| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Heltai Gáspár Ponciánus császár históriájai IntraText CT - Text |
Régenten vala egy vén nemes vitézlő férfiú egy várasban. Annak vala egy iffiú felesége, szinte mint tefelségednek vagyon. Azt pedig igen szereti vala. Félti vala is őtet. Ezokáért minden este bészegezi vala az háznak ajtaját, és az kolcsokat az ágyba, feje alá tevé. Annak az várasnak pedig olyan törvénye vala, hogy valakit találnak vala az őrizők az éjjeli harangozás után, azt megfogván, a fogházba viszik vala, virradra annakutána az prengérbe szegezik vala minden embernek láttára, nagy szégyenségre.
Miért hogy pedig ez nemesember immár koros és elterédett vala: nem vitézkedhetik vala az ő iffiú feleségével annak kévánsága szerint. Ennekokáért egyéb férfiaknál kezde kereskedni. Minekutána elaludt volna az nemesember, minden estve ellopá az felesége az kolcsokat az feje alól, és megnyitván az házat, elorozkodik vala az iffiakhoz, az ő szeretőihöz. És minekutána eleget játszodozott volna azokkal, hol egyikkel, hol másikkal, ottan esmét hazatére, és lassan esmét az ura mellé mászkála.
Mikoron pedig egyszer ekképpen éjjel elment volna az ágyból az asszony, felserkene az nemesember, és tapogatván, nem találja feleségét mellette. És felkelvén, mindjárást az ajtóra méne: tehát nincsen beszegezve! És elcsodálkozék rajta. És erősen bezárá az ajtót. Annakutána felméne az ajtó felett való házba, és az ablakba feküvén, mindenfelé vigyáza, hogy meglátná, honnét kezdené felesége magát elővetni az ő szeretőitől. Mikoron ezokáért az tikok szólni kezdenének, előveté magát az felesége, és az ajtóra jövén, találá azt bészegezvén; és igen megijede; de mindazonáltal zörgeni kezde.
És mondá néki az ura, az nemesember:
- Oh, te gonosz asszonyi állat! Mostan megtaláltalak immár, és immár bizonyos vagyok latorságod felől: hogy elorozkodtál ágyamból, és paráználkodni mentél. Gyakorta játszottad ez ördegi játékot. De bezzeg ott künn fűtözzél, míglen elérköznek az őrüzők, és megfognak azok tégedet, és holnap az prengérhöz szegeznek!
- Édes uram, miért vádol tekegyelmed éngemet azféle beszédekkel? Igazán megmondom tekegyelmednek, mint vagyon e dolog. Mikoron kegyelmed mellett fekenném, eljuta egy gyermek, és hértelen elhíva, hogy nagy hamarsággal mennék az anyámhoz, mert halálra megbetegült. Én pedig nem akarám kegyelmedet megháborítani, hanem lassan felkelék, és menék az anyám látni. És úgy tértem onnét vissza, hogy esmét kegyelmed mellé menjek. Kérlek ezokáért, édes uram, hogy tekegyelmed nyissa meg az ajtót, hogy az őrüzők itt ne találjanak.
- Bezzeg ott künn maradsz! Azt akarom, hogy ugyan az utcán találjanak az őrüzők. Bizony nagy tisztességedre lészen, és az te nemzetednek, mikoron holnap az prengéren állasz! De ugy kell parázna kabalának!
- Az istenért, kérem tekegyelmedet, nyisd meg az ajtót, hogy ne gyaláztassunk, mind én s mind tekegyelmed.
- Ott künn légy csak. Jusson eszedbe az te gyakorta való paráználkodásod; vedd hasznát immár. Jobb, hogy ezvilágban lakolj róla, hogynem mint az másikban. Héába könyörgesz, ide be nem jössz. Mert üdő immár, hogy az sok paráznaságidnak az jutalmát vegyed minden embernek láttára.
Hallván ezt az asszonyi állat, mondá az urának:
- Kegyelmed gyanós hozzám: de Isten tudja az én ártatlan voltomat, hogy ezekben vétkes nem vagyok. Kegyelmed kévánsága ez, hogy ezt e nagy szégyent valljam; de Istenre hagyom az bosszúállást. Én nemzetemnek gyalázatjára nem akarok ott az prengérben pironkodni. Ezért tudja kegyelmed; hogy itt az ajtófélen egy mély kút vagyon, abba esem hanyattá, és ekképpen megölem magamat.
- Bátor az Isten adta volna, hogy egynéhány esztendővel ezelőtt megfulladtál volna, vagy kútba, vagy tóba, avagy egyebitt valahol, hogy ne cselekedhettél volna ennyi sok undok paráznaságokat.
Mikoron ezokáért ekképpen vesződnének egymással, elmúlék az holdvilág. És mondá az parázna asszony:
- Minekelőtte megölném magamat, ím testamentomot teszek. Az Istennek ajánlom lelkemet. Az testet pedig az mü régi anyánknak, az földnek. Az több dolgokat ám rendeljétek tü az városnak és az országnak törvénye szerint.
És ezeket mondván, egy nagy követ emele fel az kút mellett. És mondá:
- Isten véled, jó uram! Immár végem lészen.
Azonnal béveté az nagy követ az kútba, mely nagy buburással beesék az vízbe. És lassan az setétben az ajtó mellé voná magát az falhoz.
Mikoron az nemesember meghallotta volna az kőnek az vízbe való beesését, mindjárt jajgatni kezde, és jajgatva aláfutamék az garádicson, és megnyitván az ajtót, az kút mellé méne, és jajgatván mondá:
- Jaj, szegény fejemnek, mint vesztettem el szép iffiú feleségemet. Szánjad, Úristen, szegénynek halálát.
Mikoron ekképpen vesződnék az nemesember az kút felett, az asszony lassan beméne az ajtón, és beszegezé azt erősen. És felméne az házba, és az ajtó felett való ablakba feküvék, és onnét hallgatá, mit cseleködnék az ő koros ura. És az a kút felett állván, erősen síra, és mondá:
- Oh, átkozott óra, melyben beszegeztem volt az ajtót.
És ezt és ezféléket hallván, erősen kacagja vala sokáig.
Végre szólni kezde, és mondá az urának:
- Vaj hitvány vigyor: mit jársz ott künn olyan üdőben? Mit kereskedel? Nem elégszel-é az én szép fejér testemmel, hogy mégis kurválkodni mégy oda ki? Itt hagysz engemet egyedől ágyamba, te pedig ott céderködél alá-fel az kurváknál.
Hallván az nemesember feleségének szavát, igen nagy örömbe lőn, és mondá:
- Hála légyen az Istennek, hogy még eleven vagy! De miért vádolsz engemet ezekkel ez bűnekkel, ha nem vagyok vétkes? Én azért zárám be az ajtót, hogy megfeddjelek. Mikoron pedig meghallottam volna az vízbeli buborgolást, elijedék, mert azt tudom vala, hogy az kútba ölted meg magadat. Úgy jövék ezokáért ide ki, hogy ha valamiképpen megsegéthetnélek.
- Az Isten jól látja és tudja, kicsoda az vétkes. Megbizonyította ezúttal az én ártatlanságomat, hogy nem vagyok bűnes, mint te engemet vádlottál. Jól mondották a régiek példabeszédben, hogy az sárban hevert disznó azt akarná, hogy az többi is mind sáros volna. Te paráználkodtál, és énreám akarod kenni, hogy én cselekedtem volna. Ott künn légy ezokáért, és pironkodjál vénségedben a te gonoszságidnak miatta. Ide nem jössz ugyan!
- Ez várasban laktam sok üdeig, és tisztességre viseltem életemet, és nemesember lévén, vitézséggel kerestem kenyeremet. És azféle hitványság után nem jártam. Mostan ezokáért koros lévén, hogy-hogy felejtöttem volna ezenképpen eszemet, hogy paráználkodni indultam volna? Kérlek ezokáért, hogy bocsáss be engemet. Mert ha itt érnek az őrözők, és ha reggelre az prengérbe szegeznek, mind énnékem, mind tenéked, mind nemzetinknek nagy szidalmára lészen. Bocsáss be ezokáért. Az istenért is kérlek, hogy egyebet ne művelj benne.
- Heába könyörgesz. Jobb, hogy itt lakolj bűneidről, hogynem mint a másvilágban. Ugyan meggondoljad, hogy az Isten áll bosszút rajtad. Mert tudod-é, mit mond az bölcs Salomon király? Hogy három dolog vagyon, melyeket megutál az Isten: tudniillik az szegényt, ki kövély; az gazdagot, ki hazug; és az vént, ki bolond. Te vagy az gazdag hazug. Mi szükséged vala, hogy hazugsággal reám raknál olyan undok bűneket, melyek felől sem hírem, sem tanácsom? Te vagy az vén bolond is. Nem bolondság-é tetőled, hogy szép hölgyes testemmel meg nem elégedtél, hanem kimenvén, széjjel kurválkodtál? Méltó ezokáért vagy arra, hogy az Isten megbüntessen. És nagy kegyelmesség ez Istentől, hogy ez világban büntet érötte, mert anélkül pokol volna helyed az másvilágban.
- Szerető feleségem: kegyelmes az mindenható Isten, és nem kéván egyebet az szegény bűnestől, hanem csak hogy megtérjen és pönitenciát tartson. Én is megtérek, és pönitenciát tartok, csak hogy bocsáss be.
- Ki ördeg tött oly hamar prédikátort benned? Ide be nem jössz ugyan!
És mikoron ekképpen veszeködnének egymással, elérközének az őrüzők, és megtalálván az nemesembert, mondának néki:
- Mi dolog? Mit forgolódol mostan az utcán? Tudod-e, hogy meg vagyon tiltva? Nem jó járásban vagy.
Hallván ezt az felesége, szóla az ablakról, és mondá az őrüzőknek:
- Tudjátok, jó uraim, kicsoda leánya vagyok én és mely jeles nemzet: de ő nem gondol avval. Hanem minden éjjel engemet hágy egyedől az ágyban, és elmegyen a kurvák után. Sokáig hallgattam, és nem akartam az ő latorságát senkinek jelentenem, hanem az Istentől vártam, hogy az megbüntötné őtet az ő gonoszságáért: és imé, kezetekbe adta. Kérlek ezokáért, jó uraim, hogy elvigyétek őtet és erősen megbüntössétek. Szinte üdő immár, hogy egyszer lakoljon az ő gyönyörűséges cselekedetiről.
Megfogák ezokáért az nemesembert, és az fogházba vivék. Virradatra annakutána az prengérbe szegezék. És nem használa az szegény vén nemesembernek az ő jámborsága és ártatlan volta: hanem minden embereknél ő vala vétkes. De az felesége, az undok, fertelmes kurva, az vala jámbor és ártatlan. Mert mindenkor így jár: hogy mentől nagyobb parázna és kurva az asszonyom, annál inkább hányja jámborságát, és nem akarja az nevet viselni. Szép kívül az piros alma: de ha megmetszed, belül rothadós.
És mondá annakutána az bölcs mester az császárnak:
- Megértötte-é felséged az én beszédemet?
- Jól megértettem.
- Bizonyára mondom: ha tefelséged megöleti az ő fiát az ő feleségének beszédére, sokkal gonoszban lészen felségednek dolga, hogynem mint ennek ez vén nemesembernek.
- Bizony, átkozott gonosz asszonyi állat volt ez. És e példához képest meg nem öletem az én fiamat ma.
És mondá az mester az császárnak:
- Ha felséged ezt műveli, igen jó lészen. Én is igen köszönöm tefelségednek.
Mikoron meghallotta volna az császárné, hogy nem akasztották volna fel az császár fiát, beméne az kamorába, és igen kezde sírni és jajgatni és magát körmelni-szaggatni, mondván felszóval:
- Azt akarnám, hogy soha nem születtem volna ez világra. Mert ezt e nagy szégyent művelte rajtam, és nincsen, ki bosszút álljon érötte.
Midőn ezt megértötte volna az császár, beméne hozzája az kamorába, és szóla az császárnénak, mondván:
- Szerető feleségem, kérlek, mondd meg énnékem, miért kesergesz oly igen? Mi okáért jajgatsz oly igen? Kérlek, hogy ezt ne műveld, ne add magadat a bánatnak oly igen.
- Felséges uram, hogy-hogy lehetne ez, hogy ne kesergenék? Ezt pedig nem csak énéröttem művelem, hanem inkább tefelségedért. Mert senki meg nem mondhatja, mely igen nagy szeretettel én szeretem tefelségedet, és immár minémű bosszúságot művelt az te fiad, nem énrajtam csak, hanem inkább tefelségeden? Ha pénzből kárt vallottam volna, egy csöppnyire sem bánkódnám rajta. Mert király az atyám, és elég pénzt adhatna esmét énnékem; de ez hitvány ember tefelségednek gyalázatára örökké akart elveszteni engemet! Nemde büntetést érdemlene ez e nagy gonoszság?
- Kártól megoltalmazzon münket az Isten. Effélét soha ne gondolj szűvedben. Egész életedben semmi fogyatkozásod nem lészen, mert soha nem hagylak.
- Az hatalmas Isten éltesse felségedet; de ha az te fiad evvel elmegyen, igen félek, hogy végre így lészen dolgod, mint egyszer egy nemes vitéznek az ő fiával, kit oly igen szeret vala, hogy nem akará, hogy szégyent vallana, hanem ő magának véteté fejét az fiáért.
- Kérlek, szerető galambom, beszéld meg énnékem ez históriát.
- Örömest megbeszélem felségednek.