| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Heltai Gáspár Ponciánus császár históriájai IntraText CT - Text |
Vala egy üdőben egy császár. Annak valának három jeles vitézi, kiket igen szeret vala. Vala pedig az üdőben Rómába egy nemes vitéz, ki immár koros vala. Ez megházasulván, vőn egy igen iffiú szép leányt feleségül magának, kit igen kedvel vala, szinte mint felséged kedveli az császárnét. Ez az szép menyecske valami hímvarrást tud vala, és igen jeles énekes vala: mert igen szép, éles szavacskája vala. És lőn, mikoron ez egyszer az nyári házban ülne és varrana, igen szépen mondá az énekeket. És midőn az császárnak az egyik vitéze azon előmenne, megálla az utban és hallgatni kezdé az éneklést; és feltekintvén, meglátá az menyecskét, hogy igen szép szömély volna. És ottan meggerjede az ő szűve, és felméne az házba hozzája, és trécselni kezde véle az Ádámnak dolgai felől. Végre mondá néki:
- Szép asszony, mit adjak, hogy egy éjjel veled háljak?
- Megadom. Mely üdőben jőjjek hozzád?
- Szinte kilenc órakort estve. De hozd el véled az száz forintot!
És az elméne. Annakutána eljöve az másik császári vitéz, és szinte így jára az menyecskével, mint az első. És annak tíz órára ada célt, hogy az száz forinttal hozzá jőne. Annakutána eljöve az harmadik vitéz is, és az is szinte úgy jára az menyecskével, mint az első és az második. Ennek pedig tizenegy órára ada célt, hogy az száz forinttal hozzá jőne. És mindenik vitéz titkon tartá az dolgot. Hogy egyik sem érti vala az másiknak az ő dolgát.
Minekutána az álnokságos lator menyecske ekképpen megszegődött volna mind az három vitézzel, elméne az ő urához, az nemes vén vitézhez, és mondá néki:
- Uram, ha szómat fogadod, tehát egy dolgot jelentek tenéked, és ezennel egy jó summa pénzt nyerhetünk. Mert szükségünk volna rája, miért hogy szegények vagyunk.
- Szódat megfogadom.
- Megszegődtem három vitézzel, hogy éjjel velük háljak, és mindenik ígért száz forintot. Órát is hagytam mindennek, mikoron hozzám jöjjen, és hogy mindenik elhozza az ő száz forintját. Ezokáért ezt akarnám, hogy az háromszáz forint mienk lehetne, ők pedig nem hálnának vélem, mert az vitézek erős legények és nyakasok, és én nem győzném őket farral.
- Így lehet: ím, mindenik vitéz hozzám jön az ő pénzével az hagyott órára. Te pedig az én házamba légy az hegyes tőreddel az ajtó megett, és mikoron az első eljő, mindjárt üsd által az hegyes tőrrel. És bevonszuk azt a kamorába, elvévén az pénzt tőle. Annakutána az másodikat; azután az harmadikat is. És így lészen mind az háromszáz forint miénk.
- Félelmes dolog ez. Mert megtudják ezt, és meg kelletik érette halnunk.
- Ne félj, én módját találom, hogy eltemessük az dolgot, hogy senki meg ne tudja.
És az ura engede az ő tanácsának.
Mikoron kilencet ütne az óra, ottan eljöve az első vitéz az száz forinttal. És mikoron az menyecske házába be kezdene menni, ottan az vén vitéz, az menyecskének az ura az ajtó megett állván, általüté őtet az hegyes tőrrel. És bevonák az holttestet az kamorába, elvévén az száz forintot. Annakutána tíz órakort az másik vitézzel is úgy cselekedtek. Tizenegy órakort az harmadikkal is.
És mondá az vén vitéz, az álnok menyecskének az ura:
- Meggyünk, szerelmesem? Mert ezeket megkezdik holnap keresni; ha itt találják őket, halálnak lészünk fiai.
- Ne légy szorgalmatos.
És kiméne az utcára, és elhivatá az bátyját, ki egyik vala az elrendelt őrizők között, és mondá néki:
- Szerelmes bátyám, egy titok dolog vagyon előttem, melyet senkinek nem merek említeni. Kérlek, adj jó tanácsot. Ez éjjel tíz órakor jöve hozzám az császárnak vitézi közül egyik, és erősen firtatá, hogy akaratját művelném; és mikoron ott kereskednék kebelemben, és én véle tusakodnám, eljöve az uram, és mindjárást általüté őtet az hegyes tőrrel. Ott fekszik halva nálunk, és ez világba nem tudom, hová elrejtsük őtet.
- Bizony nem kis dolog ez, jó húgom. De mindezenáltal megmentlek. Adj egy zsákot énnékem.
És a menyecske hoza egy zsákot néki, és az egyik holttestet, melyet elővontanak vala, az zsákba bújtatá, és hátára vévén azt, kivivé és az Tiberis folyóvízbe rázá azt. És visszajöve az húgához, és mondá:
- Ez oda vagyon. Az Tiberis folyóvíz elvitte.
De addig, még a bátyja megjöve, más testet vonata elő az urával. És mondá az bátyja:
- Igen szomjúhozom.
És mikoron elment volna, hirtelen visszafutamék, és mondá:
- Bátya, visszajött az holt vitéz, kit elvittél vala.
És a bátyja elméne és látá, hogy olyan holttest ott volna. És azt is a zsákba bújtatá, és a Tiberis mellett egy követ köte az nyakára, és behányá azt a vízbe, és mondá:
- Bizony, ha lehet, nem mászkálsz ki onnét oly hamar!
Visszajövet esmét borért méne az menyecske, és esmét befutamék, és mondá:
- Szerelmes bátyám: bizony esmét visszajött a megölt vitéz!
És odaméne, és az harmadik testet is bebújtatá az zsákba, és mondá:
- Látom, vitéz uram, hogy versenyes vagy. Bizony oly helyre viszlek, hogy ez héten vissza nem jössz ide!
És vállára vévén, kivivé az hegyoldalba az erdőre, és egy fához kötvén a zsákban a testet, sok fát horda, és nagy tüzet csinála környüle. És mikoron ott forgolódnék a tűz környül, a hasa kezde fájni. És egy nagy fa megé méne, hogy ott a természetnek szükségét tönné. És mikoron ott ülne, addig jöve egy katona az úton egy lovon. És mikoron a nagy tüzet látná, mondá:
- Bizony jeles tűz ez, odamegyek és megfűtezöm nála, méglen teljességgel megvirrad.
És leszálla az lóról, és megköté az lovat az út mellett, és a tűz mellé méne, és fűtezék ott a tűznél. Azonközbe felkele amaz a nagy fa megöl, és felkötvén a gatyát, a tűz mellé méne. Tehát ott látja az katonát! És mondá néki:
- Vitézlő ember vagyok, és virradóra bemegyek az várasba.
- Ördeg vigyen el! Én elfáradtam tégedet annyiszor kihordanom.
És agyonveré az katonát egy szekercével, tudván, hogy az volna az előbbeli holt vitéz, kit annyiszor kihozott volna az húga házától. És a tűzbe hányá az katonának is a testét.
Nem igen sok üdő múlva egybevesze az vén nemes vitéz a menyecskével. És megfenyegeté az menyecskét az ő gonoszságáért. Az menyecske kiáltani kezde valami embereknek hallatára, és mondá:
- Vaj vén vigyor, haszontalan kos! Tetszik, hogy gyilkos ageb vagy! Talám engemet is úgy akarsz megölni, mint minap megöléd a három vitézt?
Hallván ezt az emberek, bemondák az császár udvarába. És az császár mindjárt elkülde és megfogatá az szép menyecskét mind urastól. És az menyecske mindjárást megvallá az vitézeknek halálát, müvelhogy az ura megölte volna őket.
És a császár törvényt tétete reájok. És az urát lófarkon hordozák, és az akasztófa alá vivén, felakaszták őtet. Az asszonynak pedig fejét vevék.
Ez vala az nagy álnokságnak és csalárdságnak jutalma.
És mondá Cleophas mester a császárnak:
- Megértötte-é felséged a példabeszédet?
- Jól.
- Bizony, ha felséged megöleti az ő fiát a tefelséged feleségének beszédére és vádlására, bizony gonoszban lészen dolgod, hogynem ez vén nemes vitéznek!
- No, bizonyos légy ebben, hogy meg nem hal ez mai napon.
És a Cleophas mester megköszené ezt a császárnak, és elbúcsúzék tőle.
Mikoron meghallotta volna ezt az császárné, hogy esmét megmeneködett volna az császár fia az haláltól, esmét az császárra futamék, sírással és jajgatással, és mondá:
- Ugyan megölem magamat, látván, hogy felséged nem akar bosszút éröttem, nyavalyásért, állani.
- Isten megoltalmazzon attól. Ne gondolj efféle hitványságokat, mert magadat elvesztenéd mind testestől-lelkestől, münket pedig örök szégyenbe kevernél.
- No, nem fogadsz szót, felséges uram; de nyilván úgy kezdesz fiaddal járni, mint egyszer egy király járt az ő hopmesterével.
- Mint járt volt véle? Öremest hallanám az históriát.