| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Heltai Gáspár Ponciánus császár históriájai IntraText CT - Text |
Vala régenten egy vén nemes vitéz. És igen sokáig özvegy lőn. Végre hozzájövének az ő baráti és tanácsot adának néki, hogy megházasulna. És engede az ő tanácsoknak. Elmenének ezokáért az ő baráti Rómába, és egy igen szép leányt találának, és azt néki szörzék. Mikoron ezokáért hazavitte volna azt, igen szerette. És három esztendeig lakának egymással, és nem lőn semmi magzatjok. Egyszer pedig az asszony beméne az egyházba; és előltalálá őtet az ő édesanyja. És az mondá néki:
- Szerető leányom, Isten legyen veled.
- Tevéled is, szerelmes anyám.
- Mondd meg énnékem, szerető leányom, mint élsz az te uraddal?
- Igen gonoszul, mert ha mellettem is fekszik, nem kuszpitálhat. Haszontalan, mintha egy tőke fekennék mellettem. Ezokáért nem szerethetem őtet. Bizony más után fogom magamat vetnem. Mondá az anyja néki:
- Szerető leányom, azt semmiképpen ne műveld. Arra az útra ne indulj. Én az te édesatyáddal ennyi esztendeig laktam együtt, és efféle bolondság után soha nem jártunk.
- Nem csuda ez. Mert mindketten iffiak voltatok, és együtt játszottatok minden kévánságtok szerint. De nem úgy vagyon énnékem dolgom az én koros urammal. Mondám én, hogy nem kuszpitálhat, és semmi hasznát nem vehetem; ezért kell az csépet elhánynom.
- Ha immár ezt szántad, mondd meg énnékem: ki után vetted magadat?
- Egy nyakas piléses pap vagyon ez várasban, azt igen kedvelem, és ahhoz kezdek gyónni.
- Miért kedveled az piléses papot és nem egyebet? Úgy tetszik, hogy nem volna olyan nagy bűn, ha mással közesülnél.
- Vaj nem! Oka vagyon, miért. Mert ha nemessel avagy egyéb iffiúval közesülnék, csakhamar elunna és megutálna magamat, sőt, ki is hirdetné ezt e titkot. De az papnak nincsen felesége, ezért el nem un engemet. Osztán nem is meri az gyónást kinyilatkoztatni. És amellett adhat is valamit az komparáció-pénzből. Ezért inkább kedvelem az papot.
- Édes leányom, ne műveld ezt, fogadj szót, és meg nem bánod. Édes leányom: az vén emberek igen haragosok. Tűrj uraddal, és semmiképpen ne vesd magadat az pap után.
- Eluntam az vén vigyort, bizony én nem várhatok tovább utána.
- Ne tréfálj véle, mert megmondom, hogy az vén emberek igen haragosok. Ha valamit ért hozzád, bizony el nem szenvedi. Ne vesd magadat az pap után, hanem próbáld meg az uradat előszer.
- Tudod-é, mikoron bemennek a kertbe, ott vagyon egy almafa, melyet igen szeret. Mikoron kimegyen nyúlászni, vágd le azt a fát, és rakd az tűzre. Ha visszajövet nem indul meg rajta, hanem elszenvedi: tehát ne félj annakutána tőle, ha szinte az pap után vetted magadat.
- No, anya, megfogadom tanácsodat.
És mikoron hazajött volna, mondá az ura:
- Uram, az egyházban voltam. Az anyám is talála reám, avval beszélettem.
- Jól vagyon. Előszer az isteni szolgálatot kell keresni.
Annakutána mindjárt felüle és kiméne nyúlászai az ő szokása szerint. És az asszony mondá az kertésznek:
- Vadászni ment az uram, és igen hideg vagyon. Ha hazajő, igen kezd fázni. Ezokáért menjünk az kertbe, és gyűjtsünk valami fát, hogy jó tüzet tegyek addig, méglen hazajő.
Midőn az kertbe mentenek volna, mindenfelől hordának fát egybe. Végre mikoron az fához jöttenek volna, melyet az ura igen szeret vala, mondá az asszony az kertésznek:
- Isten oltalmazzon attól, mert az egész kertben sincsen egy fa, melyet uram oly igen kedvelne, mint ezt a fát.
Az asszony elvévé tőle az szekercét, és levágá az jeles almafát; és előhordatá azt a kertésszel, és a tűzre rakta.
Hazajöve az ura az vadászásról vecsernyekort. És az asszony egy padot tőn az tűz elejbe, és arra üle az vén vitéz, hogy fűteznék. És mikoron egy ideig fűtezett volna, látá, hogy almafát raktanak vala az tűzre. És szóla az kertésznek, és mondá:
- Asszonyom vágá le az jeles almafát, melyet tekegyelmed igen szeret vala; ez az.
- Mi ördeget cselekedtél?
- Úgy vagyon. Én vágtam le, mert látom vala, hogy igen hideg vagyon, és keserülém kegyelmedet. Azért vágám le, hogy jó tüzet tehessek, hogy annál fűtezhetnék tekegyelmed.
Haragos szemmel tekénte reá az ura, és mondá:
- Isten elveszesse dolgaidat! Tudtad, hogy szerelmesb fám nem volt az egész kertben, mégis levágtad.
Hallván ezt, igen keservesen kezde sírni, és mondá:
- Kegyelmednek javára műveltem ezt, miérthogy megkönyerüljek tekegyelmeden! Jovamra kellene ezért tekegyelmednek ezt magyarázni. De ímé, mint rongál engemet tekegyelmed haragos beszédekkel? Ha tudtam volna, hogy tekegyelmed oly igen nehezen venné ezt e kis dolgot, bizony, hogy nem műveltem volna.
- Ám eredj el ezúttal véle, ím ezúttal megbocsáttam.
Reggel az asszony ismét az egyházhoz méne. És mikoron az anyja mellé jutott volna, mondá néki:
- Igen köszenem édesanyám az jótanácsot. Megkésértöttem az uramat az te tanácsod szerint. Megharagvék ugyan az levágott almafáért; de hogy sírni kezdék előtte, megbocsátá vétkemet, és mondá nékem, hogy ne sírjak.
- Jó leányom, jól vagyon. De az urad vén ember, és az vén emberek mindent felrónak. Ha megbocsátta vétkedet, nyilván el nem felejtötte. Ezokáért az én tanácsom ez, hogy még egyszer megkésértsed.
- Én nem győzem várni. Igen mondod te! De én igen kévánnám az nyakas papot, hogy meggyóntatna.
- Légy békességes, kérlek. Fogadjad az én tanácsomat, megkésértsed még egyszer uradat. Lám, vagyon egy kicsiny szatinkája, melyet igen szeret, és mindenkor az ágyon hever: öld meg azt szöme láttára. Ha ezt elszenvedi tőled: annakutána bízvást cseleködhetel.
Mikoron ezokáért az asszony hazament volna, vígan vala az napon. És az szatinka felszekellék az vetett ágyra, az szép bársony paplonra; és az vitéz az tűz előtt ülne. Megkapá az szatinkának az fejét, és az derekát az falhoz ütte, hogy mindjárt az béle ki kezde jőni. Látván ezt az vitéz, mondá néki:
- Vaj mordály gonosz asszonyi állat! Miért ölted meg szömem láttára az én szerelmes szatinkámat?
- Hogyne ölném meg! Látod-e szerelmes uram, mint rútította az jeles paplont?
- Drágább vala énnékem az szatinka, hogynem az te szép ágyad.
- Jól látom, hogy mindent, valamit cselekeszem, tekegyelmed gonoszra magyarázza! - És igen kezde sírni, mondván: - Az mü hasznunkért műveltem, mégsem tetszik tekegyelmednek.
- No, eredj el véle, megbocsáttam ezt is. Hadd el, ne sírj.
Reggel felkele az asszony, és az egyházhoz méne. És mikoron az anyját megtalálta volna, mondá néki:
- Megfogadtam tanácsodat, és megölém az szatint. És igen megharagvék reám az uram, de mihelyt sírni és könyörgeni kezdék, ottan megbocsátá vétkemet. Ezokáért immár szabadon gyónni megyek az szép paphoz, és elhozom tőle az oldozatot!
- Mondom tenéked, én édes leányom, hogy ne csúfolkodjál az vén emberrel. Ha haragodni kezd szerével: vaj ki nehezen engeszteled meg annakutána. Fogadj szót, és késértsed meg őtet mégis egyszer.
- Csuda dolog, hogy tudod, mint vagyon az pappal dolgom, hogy csaknem meghalok miatta - mégis vontatásra veszed az dolgot.
- Édes leányom, kérlek tégedet, lám édesanyád vagyok, fogadjad az én tanácsomat: egyebet ne művelj benne. Késértsd meg harmad úttal is uradat. Annakutána szabadon gyónhatol. Ím, ez jövő vasárnapra odahíutt minket az te urad lakodalomra, többen is lésznek ott. Mikoron ezokáért mindnyájan az asztalnál lészünk: akasztald az kulcsot az abroszhoz, és hértelen kelj fel, és mondd ezt: „jaj, ki feledékeny vagyok, ím elfelejtöttem késemet az kamorában.” És hértelen menvén, vond utánad az abroszt mind étekkel, pohárokkal, kenyérrel és mindenekkel, azmelyek rajta vagynak, hogy mind az földre essenek; és úgy tégy, mintha nem öremest művelted volna, és mintha igen bánkódnál rajta.
- Bizony ezt is megművelem.
Mikoron ezokáért az vasárnap eljött volna, és az anya, atya és az többi vendégek mind az asztalnál ülnének, és az asztal mind megrakatott volna minden szerszámokkal és étkekkel és italokkal: nekiakasztalá az oldali kulcsát az abrosznak, és hértelen felkelvén, mintha az késért akarna menni, mindeneket mind abroszostól az földre vona, és úgy tétteti vala, mintha igen bánkódnék rajta. Az ura pedig igen szégyenli vala. És hozata mindjárást mind más abroszt, mind más szerszámokat és eledeleket, és kínálá őket, hogy vígan önnének és innának. És mindnyájan igen vígan lőnek.
Reggel az vitéz felkelvén, az barbélyhoz méne, és mondá az barbélynak:
- Hiszen azért vagyok barbély, hogy eret tudjak vágni és gyógyítani.
- No, hozz szerszámokat és jöjj el velem.
És mikoron hazajött volna, beméne az házba, ahol fekszik vala az asszony. És mondá néki:
- Ha felkelek is, mit műveljek?
- Kelj fel, mert eret vágnak rajtad, mind az két karodon.
- Úgy vagyon. Soha nem vágattál. És szinte ez az oka, hogy megbolondultál. Nem jut-é eszedbe, mit műveltél mind rajtam? Előszer levágtad az én jeles és szerelmes almafámat. Annakutána megölted az én szerelmes szatinomat. Harmadszor mely igen nagy kisebbséget töttél rajtam tegnap mind az vendégek előtt. Ezek ez nagy bolondságok mind az gonosz vértől vagynak: ezokáért megvágatom ereidet, és kibocsátom a gonosz vért belőled. Hogy annakutána ne cseleködjél efféle bolondságokat és bosszúságokat rajtam.
És felkele az asszony sírva, és könyörgeni kezde az urának, hogy kegyelmes lönne hozzá. De mondá az ura:
- Könyöregj az Istennek, hogy ő megbocsássa bolondságidat. Ebben immár egyéb nem lehet.
És levoná őtet egy székre, és kivoná az egyik karját, és mondá az barbélynak:
- Jó szélesen vágd, hogy az gonosz vér kijöhessen.
És az barbély nekivága, és az vér sebesen ki kezde jőni. És mindaddig nem kötteté be, méglen mind elhervada az orcája. Annakutána az második karján is vágatá, és ott is ennyi vért bocsátata ki, hogy teljességgel elfehéredék az orcája. És igen lassú beszéddel kezde az urának könyörgeni, mondván:
- Szerelmes édes uram, könyörülj rajtam, mert ezennel meghalok.
- Vaj dacos kabala, azt kellett volna előszer meggondolnod, hogy egyszer meg kellene halnod.
És ekképpen annakutána holt-elevenen feltéteté az ágyra.
És mikoron ekképpen ott fekennék, inte az szolgálólánynak, hogy az anyját hozzája híná, mert ezennel meghalna. Hallván ezt az anyja, igen örüle néki. És mindjárást az leányához méne. Mikoron az anyját látta volna, mondá néki:
- Szerelmes édesanyám! Csaknem szörnyű halállal holtam meg. Ennyi vért vettenek ki belőlem, csuda, hogy mindjárást nem holtam belé.
- Szerető leányom, mondom vala, hogy ne tréfálnál az vén emberrel. Mert ha megbúsul, nehezen kezded megengesztelni őtet. Mert kemény harag az ő haragjok. No, ha meg akarsz halni, menj el előszer és gyónjál meg ama szép nyakas paphoz, és hozz oldozatot tőle.
- Ördeg elvigye az kurvafi papot és az több pilises agebeket!
De csak megmaradhatnék, bizony megelégedném az én jámbor vén vitézemmel.
És mondá az bölcs mester az császárnak:
- Megértötte-é felséged az én példabeszédemet?
- Jól megértöttem. Bizony jeles példabeszéd.
- Az én tanácsom ez, felséges császár, hogy felséged megőrizze magát feleségitől, és tanácsát ne fogadja, holott mindenkoron arra esztekéli felségedet, hogy megölessed fiadat, maga szegény ártatlan és bűntelen.
- Bizonyos légy ebben, hogy meg nem hal ez mai napon az én fiam.
Az bölcs mester igen megköszöné ezt az császárnak, és Istennek ajánlja őfelségét.
Hallván pedig az császárné, hogy nem ölték volna meg az császár fiát, veszteg hallgata, és beméne az kamorába, és felöltezék minden ékességiben, és lovokat szörzete, hogy titkon elmenne az ő atyjához. Látván ezt pedig az vitézek, bemenének az császárhoz, és mondának:
- Felséges urunk! Az császárné elkészült, hogy az atyjához menjen. És igen reggel el akar menni felségedtől.
Mikoron ezt az császár megértötte volna, nagy sietséggel beméne az asszony házába, és mondá néki:
- Én szerető galambom; hová akarnál menni?
- Azt tudtam én, hogy senkit ne szeressél feljebb énnálamnál. Mit művelsz ezokáért, hogy el akarsz menni? Maradj veszteg, és el ne menj sehová.
- Bizony, így vagyon ez, hogy senkit feljebb nem szerettem tefelségednél: de az hét bölcs mesterekért nincsen helyem tefelségednél. Addig hallgatja tefelséged azoknak példabeszédit, és oktatásit, méglen úgy lészen tefelségednek dolga, mint Octavianus császárnak Jött volt, ki oly igen telhetetlen vala. És az római nemesség elevenen eltemeté őtet, és megtölté az ő száját arannyal.
- Kérlek tégedet, beszéld meg énnékem azt az históriát.
- Nem lehet, mert el kell mennem. Nem maradhatok immár.
- Távol legyen az. Mert gonosz hírem-nevem támadna belőle, és minden ember énrám vetne, hogy én volnék oka az te elmenésednek.
- Ugyan is úgy vagyon: mert felséged azt mondta, hogy meg akarnád büntötni fiadat, de mostan is él, és meg nem öletted. Ezokáért többszer nem hihetem tefelségednek beszédit.
- Ez az császárnak tiszti, hogy minden embert meghallgasson, és hogy minden dolgoknak igen jól végére menjen, minekelőtte kimondja az törvényt. Kérlek ezokáért, szerelmes galambom, hogy beszélj valami jót előttem, hogy tanulságot vehessek belőle, mit kelljen ez ügyben művelnem az én fiammal.
Elkezdé ezokáért az históriát beszéleni az császárnak.