| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Heltai Gáspár Ponciánus császár históriájai IntraText CT - Text |
Az Octavianus igen gazdag császár vala, de mondhatlan nagy kévánság vala benne az marhagyűtésre. Az üdőben az rómaiak sok országot bírának és birodalmok alá vetének. Némely országok pedig ellene támadának az rómaiaknak. Az üdőben vala egy bölcs mester Rómába: Virgilius nevű, ki nemes tudományokkal és bölcsességekkel meghaladá mind az többi mestereket. Kiváltképpen jeles vala az ördenges tudományba. Kérték őtet az római polgárok, hogy az ő tudományával megjelentené nékik, mikoron az ellenség reájuk akarna jőni, hogy ezt megértvén, elejit vehetnének azoknak. Virgilius megművelé az ő kívánságokat. És csinála egynéhány képet, és állatá azokat az toronynak karimájába köres-környül, és mindenik képnek egy csöngettyű vala kezében. Középarányt pedig állatá az egyik képet, kinek egy aranyalmát ada kezébe. Midőn ezokáért valamely ország tanácskozni kezde az rómaiak ellen, és hadat kezde készíteni és indítani ellenek: ottan csöngetni kezde az a kép, mely arra az országra néz vala az toronynak karimáján. Hallván az rómabeliek az csöngetést, ottan zászlót tőnek ki, mely arra az országra mutat vala és hamarsággal készülének minden erejekkel arra az országra. Ezt látván minden országok, megijedének az rómaiaktól, és senki nem mere ellenek támadni, miért hogy az képek mindjárt hírt tesznek vala az csöngetéssel az toronyba.
Csinála ismét Virgilius Rómába egy mindenkor égő tüzet, hogy annál fűteznének az szegények Rómába. Csinála csak ottan az tűz mellett egy igen szép forrás-kutat is, hogy az szegények abból innának. Az tűz és kút között állata egy képet fel. Annak az homlokára ezt írá: „Azki engemet üt: azonnal üttetik.” És ez kép sokáig álla ott. Végre juta egy papozlár, és megolvasván az írást az képnek homlokán, gondolkodni kezde ő magában: hogy-hogy volna ez, hogy valaki tégedet ütne, hogy esmét üttötnék? Én mást hiszek: hogyha én téged ütlek, és onnét ledőtlek, hogy talám egy nagy kéncset találok lábaid alatt. Ez az oka, hogy nem akarnád, hogy valaki megütne tégedet. És egy doronggal úgy ütte az képet, hogy mindjárást ledőle. És mihelyt az kép ledőle, ottan megaluvék az tűz, az forrás is megálla. Ez vala az nagy kéncs, melyet a papozlár talála.
Mikoron ezt az szegények meglátták volna, igen kezdének rajta bánkódni, és megbúsulván mondának:
- Bezzeg meg kell halni annak, azki az képet ledőtette, és minket ennyi sok jótól megfosztott.
Annakutána három királyok gyűlének egybe; és ezeken nagy sok bosszúságokat műveltenek vala az rómaiak. Tanácskozni kezdének ezokáért, miképpen állhatnának bosszút az rómaiakon. Mondá az egyik:
- Hejába lészen minden munkánk, méglen az vizsla torony az képekkel fenn vagyon: mert mindjárást csengetnek a képek, és hírré adják nékik minden ellenek való hadat.
Mikoron ekképpen beszélenének egymással, előállának egynéhányan az vitézek közül, és mondának:
- Mit ád felségtek minékünk, ha mi elvesztjük az tornyot mind képestől?
- Adjatok négy tonna aranyat minékünk.
Az királyok megadák nékik. Elmenének az vitézek, és elvivék az négy tonna aranyat. És mikoron az Róma váras elejbe jutottanak volna, elásák az egyik tonnát az kapu előtt éjjel. Annakutána bemenének az várasba.
És bemenvén, találá őket elő az császár, és köszenvén nékik, mondá:
- Barátim, honnét valók vagytok? És mit kerestek az mi várasunkban?
- Nézők vagyunk és álom-magyarázók. De mi egyébről nem álmadozunk, hanem csak aranyról. És valahol arany vagyon elrejtve, azt mi megtaláljuk: soholt nem maradhat semmi elrejtve előttünk. Miért pedig hogy hallottuk felséged jámborságának hírét, azért jöttünk ide, hogy szolgáljuk felségedet.
- Megpróbálok előszer bennetek; ha az ti dolgotok igaz lészen, tehát örömest veszem szolgálatotokat és bőven lészen füzetéstek.
- Felséges urunk, semmi fizetést nem kévánunk, hanem azmit megtalálunk: annak az felét kévánjuk.
- Képes dolgot kévántok. Jöjjetek velem.
És bevivé őket az palotába és önniek adata.
Minekutána elvégezték volna az vacsorát, mondának az császárnak:
- Ha felségednek tetszik, hadd menjünk nyugodni. Az üdésb közettünk álmot lát ez éjjel, és holnap megjelentjük azt tefelségednek.
- Bátor, menjetek el Isten hírével. Isten adja, hogy jó álmat láthasson.
Elmenének ezokáért az vitézek, és éjten-éjszaka vigadának, és csúfolkodának az császárral. Mikoron pedig megvirradott volna, felkelének és menének az császárhoz. És az üdésb vitéz mondá az császárnak:
- Felséges uram! Jó álmot láttam ez éjjel. Az városnak kapuja előtt vagyon egy tonna, arannyal rakva, elásva: felséged jöjjen el, és megmutatjuk, hol vagyon. És ásassuk meg.
- Elmegyek veletek. Megválik, ha igazat mondotok.
És mikoron az kapu elejbe mentenek volna, elkezdék az ásást, és megtalálák az tonna aranyat. És kivonák azt az veremből. És látván azt a császár, igen örüle néki, és megosztá vélek az aranyat.
- Énrajtam immár az szer, én látok ez éjjel álmot.
- Isten adja, hogy te is olyan álmot láss.
Reggel, midőn a császárhoz jöttenek volna, mondá az császár:
- Bezzeg jót: mert az másik kapu előtt is olyan tonna vagyon elásva.
És az császár hamarsággal kiméne vélek. És mikoron megásták volna az helyét, ott is olyan tonna aranyat találának; és avval is megosztozának.
Mondá az harmadik vitéz is az császárnak:
- Felséges uram, én is álmot látok.
Áldott legyen az óra, melyben hozzám jöttetek. Isten adja, hogy te is jó álmot láttál legyen.
Reggel, midőn az császárhoz mentenek volna, mondá az vitéz:
- Felséges császár! Bezzeg jó álmot láttam: mert az harmadik kapu előtt két olyan tonna arany vagyon elásva.
És mikoron ott ástanak volna, megtalálák az két tonna aranyat. És az császár igen örüle nékik, és az egyik tonnát adá az vitézeknek, és mondá:
- Soha nem láttam olyan igazmondó embereket, mint ti vagytok.
- Hárman egymás után álmokat láttunk; de immár mindhárman együtt látunk álmot.
- Isten adja, hogy igen jeles és jó álmot lássatok.
Reggel menének az vitézek az császárhoz, és mondának néki:
- Felséges császár, jó hírt mondhatnánk felségednek. Ha minden urak- és fejedelmeknél gazdagb akarsz lenni, tehát úgy mondjuk meg.
- Siessetek véle, és mondjátok meg.
- Ama toronynak az fondamentoma alatt, melyen a csöngettyűs képek állnak, egy igen nagy kéncs vagyon, tiszta finum arany. Sok pedig az arany, nem tudjuk, hol talál felséged elég lovokat hozzá, hogy elvitessed.
- Nem vehetjük azt ki onnét, mert drága és hasznos torony ez Rómának.
- Felséges uram, mi magunk megássuk mesterségesen, hogy az toronynak semmi nyavalyája nem lészen. De éjjel kell megásnunk, hogy az nép reánk ne tóduljon.
- Bátor, menjetek el, ássátok meg; reggel én is hozzátok megyek.
Elmenének ezokáért az vitézek, és megásák éjjel az toronynak az egyik szegletit és istempeleket vetének alája. Annakutána tüzet rakának az istempelek alá, és elszekének az várasból. És mikoron immáron egy mérföldig mentenek volna az várastól, megégtek vala az istempelek, és az torony mindjárást eldőle mind képestől. És ekképpen veszté az három vitéz el az drága tornyot mind képestől.
Reggel egybegyűlének mind az fejedelmek, az urak és tanácsok az egész várasból, és az császárra menének és mondának néki:
- Mi dolog ez, hogy az drága torony eldőlt? Kicsoda böcsülhetné ezt e nagy kárt?
- Három hamis férfiu jöve hozzám, azok mondának, hogy mondhatatlan igen nagy aranykéncs volna alatta. És arra igérék és köték magokat, hogy ők kivennék onnét, hogy semmi kár nem lönne sem az toronyban, sem az képekben.
- Tehát oly igen szereted-é az aranyat, hogy drágább volt tenéked, hogynem mint az mi jelesb és hasznos tornyunk mind képestől, melyek mindenkoron hírré tötték minékünk minden ellenségünknek tanácsit és minden veszedelmes hadakot, melyek mireánk akartanak támadni? Ha ezokáért oly igen telhetetlen vagy aranyba: ímé, mi megtöltjük az szájadat arannyal.
És megkapván, elevenen eltemeték őtet.
Annakutána eljövének véletlenül az királyok Rómára, és megostromlák az várast, és megvevék azt, és zsákmányt tőnek minden marhájokban.
És mondá az császárné az császárnak:
- Eszébe vötte-é felséged az én példabeszédemet? Az képes torony tefelségedet jegyzi az te eszeiddel. Méglen eszeiddel tanácskozol és bírod az országokat: senki kárt nem tehet az te népeidnek. Ezt jól látja az tefelséged fia és az ő mesteri; és azért példáznak előtted, ha valamiképpen megdúlhatnák az fejedet és kezekre vehetnének, hogy annakutána ők uralkodhatnának mind tefelségeden, mind énrajtam és mind az országokon. Ezokáért lásd meg, mit művelsz.
- Jeles példát beszélettél énnékem. Meghigyjed, hogy nem ásnak vermet alám, mint az torony alá ástanak, melyet ledőtettenek. Azmiért énnálam töreködnek: annak ezennel meg kell halni.
Felelé az asszony, az császárné:
- Felséged azt művelje, és épen marad felségednek az császári birodalom minden dicsőségeddel.
Megparancsolá ezokáért az császár, hogy kivinnék az fiát és felakasztanák.
És midőn esmét kezdenék kivinni az császár fiát, hogy felakasztanák, felzöndüle az egész város belé, mind: „szegény boldog”, és mindnyájan igen megkeserülék őtet, és külömb-külömb panaszolkodó beszédekkel siratják vala őtet. És midőn ekképpen kivinnék őtet, elől találá őket az ötödik mestere, Josephus nevű. Mikoron az császár fia látta volna az ő mesterét, térdet-fejet hajta néki. Mondá az mester az szolgáknak:
- Ne siessetek oly igen véle, mert az császár elejbe sietek és Istennek jóakaratjából megszabadítom őtet ma az haláltól.
És midőn besietett volna az udvarba, felméne az palotába az császár elejbe és köszene az császárnak.
- Isten elveszesse dolgaidat! Talám te is ügyeközel engemet megcsalni, mint az vitézek megcsalták Octavianus császárt?
Felelé az bölcs mester Josephus:
- Ha az vitézek megcsalták Octavianus császárt, azt nem tudom, de ezt e jutalmot nem érdemlöttem volna tefelségedtől, hogy így fogadnál be, mint befogadsz.
- Tehát jutalmat. Jutalmat! Nemde jó szóló vala az én fiam? És tenéked és a te társaidnak adám őtet, hogy nemes tudományokra és bölcsességre tanítanátok őtet. De ti némát csináltatok benne, hogy senkivel nem szólhat. Annakfelötte latorságra is tanítottátok őtet, mert feleségemen erőszakot akart művelni az lator.
- Hogy mostan némálkodik és nem szól, azt igen eszesen műveli. De felséged higgye, hogy nem néma. Igen jól és bölcsen tud szólni, melyet meghall felséged nem sok üdő múlva. Hogy pedig felséged azt mondja, hogy erőszakot akart volna művelni feleségeden: ezt én semmiképpen nem hihetem, mert nemes erkölcsű és igen bölcs iffiú. És tudom, hogy efféle bolondság után nem járt soha. De én mondom tefelségednek, hogy ha megöleted fiadat feleségedért, nemkülönben lészen dolgod, mint Hypocratesnek lőn Galenussal. Mert bosszú állaték Galenusért Hypocratesen, szinte alkolmas üdőben.
- Bizony öremest hallanám azt a históriát.
- Én is öremest megbeszélem, ha tefelséged előszer visszahozatja az ő fiát, és az fogházba téteti.
És elmenének érötte, és visszahozák őtet az fogházba.
És Josephus, az bölcs mester elkezdé és megbeszélé az császárnak az példabeszédet.