Egy varjú
eleget évén mulatni röpüle. És midõn bokorról kõszálra és kõszálról örög fára
ment volna, láta végre egy juhot a pázsiton legelni. És oda röpülvén, a juhnak
a hátára száll. És midõn sokáig ott forgatta és teregötte volna magát, vágni
kezdé az orrával a juhnak a hátát. És midõn sokáig gyötrötte volna és ide s
tova kergötte volna, mondá a szegény juh: „Mért nem hagysz békét? Mit vétöttem
én tenéked? Gondolnád meg, hogy egy szegény ártatlan juh vagyok. Miért nem mégy
amoda ama komondorra? Szebb és simább annak a háta.” Mondá a varjú: „Vaj,
balgatog állat! Te tanítasz-é engemet? Nem tudod-é a varjúknak hosszú életét,
hogy szinte kilencszáz esztendeig élhet egyik. Én igen vén vagyok, és jól
tudom, mit kelljen mûvelnem. Kemén a komondornak a háta, és a szõre igen sima.
Nem jó ott ülni, mert igen hamar elcsúszni róla. A te hátad kedig széles és
igen jó lágy.” Mondá a juh: „Bátor legyen így! De ha énnékem is olyan fogaim
volnának, mint a komondornak, nemigen gyönyörködnél a hátamon ülni, noha lágy;
de ha Isten így akarta, ottan ülj veszteg.”
ÉRTELME
E fabula
jelenti a hatalmasoknak és kegyetleneknek mivoltokat, hogy felfuvalkodik az õ
szüvek, és õhozzájok képest a szegéneket semminek vélik, és ugyan megutálják.
Mintha õnálok egyedül volna mind az ész s mind az értelem, és a szegény
együgyûeket ingyen sem vélik méltóknak lönni, hogy embereknek neveztessenek. És
e felfuvalkodásból uralkodni kezdnek a szegénségen, és untalan csípik, mellyesztik,
nyúzzák, róják, dúlják, fosztják, raboltatják, nyomorgatják etc. a szegény
ártatlanakat. És ekképpen nagy fénességgel megmutatják magokat mindenütt. Ha
látod kazdagságokat, tehát prédából gyüttet, a szegény ártatlan embernek
verétéke; és egy pénz ára igaz marhájok nincsen. Elmennek ugyan a szegény
ártatlanok, és fohászkodnak az Istenhöz, mert nem tehetnek róla. És midõn
azoknak annak utána nincsen, hogy semmi többet nem vehetnek rajtok, ottan
máshová vetik orrokat, ott is csípni akarnak: de komondorra találnak, és
ekképpen egyik kegyetlen a másikra találkozik, és úgy mardassák egymást. És úgy
teljesedik be a közmondás: Vonszon fakó, de ismeg vonsszák fakót. Ha annak
utána megtekinted õket, tehát együtt megemésztöttenek, és undokul elvesztenek,
mint porba lógané. Mert az Isten igaz, õ áll bosszút a szegényekért. Mint
megmondotta: Ne bántsátok a szegényeket, mert énhozzám kiáltnak, és én igen
hamar hallgatom a szegényeknek óhajtásokat. Bosszút állok éröttek, megverlek
etc.
|