A majom az
úton menvén elöltalála egy rókát. Mondá az a majomnak: „Bezzek hitván termetû
vagy, és undokul vagyon az alfeled. Nám, minden
benézhet, mind egy boldba, miérthogy farkad nincsen. Annak felötte igen hitván
ködmened vagyon.” Felelé a majom: „Így vagyon. Elég nyavalyákban vagyok. Minden meggugol és csúfol
mezítelenségem miatt. De nem tehetek róla. A természetet meg nem másolhatom.”
Mondá a róka: „Mit ítélsz tehát énfelõlem?” Mondá a majom: „Szép állat vagy,
és szép subád vagyon. Annak felötte nagy hosszú farkad vagyon. Kérlek, jó
atyámfia, adj a felét a farkadnak énnékem, hadd fedjem be az alfelemet, hogy
megmeneködjem ennyi sok mevetéstõl és csúfolástól.” Mondá a ravasz: „Vaj nem!
Mert azt akarnám, hogy még ennél hosszabb volna a farkam. Okos és bölcs lelkes
állat vagyok én, engemet illet ez a szép ékösség. Bolond vagy te, ez okaért
ellehetsz a nélkül.” Azonközbe hallanak valami kürtszót. És mondá a majom:
„Micsoda szó ez, talám táncra sípolnak?” Mondá a róka: „Tetszik, hogy bolond
vagy, miérthogy nem érted. Én jól értem. A vadász vagyon útba; nyilván a szép
subámat kévánta és azt keresi, de elmegyek elõtte.” Azonközbe hertelen
megkörnyéközék õket az agarok. És a majom hamar felfuta egy magas fára. De a
róka hógyagozni és csavaragni kezde az ebek közett, és megfogák õtet, és meg
kezdék tépni subáját. És kiáltani kezde a majom: „No, róka mester! Vedd elõ
mesterségödet és bölcsességedet! Meneködjél meg immár ezektõl! Bolondnak
alítasz vala engemet, de látszik immár, kicsoda volt az. Irigységedbõl és
kevélységedbõl nem tõl részt a farkadból. Hol immár mind farkad, mind szép
subád? Mit használ immár tenéked mind kevélséged, okosságod és a te nagy
ravaszságod?”
ÉRTELME
E fabula
egybetartja a szegény együgyû embereket a kazdagokkal. A szegény mindéltig csak
az õ szegénségét nézi, és azt fájlalja, hogy a kazdagoktól ez világban
megutáltatik. De nem vészi emellett eszébe, mely igen nagy sok jóval
megszerette õtet az Isten. Ezért mondja ama bölcs: „Vaj, ki bódogok volnának a
paraszt és szántó emberek, ha az õ javait meg tudnák megismerni! Emellett,
midõn a kazdagot látja, nagy bódognak ítíli; de nem veszi eszébe, mely sok és
számtalan nyavalyákban forogjon a kazdag. A szegény senkitõl nem tart, és
bátorságban nyugszik. De a kazdag nyughatatlan, mert a sok gondok és
szorgalmatosságok, ezek mellett a sok félelmek és rettegések ugyan megfõzik és
megemésztik az õ szüvét. Ha éjjel a jó dunhán hál, nem alhatik, hanem csak
süreg-forog rajta: szinetlen szól és pörel a párnával. Ennek okaért a bölcs e
fabulával arra tanítja a szegényt, hogy megelégedjék avval, amit az Isten és a
természet adott néki. Isten így akarta az õ rendbeli életét. Megelégödjék ez
okaért véle. Annak utána tanítja a kazdagot, hogy szépsége és kazdagsága miatt
kevély ne legyen, és felfuvalkodásból a szegént meg ne utálja. Mert Isten
vagyon, ki igaz ítílõ bíró, õ látja és megismeri mind a kettõt. A szegény
alázatost és együgyût kedveli, de a kevélt gyûlöli és ellene áll annak, mint
Szent Péter mondja. Mikoron kedig õ ítíl: akkoron megfogattatik a bölcs az õ
bölcsességébe, és az okos megakad az õ álnakságával, mert õellene nincsen sem
bölcsesség, sem okosság, sem valami fogás, mint a bölcs Salomon mondja.
|