| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Heltai Gáspár Ponciánus császár históriájai IntraText CT - Text |
Vala egyszer egy gazdag király, ki igen szép feleséget vőn magának. És azt oly igen félté, hogy udvarában a kapu mellett egy szép tágas tornyot csináltata, és abba rekeszté szép feleségét, és az toronynak kolcsait mindenkoron az zsebbe viseli vala. Az asszony pedig ezen igen bánkódik vala. Nappal pedig az ablakon kinéz vala az utcára az városban, és az ablakban ülvén, ott varrogat vala.
Jöve pedig az király udvarába egy széptermetű jeles vitéz, szolgálatot keresvén. És mikoron az torony mellett elmenne szolgáival, meglátá őtet a királynéasszony, és meggerjede az ő szűve szeretettel az vitézhöz; és kehénteni kezde az ablakban. Az vitéz hallván az kehentést, feltekénte az ablakra, és látá ott a királynéasszonyt. És felette igen csudálkozék az ő szépségén, és az ő szűve gerjedni kezde szeretettel őhozzája. És süvegét vetvén, és térdet hajtván néki, elméne onnét.
Bemenvén ezokáért az vitéz az királyhoz, kínálá az királyt szolgálatjával. Mondá az király őmagában:
- Jeles termetű ember ez; bizony üdővel hasznát vehetem ennek.
És szörzé az vitézt huszonöt lóra.
És nagy frissen viselé magát, és szorgalmatos lőn a királynak kedve keresésében. De mindenkoron az toronynak ablaka alá megyen vala mórálni. Az királynéasszony pedig csak nem hal vala meg érette. De semmiképpen szömbe nem férének egymással. Egyszer tehát, hogy ott jár vala az ablak alatt, az királynéasszony az bal csöcsét megmutatá néki, és egy cédulácskát vete néki az ablakról. Abban pedig megtanítá az vitézt, mit cselekedjék, hogy szembe juthatnának egymással.
Egyszer a király hértelen kiméne vadászni. És nem lőn senki, ki kiment volna véle, hanem csak az udvarbéli inasak. Mondá az király az úton:
- Nem tudom, hol járnak az uraim, hogy nem megyen senki velünk. Az én vitézem is nincsen itt.
- Felséges uram! Nem mi bűnünk, hanem a hopmesteré, ki nem tette hírré minékünk, hogy felséged ki akar jőni vadászni. Bizony, ő dolga volna, hogy ugyan az udvarban laknék, és szünetlen vigyázna felségedre, és üdején jelentené az vitézeknek a tefelségednek akaratját. Úgy tudnának hozzákészülni, hogy mindenkoron alkolmas üdőben jelen volnának.
- Semmirekellő az hopmester. Ezokáért innét tova te légy hopmesterem. Ám csináltass magadnak házat az udvarban, valahol szereted.
Mikoron ezokáért hazamentenek volna, az vitéz, az új hopmester, mindjárást elhívatá az kőműveseket és az ácsokat és meghagyja nékik, hogy az kapu mellett való torony mellett építenének házat őnéki; mint a királynéasszony az cédulában azelőtt megtanította vala őtet. És mikoron építeni kezdenének, eljöve az király, és mondá:
- Igen hitvány helyre építed az házat.
Felelé az vitéz, az új hopmester:
- Felséges uram, igen jó helyen lészen itt: mert szinte az kapuba, és az egész udvarba vigyázhatok innét és mindenkoron eszembe vehetem, ki be- és kimegyen.
Megépítteté ezokáért a házat a torony mellett, hogy az toronynak az egyik fala az ő házának az egyik hosszú fala lőn.
És mikoron megkészült volna az ház, elbocsátá mind a kőműveseket, egytől megválva, kit behíva az végső boltba, és mondá néki:
- Szerelmes barátom. Egy dolgom volna, melyet reád kellene bíznom, ha hited volna és veszteg akarnál hallgatni. Én pedig nagy ajándékot adnék tenéked.
És megesküvék az hopmesternek, hogy veszteg akarna hallgatni.
- Látod-é: ezen lyukaszd által a falt, hogy egy ember be- és kibúhassék rajta.
És a kőműves mindjárást általlyukasztá. Az hopmester ada egy gira aranyat a kőművesnek, és avval elbocsátá.
És az hopmester bebúvék a toronyba az királynéasszonyhoz. És ott erősen ölelgeték egymást és játszadozának egymással. És mikoron megelégedtenek volna, az királynéasszony ada egy aranygyűrőt az hopmesternek ajándékba, hogy az lönne az ő szeretetinek az jele. És az hopmester esmét kibúvék a toronyból az ő házába. És a királynéasszony egy nagy szőnyeget függeszte az lyuk elejbe.
És ezt e gyönyerűséges játékot űzik vala gyakorta egymással, az hopmester a királynéasszonnyal.
Történék egyszer, hogy az király kiméne vadászni. És mikoron sokáig vadásztanak volna az hévségben, leszállának a lovakról egy erdő mellett. És mikoron ott az árnyékban nyugodnának, elaluvék a hopmester az fűben a király mellett. És mikoron a karját kinyújtotta volna, meglátta az király az hopmester ujján a gyűrőt, és megesmeré az gyűrőt, hogy az volna, melyet ő az királynéasszonynak adott volna az első elháláskort. És mondá az hopmesternek:
- Hol vetted ezt e gyűrőt? Énnékem is egyszer szinte olyan gyűrőm vala.
- Egy húgom adta ajándékba énnékem örök emléközetre.
Mikoron tovább vadásztanak volna, mondá az hopmester az ő szolgáinak:
- Ha az király megkérd, hová mentem: mondjátok néki, hogy az álom után a hideg kezdett borzongatni, azért mentem haza.
És mindjárást beméne házába és bebúvék a toronyba az királynéasszonyhoz, és mondá:
- Szerelmes szűvem, az király meglátta az gyűrőt az ujjamban, és megkérdé, hol vettem. És mondá, hogy őnéki is szinte olyan gyűrője volt egyszer. Félek, hogy hazajővén, még kezdi tőled a gyűrőt előkérni. Nesze ezokáért, és tödd el.
És a királynéasszony eltévé az gyűrőt egy ládába.
Mikoron a király hazajött volna és a sarkantyút levetette volna, mindjárást felméne a toronyba és megnyitván az ajtókat, mondá az királynéasszonynak:
- Szerető feleségem, hozd elő az gyűrőt, melyet az első elháláskor néked adtam vala, hogy az én tehozzád való jóakaratomnak örökké való jele lönne.
És a királynéasszony elméne az ládához, és megnyitván azt, kivévé az gyűrőt, és adá azt a királynak. Látván a király az gyűrőt, mondá:
- Bezzeg szinte olyan gyűrőt láték ma az hopmester ujjában; és azt tudtam, hogy ez gyűrő volna, és kétségbe estem vala hozzád. Igenis haragudtam vala reád, de kérlek, bocsásd meg.
Annakutána jövének valami jeles népek a hopmesternek hazájából hozzá, és azoknak jeles ebédet készíte. És kéré az királynéasszonyt, hogy ő is ott lönne az vendégekkel, és vigadna vélek. És mikoron az vendégek eljöttenek volna, eljöve az királynéasszony is, szép ruhákban felöltezvén, és együtt kezde vigadni az vendégekkel.
Mikoron hallotta volna az király az sípszókat, megkérdé szolgáitól: mi dolog volna? Mondának az királynak: „Jeles emberek jöttenek a hopmesterhöz az ő hazájából, azokkal vigadik mostan.” Mondá az király:
- No, én is odamegyek, és vigadok vélek.
És mindjárást odaindula. És mikoron bejött volna az házba, felszekellék az hopmester, és leülteté az királyt az vendégek mellé. És az királynéasszony vén egy kappant az tálból, és tevé azt a király elejbe, és mondá:
- Felséges urunk, felséged egyék, és vigadjon velünk.
Reátekénte, és elcsudálkozik vala az ő szépségén, és gondolá, bizony ez szép asszony, szinte olyan, mint az én feleségem.
- Felséges uram: én szeretőm és galambom.
Mikoron elkölt volna az ebéd, mindjárást felkele az király. És könyörge az hopmester a királynak, hogy tovább akarna mulatni; de az király mondá:
- Nem lehet, mert jeles dolgom vagyon.
Mikoron a grádicson lassan alá kezdene menni: az királynéasszony beméne az boltba, és a toronyba búvék a lyukon által. És ruháit leveté, és az heti ruhákba öltezék mindjárást. És az ablakba üle, és varrani kezde. Azonközbe felérkezék a király az toronyba, és igen megnézegeté az závárokat: és mind épen találá őket. És bemenvén az toronyba, megtalálá ott az királynéasszonyt, hogy az ablakban varrana. És ölelgetni kezdé őtet, és mondá:
- Szerelmes feleségem, megbocsáss, mert kétséges löttem vala hozzád. Mert ma az hopmesternél voltam ebéden, ez az ő szeretőjét is hozta vala oda. Éltembe soha nem láttam, hogy egy asszonyállat oly hasonló volt volna az másikhoz, mint az vala tehozzád. Úgy kelék fel, hogy feljöjjek, és meglássam, ha mégis itt vagy. Kérlek, hogy megbocsáss.
- Nem nagy csuda ez, mert egy ember a másikhoz hasonló.
Mikoron ezt az játékot egynéhány esztendeig űzte volna az hopmester az királynéasszonnyal, egybetanácskozának, hogy egymással el akarnának menni az hopmesternek hazájába. És a hopmester beméne az királyhoz, és mondá néki:
- Felséges uram! Immár egynéhány esztendeje vagyon, hogy híven szolgáltam tefelségedet: könyörgek tefelségednek, hogy immár felséged elbocsásson haza, mert örökségemhöz és nemzetségemhöz kell látnom.
- Maradj itt, ím jószágot adok, és jargalásod lészen.
- Felséged eleget adott énnékem. Csak egy dolgot kérek felségedtől.
- Felséged adjon levelet, hogy az én szeretőmet, kit felséged látott házamban, szabadon elvihessem velem haza.
És a hopmester eltakarítá az királynéasszony kéncsét, mind az ő maga gyűjtött kéncsét a hajóra. Annakutána elbúcsúzván a királytól, elvivé véle az királynéasszonyt a hajóba, és elindítván a hajót, menten menének.
Reggelre kelvén, a király felméne az toronyba, hogy ott mulatna az ő szép királynéasszonyával. És mikoron megnyitotta volna az tornyot: tehát csak az helye vagyon. És mikoron az toronyban széllyel keresködnék, és a szőnyeget felemelte volna, látá az nagy lyukot, melyben be- és kijártanak vala. És mindjárást sírni és jajgatni kezde és az hopmestert átkozni: de hejába.
És mondá az császárné az Poncius császárnak:
- Hallá-é felséged az példabeszédet? Igen hiszen felséged a hét mesternek, szinte mint a király hűn az hopmesternek: de félek, hogy ők csak ezen járnak, hogy mind engemet, mind felségedet szégyenbe ejtsenek.
- Légy békességes: holnap az nap, hogy meg kell halni az én fiamnak.
Reggelre kelve esmét parancsolá az császár, hogy kivigyék az ő fiát felakasztani. És mikoron látta volna az városbeli nép, hogy kivinnék, erősen keserülik vala őtet. És elől találá őket az hetedik mester, Joachim, ki igen vén vala. Látván azt az császár fia, térdet-főt hajta néki. És az mester szóla nékik, és mondá:
- Barátim, ne siessetek véle. Reménységem vagyon, hogy megszabadítom őtet.
És az nép könyörgeni kezde neki, hogy igen sietne az császárhoz, és mentené meg az nemes iffiat. Az Joachim mester siete az császár elejbe, és leesvén előtte, köszene néki. Felelé az császár:
- Mit vétettem valaha felségednek?
- Nem vétettél? Néked ajánlottam vala az én fiamat, és az te társaidnak, hogy oktatnátok és bölcsességre tanítanátok őtet; de tü néma bolondot töttetek benne. Annakfelette latorságra tanítottátok, mert erőszakot akart művelni feleségemen. Ezokáért ám felakasztják. De bizony ti is meghaltok ővéle egyetembe!
- Felséges uram! Nem néma az tefelségednek fia. Ihol fejembe fogadom, hogy holnap reggel szól felségeddel, ha addig élhet. És csudálkozol az ő bölcs beszédin. És akkoron megmondja felségednek, mely igen hamison vádolta őtet a te feleséged előtted. Meg is bizonyítja. Annakutána vége lészen ez vesződésnek.
- Ha ez így lönne, megelégedném véle.
- Felséged higgye az én beszédemet. De ha el nem akarod hinni, és megöleted fiadat, úgy lészen dolgod, mint egyszer egy vitéznek dolga lőn, mikoron az ő feleségének vérét látta volna.
- Mint lőn annak dolga? Öremest hallanám az históriát.
- Megbeszéleném az históriát, ha felséged visszahozatná az ő fiát az fogházba.
És az császár elkülde, és visszahozatá az fiát. És az Joachim mester elkezdé és megbeszélé az császárnak az példabeszédet.