XII  Ò  AZ UDVARMESTER
[SENESCALCUS; ROMA]

Tizenegyedik novella. A császárné hatodik története

Vala egyszer egy király, igen rút szömély, undok, felpuffadozott testtel; annyira, hogy reátekéntvén az asszonyállatok, mindjárt irtóznának tőle. Ez egyszer Rómába megyen vala nagy sereggel, hogy erővel onnét elhozná szent Péter és szent Pálnak testeket. Mikoron ezokáért útban volna, maradna éjjel egy várasban. És mondá az ő hopmesterének:

- Azmint látom, szép asszonyemberek vagynak az várasban. Szerezz éjjelre egy szépet énnékem, hogy velem háljon.

Mondá az hopmester:

- Ez asszonynépek jól látják termetedet, bizony egy sem jő véled hálni, hanem ha bőv pénzt adunk néki.

Mondá az király:

- Hozz csak egy szépet, ha szinte ezer aranyat kell néki adnom.

Mikoron az hopmester ezt meghallotta volna, gondolá ő magában: „Eb a vére, szép pénz az ezer arany! Bizony ezt másnak nem engedem.” És elméne az önnen feleségéhöz, ki igen szép és jámbor vala, és mondá annak:

- Jó atyámfia, ha akarnád, ez éjjel nagy summa aranyat kevés munkával nyerhetnél minékünk.

Megkérdé az asszony:

- Müvel nyerhetném?

Mondá az ura, a hopmester:

- Az császár azt kévánja, hogy egy szép asszonyembert szerezzek néki, hogy ez éjjel véle háljon. És ezer aranyforintot ígér néki; minek bocsátjuk az aranyat másnak kezébe? Jere tehát, hálj véle. Mi nem igen nagy munka, egy éjjel véle hálni.

Felelé az asszony néki:

- Hogy-hogy művelnék olyan nagy bűnt egy summa aranyért? Bolondság volna, hogy az kevés aranyért mind az én tisztességemet, lelkemet elveszteném.

Mondá az hopmester:

- Kérlek, fogadj szót. Ne bocsássuk az aranyat más ember kezébe. Mert ha nem műveled, bizony mindéltig megbánod!

Ezt hallván az asszony, megijede az urától, és akaratja ellen megígéré magát, hogy kedvét akarná művelni.

Hallván ezt az hopmester, beméne az királyhoz, és megmondá néki, hogy egy igen szép asszonyi állatot szörzett volna; de kevesbet nem akarna egy éjjelre venni ezer forintnál.

Mondá az császár:

- Jól vagyon.

És mikoron bésetétedett volna, elhozá az hopmester az önnen szép feleségét a királynak. Mikoron éjjel az tikok szólnának, felkele az hopmester, és beméne az császárhoz, és mondá néki:

- Felséges uram, majd megvirrad, tefelséged adja meg az aranyat az asszonynak és bocsád el, hogy még az sötétben elmehessen tőled.

Felelé az császár:

- Eredj el csak. Még dolgom vagyon véle.

És az hopmester megszomorodék és elméne. Egy óra múlva esmét beméne, de esmét ugyanazon bánotban kelleték visszajőnie. Két óra múlva esmét méne be az hopmester az császárhoz, de az császár akkoron is elküldé őtet. Mikoron az hopmester látta volna, hogy meg kezdene virradni, beméne sietséggel az császárhoz, és mondá:

- Felséges uram, meg kezd virradni és világosulni, bocsásd el az asszonyt, mert nem jó, hogy napvilágnál elmenjen tőled.

Felelé az császár:

- Eredj el, szegezd be az ajtót, mert igen kedvelem ezt az asszonyt.

Mondá az hopmester:

- Felséges uram, felséged bocsássa el az asszonyt, mert én feleségem.

Mondá az császár:

- Nem hiszem azt! Nyisd meg az ablakot, hadd lássam meg, ha az.

És az hopmester megnyitá az ablakot; és az császár nézni kezdé az asszonyt - tehát az hopmesternek szép felesége!

És igen megharagvék, és mondá az hopmesternek:

- Lator vagy, latrul cselekedtél. Lator, az te jámbor feleségedet el kellett-é adnod egy kevés aranyért? Menj el ördegbe: nem méltó vagy, hogy ez többszer feleséged legyen. Menj ki országomból. Ha napnyugot után megtalálnak országomba, tehát felakasztatlak.

És az hopmesternek el kellene szekni az országból. Az király pedig magának tartá az hopmesternek feleségét, és holtig nagy tisztességbe tartá azt.

Annakutána elméne az király, és igen nagy néppel megszállá az Róma várast és sokáig vítatá azt, és annyira szorongatá őket, hogy az várasbeliek arra végezék, hogy megadnák néki szent Péter és szent Pálnak testeit. Valának pedig hét bölcs mesterek, fő tanácsok Rómában; és az polgárok hozzájok menvén, megkérdék őket, mit kellene cseleködniök? „Két dolog előttünk: vagy oda kell adnunk az szent testeket, vagy az várast el kell vesztenünk.”

Felelé az első mester:

- No, egy napig megoltalmazom én az várast és az szent testeket.

Mondá az második mester:

- No, én is egy napig megoltalmazom.

Az többi is ugyanazont mondának.

Az király fenyegetni és ostromlant kezdé az várast. És az első mester kiméne az várasból és szólni kezde az királlyal nagy bölcsen és frigyet kévána tőle. És elcsudálkozik vala az király az ő bölcsességén; és aznap megállatá az ostromokat. És ekképpen cselekedének az többi mesterek is naponként. Hatod napon elmenének az polgárok az hetedik mesterhöz, és mondának néki:

- Tisztelendő mester uram! Azmint értjük, megesküdt a király ezen, hogy holnap az várast ostrommal akarja megvenni. Kérünk tégedet, hogy könyörülj rajtunk, és lássad, ha holnap megszabadíthatod az várast, mint a többi mesterek cselekedtenek ez elmúlt napokban.

És mondá az mester:

- Meglátom, mit művelhetek.

Virradóra egy csuda öltözetet vőn őmagára, mely rakva vala köres-környül hosszú pávatollúkkal; és két fényes mezítelen tőrt vén kezébe, és felhága az toronynak tetejére, szinte az felső gombra, és úgy köté az fényes tőreket az nyakára, mintha mind az két tőr kijőve az szájából. És forgatni kezdé magát az gomb felett az pávás-tollú öltezetben; és fénylenek vala az mezítelen tőrek. Mikoron meglátták volna az királynak népei, mindjárt bemenének az királyhoz, és megbeszélék néki az igen nagy csudát, melyet az toronynak tetején látának vala; és mondának az királynak:

- Felséged lássa meg az nagy csudát az toronynak tetején. Netalántán az keresztyéneknek Istene jött alá mennyekből, és ez forgatja szájában az éles tőreket, és bosszút akar állani rajtunk az mi ügyeközetünkért. Ne maradjunk ezokáért itt.

Mikoron az király meglátta volna az csudát az toronynak tetején, megijede és mondá:

- Hamar költezzünk innét, és menjünk vissza.

És az király hamarsággal elindula minden népével. Látván ezt az rómaiak, mindjárást utánok űzének és az seregnek nagyobb részét elverék mind királyostól. Eképpen szabadná meg az bölcs mester az ő csúfondáros cselekedetével az Róma várast.

És mondá az császárné az urának:

- Felséges uram, megérté-e felséged az én példabeszédemet?

Felelé az császár:

- Megértöttem.

- Vötte-é felséged eszébe, mit cselekedett az hopmester az ő királyával? Maga mindeneket őreá bízott vala, szinte úgy ólálkodik a tefelséged fia tisztesség és birodalomnak kévánságából tefelséged után, hogy felségedet megfoszthassa az császári birodalomtól. Ezokáért tefelséged úgy cselekedjék véle, mint az király cselekedék az ő hopmesterével. Ha felséged nem akarja őtet megölet, tehát számkivesse őtet, és űzze el őtet messze üdegen országra, hogy ne jöhessen tefelségedhöz. Annakutána hallotta-é felséged, mint csalák az mesterek az királyt Róma alatt: szinte azonképpen ügyeköznek a hét mesterek tefelségedet megcsalni és az ő álnokságokkal megölni. Ezt pedig ezért művelik, hogy tégedet eltaszigálván a birodalomnak méltóságából, fiadat vihessék helyedbe, hogy azután annak neve alatt ők mindenütt és mindennel bírhassanak.

Felelé az császár:

- Bizony mondom tenéked, hogy ezt véghöz nem viszik, mert holnapon meg kell halni az én fiamnak.

Jó reggel parancsolá az ő szolgáinak, hogy kivinnék az ő fiát és felakasztanák.

Mikoron ezokáért az császár szolgái kivinnék őtet felakasztani, esmét sírni és jajgatni kezde mind az egész váras. És elől találá őket Cleophas, az hatodik bölcs mester. És az egész nép könyörge az mesternek, hogy besietne az császárhoz, és mindenképpen érötte lönne, hogy megszabadítaná az nemes és ártatlan iffiát, ki egyedől volna az országoknak és az egész császári birodalomnak örökese. Az császár fia is térdet-főt hajta az mesternek.

Besiete ezokáért az Cleophas mester az császár udvarába, és leszállván az lóról, mindjárást az császár elejbe esék, és köszöne néki.

Felelé az császár:

- Isten elveszesse dolgaidat.

Mondá az mester:

- Felséges uram! Bizony, nem ezt érdemlettem volna.

Mondá az császár:

- Ebet érdemlettél. Mert néked adtam vala és az te társaidnak az én fiamat, ki jól szólhat vala, de ti néma bolondot csináltatok benne, és latorságra szoktattátok, mert erőszakot akart művelni feleségemen. És ezért kiküldöttem, hogy az latrot felakasszák. De bizony ti sem meneködtek meg!

Felelé az mester:

- Hogy néma volna, azt én nem hiszem, mert jeles beszédű, bölcs iffiú. Most jobb néki, ha nem szól. De harmadnapra, ha élhet, meglátja tefelséged, ha tud szólni avagy nem. Hogy pedig tefelséged azt mondja, hogy erőszakot akart volna művelni feleségeden, ezen én igen csudálkozom, hogy oly hamar elhitted feleségednek szavát. Holott felségednek tudni kellene, hogy egy asszonyállat egy óráig száz hazugságokat tudjon gondolni, és annakfelötte álkodásra háromszáz álnok csalárdságokat. Ha ekképpen kezded hinni feleségednek szavát, könnyen történhetik, hogy őmiatta úgy lészen dolgod, mint egyszer egy vén nemes vitéznek, kit felesége eláltatása miatt lófarkon hordozának, és az akasztófára felkötték.

Mondá az császár:

- Kévánnám hallani azt a históriát. Beszéld meg énnékem.

Mondá az mester:

- Ha felséged visszahozatja az ő fiát az fogházba, tehát megbeszélem.

És az császár parancsolá, hogy mindjárást visszahoznák. És visszahozák őtet az fogházba. És az mester elkezdé és megbeszélé az példabeszédet az császár előtt.