne az fa. És az fáról sok gyümölcs hulla le, és az vadkan annyira evék benne, hogy ugyan lefeküvék és elnyujtózék az fa alatt. Látván ezt az pásztor, igen lassan leszálla az fáról, és az egyik kezével az fához tartozván, az másikkal vakarja vala az vadkant. Mindaddig vakará szép lassan, hogy elaluvék. Hogy elaludt volna, kivoná hegyes tőrét, és általüté az vadkant. És ekképpen megnyeré azt, hogy az király az ő leányát adá néki.

Ennekutána mondá az császárné Ponciánusnak:

- Vette felséged eszedbe az példát?

Felelé az császár:

- Eszembe vöttem.

Mondá az császárné:

- Megmagyarázom felségednek az példát. Az fene vadkan jegyzi tefelségednek hatalmát, melynek ellene senki nem állhat. Az pásztor jegyzi az tefelséged fiát, ki az ő álnok tudományával meg kezdi csalni tefelségedet. Mert mint az pásztor vakorgatja az vadkant és elnyujtóztatja, és annakutána megöli: azonképpen kenegetnék az hét bölcs mesterek tefelségedet az te fiadért, csak hogy az te fiad megölhesse felségedet, hogy ő annakutána nagy dicsőséggel elfoglalhassa az császári birodalmot.

Felele az császár és mondá:

- Bizonnyal tudjad, hogy az fiam nem úgy cselekszik velem, mint az pásztor az vadkannal, mert még ma meg kell halnia.

Mondá az császárné:

- Ha felséged azt megműveli: igen eszesen cseleködik.

Parancsolá ezokáért esmét az császár, hogy az ő fiát kivinnék és felakasztanák. És ottan kivivék őtet. És mikoron kivinnék őtet, esmét nagy zöndülés lőn az várasban. Mert az nép kiáltani kezde: „Mi dolog ez? Egyetlen egy fia vagyon az császárnak, azt is megöleti. Mint vagyon ez?” És mikoron ekképpen kivinnék, elől találá őtet az ő második mestere, Lentulus. Mikoron látná azt a császár fia, fejet hajta néki, és inte néki, hogy ne hagyná őtet. És szóla Lentulus az hóhéreknek:

- Barátim, ne siessetek véle. Bizom az Istenbe, hogy megszabadítom őtet az haláltól.

És Lentulus nekikezde vágni az lovát, és siete az császár udvarába. És mindjárt felméne az palotába, és az császár elejbe esvén, köszene néki. Felelé az császár:

- Isten elveszesse dolgaidat.

Mondá Lentulus:

- Én ajándékot várnék felségedtől inkább, hogynem mint ezt az átkot.

Mondá az császár:

- Kába beszédet szólasz. Miért kellene tüteket megajándékoznom, ha nem azért, hogy egy jó és igazán szóló fiamért egy némát küldöttetök énnékem haza? Annakfelette latorságra tanítottátok őtet: mert erőszakot akart művelni feleségemen. Ennekokáért kell őnéki ez mai napon meghalni. De bizony tinéktek is jut benne, meglátjátok!

Mondá az bölcs mester Lentulus az császárnak:

- Felséges császár! Ha felséged fia néma leend, megmutatja még a felséges Isten, mert tudom, hogy szólni kezd, midőn az ő alkolmas ideje elérközik. Megmondja akkoron az igazat. És felséged elcsodálkozik rajta. Hogy pedig feleséged azzal vádolja, hogy erőszakot akart volna művelni rajta: abba semmi sincsen. Mert ha édesanyja volna, és viselte volna őtet az ő méhében kilenc hónapig, bizony nem kiáltana olyan szégyent reá. Annak hiszen felséged, és annak beszéde után indultál. Ha pedig felséged annak hamis vádlására megöleti az ő fiát, nyilván gonoszban lészen dolgod, mint egy ízben egy nemesembernek, ki jámbor és ártatlan vala, de mégis az ő felesége álnoksága miatt az prengérbe szegezteték nagy szidalommal.

Ezt hallván, mondá az császár:

- Beszéld meg énnékem, mint lött az a dolog?

Felelé Lentulus:

- Nem beszélem meg, hanem ha felséged visszahozatja fiadat. Mert szép és hosszu história. Addig, mig azt megbeszéleném, megölnék fiadat, és mit használnék vele? Ha annakutána nem tetszik felségednek, azért ugyan kezedben lészen az te fiad, és azt művelheted véle, azmit akarsz.

És parancsolá az császár, hogy visszahoznák az ő fiát, és az fogházba bérekesztenék. Annakutána elkezdé Lentulus, és megbeszélé az császárnak az históriát az hamis asszonyi állatnak álnokságáról.