| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Heltai Gáspár Ponciánus császár históriájai IntraText CT - Text |
Valának egyszer hét bölcs mesterek Rómában, kik majd az egész császári birodalommal bírnak vala, miképpen az mostani hét bölcs mesterek is ügyeköznek cseleködni. És az császár semmit nem cselekeszik vala az ő tanácsok nélkül. Mikoron ezokáért látták volna az mesterek, hogy az császár mindenekben az ő tanácsokat követné, arra vivék az császárt az ő bűvelésekkel, hogy mikoron az császár az ő palotájában vala, igen jól lát vala mindeneket: de kívül semmit nem lát vala. Ezt pedig azért művelék, hogy az birodalom ő kezekben forogna és ők gazdagulhatnának belőle. Az császár pedig csak olyan volna mellettek, mint egy viasz. Egyszer megkésérték mesterségeket az császáron, hogy ha meggyógyíthatnák: de nem lehete. Marada ezokáért az császár vakon az palotán kívül.
Mikoron ezokáért ekképpen elbírták volna teljességgel az császárt, és minden hatalom őnálok volna, parancsolatot adának ki, hogy minden héten az nemesek és urak feljegyzenék az ő álmokat, és azokat vasárnapon az mesterek elejbe hoznák; és ki-ki mind egy gira aranyat letönne előttek, és ők megmagyaráznák mindennek az ő álmát. És evvel ez móddal nagy somma aranyat gyűjtének be, hogy végre gazdagbak lőnek az császárnál.
Midőn pedig az palotában egyszer az császár az asztalnál ülne az ő feleségével, hirtelen igen kezde sírni.
És mondá az asszony a császárnak:
- Mi dolog, felséges uram? Miért sírsz oly igen?
Felelé az császár:
- Szerelmes feleségem, igen nagy nyavalyám vagyon. Mert addig, még a palotában vagyok, mindenképpen és mindeneket jól látok; de mihelyt az palotából kimegyek, soholt semmit nem látok.
Felelé az császárné:
- Ha felséged tanácsomat fogadja, úgy tetszik, hogy jovára lészen felségednek. Azmint értem, hét mesteri vagynak tefelségednek, kik nagy bölcsességet tulajdonítnak magoknak, és ők bírják minden országidat. Igen félek, hogy azoktól vagyon felségednek nyavalyája. Ennek pedig könnyen végére mehetni. Ha ő dolgok: tehát méltók arra, hogy szidalmas halállal megölettessenek. Ezokáért tefelséged küldjen éröttek, és fejekre parancsoljon őnékik, hogy mindjárást meggyógyítsanak ez nyavalyából; és meglátja felséged, hogy megmeneködel.
Felelé az császár:
- Dicsérem és követem tanácsodat.
Elkülde ezokáért mindjárást a hét bölcs mesterekért és elhivatá őket. És mikoron azok eljöttenek volna, mondá az császár:
- Szerelmes barátim, ezért hivattalak ide: tudjátok mindnyájan az én nyavalyámat, hogy méglen az palotában vagyok, mindenképpen jól látok, mihelyt pedig kimegyek belőle, ottan vak vagyok, és semmit nem látok. Ezokáért meglássátok, hogy az tü bölcsességtek által engemet megmentsetek ez nyavalyától. Ha pedig azt megművelitek: nagy ajándokokkal megajándékozlak tüteket.
Felelének az mesterek az császárnak:
- Felséged nagy és nehéz dolgot kéván tőlünk. De tefelséged adjon üdőt, hadd gondolkodjunk felőle. Tizedik napra választ teszünk tefelségednek.
Mondá az császár:
- Bátor.
Elmenének ezokáért és erősen tanácskozának, miképpen találhatnának valami módot, hogy meggyógyíthassák az császárt; de semmi módot nem találhatának hozzá. És nagy bánattal sietének alá s fel az országokban, keresvén, ha valakit találhatnának, ki megsegíthetné őket, és módot adhatna eleikbe, hogy meggyógyíthatnák az császárt.
És lőn, mikoron egy várason általmennének, látának az utcán egy falka gyermeket, kik játszodoznak vala egymással. És mikoron azok mellett elmennének, etánok futa egy nemesember egy golyóbis arannyal, és etánok kiálta:
- Tisztelendő bölcs mesterek, kegyelmetek álljon meg! Ezt az aranyot kegyelmeteknek adom: magyarázzátok meg énnékem az én látott álmaimat.
Midőn ekképpen etánok kiáltana, szóla az egyik gyermek az többi közül, és mondá néki:
- Ne add nékik az aranyat, beszéld meg énnékem álmaidat, és én megmagyarázom tenéked.
Mondá az nemesember:
- Ez az álom: úgy tetszik vala énnékem, hogy az én gyümölcskertembe fakada egy szép forrás ki, szinte az kezépen, és sok folyamok áradának ki belőle, annyira, hogy az egész kertem megtölék vízzel.
Mondá az gyermek:
- Eredj haza, végy egy kapát, áss egy vermet az kertnek kezepin, és nagy kéncset találsz ott, és meggazdagulsz belőle minden nemzetségeddel.
Elméne az nemesember, és az gyermeknek mondása szerint megássa az kertet, és mindjárást megtalálá az kéncset. És vőn belőle két gira aranyat, és vivé az utcára az gyermeknek, hogy megajándékozná őtet avval. De az gyermek nem akará az aranyat elvenni, hanem mondá:
- Adj hálát Istennek és könyörögj őnéki énérettem is.
Mikoron az hét mesterek ott mind meghallották és látták volna, szólának ők is az gyermeknek, és mondának néki:
- Szerető gyermek: ki neved?
Felelé:
- Serlin nevem.
Mondának az mesterek néki:
- Jól látjuk, hogy nagy bölcsesség vagyon benned. Valami ügyünket adunk elődbe: ha választ tehetsz arról münékünk, bizony igaz hálaadással leszünk hozzád.
Mondá az gyermek:
- Beszéljétek meg énnékem kévánságtokat.
Mondának az mesterek:
- Ez az mi ügyünk: az mi urunknak, az felséges császárnak olyan nyavalyája vagyon: mikoron az palotában vagyon, mindeneket jól lát, mihelyt az palotából kijő, ottan vak és semmit sem lát. Ha megmondhatnád az módját, miképpen kellene őtet gyógyítani, bizony jól megfüzetnek tenéked.
Felelé az gyermek:
- Én meggyógyíthatom.
Mondának az mesterek:
- Ha velünk eljöttél volna az császárhoz...
Felelé az gyermek:
- Bátor, elmegyek veletek.
És elvivék őtet az császárhoz. És midőn az császár elejbe jöttenek volna, mondának néki:
- Tefelségednek hoztunk egy gyermeket, kiben nagy bölcsesség vagyon. Ez meggyógyítja felségedet.
Felelé az császár:
- Akartok-é felelni felőle?
Mondának az mesterek:
- Felelünk felőle, mert bizonyságot vöttünk az ő bölcsességéről.
És mondá az császár az gyermeknek:
- Mondd meg énnékem, ha segíthetsz-e énnékem? És ha megmondhatod-e az én vakságomnak az okát?
Felelé az gyermek:
- Meglehet.
Mondá az császár néki:
- Mint akarsz velem cseleködni?
Felelé az gyermek:
- Felséged jöjjen be az kamorába, és megmondom felségednek, mit kelljen cseleködned.
Bemenének ezokáért ketten az kamorába. És mikoron az gyermek meglátta volna az ágyat, mondá, hogy kivinnék onnét. És mikoron kivitték volna az ágyat, imé tehát az ágy helyén hét forrás fakada ki. Mondá ezokáért az gyermek:
- Felséges császár! Addig, még ez hét forrás vagyon tefelségednek ágya alatt, semmiképpen nem gyógyulhatsz meg az te nyavalyádból és vakságodból.
Látván az császár az ágy alatt az hét forrást, igen csudálkozék rajta, és mondá az gyermeknek:
- Édes fiam, honnét jönnek ezek ez források? És miképpen elveszthetjük őket innét?
Felelé az gyermek:
- Annak módját kell keresni.
Mondá az császár:
- Mondd meg énnékem, miképpen kell őket innét elvesztenem?
Felelé az gyermek:
- Látja felséged, hogy hét forrás ez: ezeket el nem vesztheti, hanem felségednek hét bölcs mesteri vagynak, kik engemet idehoztanak. Ezek tötték ezt az kárt, hogy felségedet megvakították. És annakutána meg nem gyógyithattanak. Tefelséged ezokáért hivasson nagyobb mestert őnáloknál egy éles pallossal: és vágasd le egyiknek az fejét, és mindjárást megáll az egyik forrás; annakutána az másodiknak, rövideden: mind az hétnek. És mind megállnak az források.
Parancsolá ezokáért az császár az ő szolgáinak, hogy mindjárást megfognák az mestereket, és hogy fejeket szednék. És mikoron a szolgák ezt művelték volna, mindjárást megállának az források minden erekkel. És mondá az gyermek az császárnak:
- Felséges uram, menjünk oda ki az palotából.
És midőn kimentenek volna, tehát nem vak immár az császár, hanem mindeneket jól látja. És nagy örembe lőn az császár, és drága ajándékokkal megajándékozá az gyermeket, és nagy tisztességre emelé fel az gyermeket.
És mondá az császárné az császárnak: eszedbe vetted-é, felséges uram, mit
mondottam felségednek, és mit jelent ez e példa?
Felelé az császár:
- Megértöttem. Jó példát beszélettél énnékem.
Mondá az császárné:
- Felségednek is vagyon hét bölcs mestere. Ezek szép szót adnak felségednek, csak hogy nyakadra nevelhessék és ültöthessék az te fiadat. Ezokáért el nem olthatja felséged az veszett fiát, hanem ha előszer megöleted az hét mestereket. Ne engedje ezokáért felséged, hogy tovább példázzanak e gonosz mesterek előtted, hanem akasztasd fel az fiadat, annakutána mind az mestereket: és megmeneködik felséged az veszedelemtől.
És megparancsolá az ő szolgáinak, hogy mindjárást kivinnék az ő fiát, és felakasztanák azt.
Engedének az szolgák mindjárt az császárnak, és kivivék az fiát, hogy azt felakasztanák. És látván ezt az köznép, igen keserülik vala őtet, és panaszolkodnak vala az ő ártatlansága felől. És mikoron immár vinnék őtet, elől találá őket az negyedik bölcs mester, Waldah nevű.
És az császár fia látván azt, fejet-térdet hajta néki, avval ajánlá magát őnékie. És az egész nép könyörge néki, hogy szorgalmatossággal töreködnék az császárnál, hogy megmenthetné az ártatlant az nagy szidalomtól.
Az mester siete a császárhoz, és elejbe esvén, alázatosan köszöne néki. És az császár mondá néki:
- Vaj átkozott vén vigyor, Isten elveszesse minden dolgaidat: neked és az te társaidnak ajánlottam vala az én jó szóló fiamat, és íme bolondot és némát csináltatok belőle. És erőszakot akart művelni feleségemen. Ezért ez mai napon meg kell halnia. De bizony ti is mindnyájan meghaltok.
Felelé az mester:
- Mi nem olyan választ érdemlettem volna tefelségedtől. Mert hogy tefelséged fia nem szól, tudja az Isten az okát, ki mindeneket lát s tud. De én mondom felségednek, hogy rövid nap után szól, és felséged igen gyönyörkedik az ő beszédében. Hogy pedig felséged mondja, hogy erőszakot akart volna művelni feleségeden: ez nem hiendő dolog. Szükség volna, hogy feleséged ezt másképpen megbizonyítanája, azmint felségednek elejbe adta. Ha ezokáért felséged megöleti az ő fiát, az ő feleségének vádlósa miatt, bizony félek, hogy felségednek úgy lészen dolga, mint egyszer egy nemes vitéznek lőn dolga az ő felesége miatt, mely mindenkoron azt kéváná az ő férjétől, az nemes vitéztől, hogy az ő akaratját művelnéje, és minden vétkeit szép beszéddel kibeszéli vala az urának elméjéből.
Felelé az császár, és mondá az bölcs mesternek:
- No, úgy akarnátok ti énvelem cselekedni, mint egyszer néminemű bölcs mesterek cselekedtenek egy császárral.
És mondá az bölcs mester:
- Semmi gonoszt nem akarok cselekednem tefelségeden. Ha valaki ezelőtt valami gonoszságot cselekedett, ezért felséged engemet nem büntethet meg. Azki bűnes, bünhedjék; de az ártatlant nem kell, hiszem, megbüntötni. Bizony mondom, ha kegyelmed megöleti az ő fiát az asszonyok vádlására, igen gonosz dolgot cselekeszik tefelséged, melyet én felségednek elejbe adok egy igen szép példabeszéddel.
Felelé az császár:
- Micsoda példa az? Örömest meghallom.
Mondá az bölcs mester:
- Én is örömest megbeszélem felségednek, ha visszahozatja addig az ő fiát.
És meghagyja az császár, hogy visszahoznák az fiát az fogházba.
És beszélleni kezdé Waldah az példabeszédet az császárnak, és mondá: