NEGYVENNEGYEDIK FABULA

A szarvasról, ökrökrõl és családos emberrõl

Egy szarvas jöve a mezõn az ökrökhöz, és hánni-vetni kezdé magát az ökrök elõtt, és kérködni szép termetirõl és gyorsaságáról és szabadságáról. És monda az ökröknek: „Nyavalyás állatok vagytok tü, és mindéltig igába forog nyakatok. És miért lassan ballaghattok, el nem távozik az eszten oldaltokból. A gyászolhoz kötnek, és száraz szalmát elõtekbe vetnek. Akkoron isztok, mikoron adnak. De én gyors állat vagyok. Mind az erdõket s mind a mezõket bejárom, a szép füvekben és virágokban ugyan válogatva észem. A hideg forrásokból nagy gyönyörûséggel és kéván­sággal iszom. Ha valami félelem támad, ottan bemegyek nagy hamarsággal a sûrõ erdõbe, és felfutok a magas hegyekre, és ott lakom nagy bátorsággal.” Mondának az ökrök: „Nem irigy­ködünk reád a te nagy bódogságodért. Nincs mit tennünk. Ha a természet így hozta állapatunkat, ugyan abban kell megmaradnunk.” Nem sok nap múlva a vadászó talála a szarvasra, és környülvévé azt az ebekkel, és kergötni kezdé. És midõn elejét vötték volna az ebek, hogy az erdõre nem mehetne be, kénszerítötték egy faluba befutni. És midõn egy ólba befutott volna, találta ott ökröket a gyászolhoz kötve. Mondának azok: „Mi dolog, mi dolog, szarvas uram? Bizony, igen megizzadtál. Nyilván nem zsákkal ijesztöttenek.” Mondá a szarvas: „Jaj, csaknem odaveszék! Kérlek, hadd rejtezzem el itt nálatok.” Felelének az ökrök: „Igen kérközel vala minap bódogságod felõl; de hitván bódogság ez, ha mindenkoron oly nagy félelembe vagy az agarok és ebek miatt. Mi ökrök és nyomorúságos állatok lévén, meg nem cserélnénk véled. Bizony ide nem jó helyre jöttél. Mert, ha itt megtalálnak, ottan megölnek: holott semmire nem vagy jó, hanem húsod csak tálba, bõred kedig subicának való. De bújjatsza amoda a széna alá! Tõlünk ne félj, mert mi el nem árulunk.” A széna alá bújék ez okaért a szarvas, és ott hallgata.

Midõn a családos ember szolgái bejöttenek volna az ólba, hogy enni adnának az ökröknek, valami szalmát vetének nékik, nem látván a szarvast a széna alatt. És midõn kimentenek volna, igen örüle a szarvas, és mondá: „Jó helyen vagyok; csak estig meg ne találjanak, könnyen elmehetek annak utána éjjelre.” Mondának néki az ökrök: „Légy veszteg, és hallgass, mert ihol jõ a gazda. Ha e miatt megmaradhatsz, jó szerencséd lészen. Mert ez mindenüvé bújik, és minden szurdékot kikeres.” Midõn ez okaért a gazda bejött volna az ólba, meg­látogatá a gyászlot. És szitkozódni kezde, miérthogy csak egy kis szalmát talála az ökrök elõtt. És õ maga elmenvén, villát kapa, és szénát kezde vetni az ökrök elejbe. És mikoron bõven felvenne benne, látá ott a szarvasnak nagy szarvait, és betévén az ajtót, kiáltani kezdé szolgáit. És azok eljõvén, megfogák a szarvast. És a gazda agyonvereté, és szépen a bõrét levonatá etc.

ÉRTELME

E fabula arra int, hogy senki el ne higgye magát a jó szerencsébe, és az Istennek ajándéki miatt fel ne fuvalkodjék, és õ magához képest senkit meg ne utáljon. E világi bódogság nem állandó. És noha a szépségnek és egészségnek és a testi szabadságnak valami gyönyörûsége vagyon, azért nagy szorgalmatosság, gond és félelem vagyon mellette. És noha a rabatás élet vala­mennyé­­re nehéz és nyomorúságos, de azért csendesség, békösség és nyugodalom vagyon mellette.

Annak utána arra tanít a fabula, hogy egy családos ember se bízza jószágát és marháját szolgáira és béresire. Mert miérthogy nem övék a jószág, azért nem viselnek úgy, mint az övékre, gondot, hanem csak szerencsére szolgálnak. A családos ember ez okaért õ maga lásson dolgához, és ne bízza teljességgel másra. Mert amennyére lát az õ szöme, annyéra szolgálnak a szolgák és béresek. Ezért felelt ama bölcs, mikoron megkérdötték, mitõl meghíznék inkább a ló: Hogy semmi azt ennyére meg nem hizlalja, mint az õ urának avagy a családos embernek a szöme.