HATVANEGYEDIK FABULA

Egy eszvérrõl, rókáról és farkasról

Egy szép eszvér jár vala a fûben az erdõ mellett, és ott észik vala abban. Jöve egy róka hozzája, és nagy kevélyen meg kezdé az eszvért kérdeni, mondván: „Kicsoda vagy te?” Felelé az eszvér: „Egy szegény oktalan állat vagyok.” Mondá a róka: „Nem azt kérdem; hanem kicsoda volt az apád?” Felelé az eszvér: „Egy szegény ló vala az apám.” Mondá a róka: „Mégsem azt kérdezem; hanem ki neved?” Felelé az eszvér: „Nem tudom nevemet, mert igen kis csitkó voltam, hogy mind apám s mind anyám megholt. De hogy feledségben nem jutna az én nevem, az én szegin apám a bal utolsó lábomnak a talpára írta meg nevemet: ott megolvas­hatod, ha igen kévánod.” De a róka megérté az eszvérnek ravaszságát és akaratját, és nem akará az olvasást megkésérteni. Vala kedig a rókának egy ellensége, egy farkas, melyet alattomba igen gyûlöli vala. Elméne ez okaért az erdõbe, és megkeresé a farkast. És találván azt mondá: „Szégyen a te dolog, itt fekszel az árnyékban, és úgy éhezel, hogy ugyan lantornás a hasad belé. Amott az erdõszélen egy igen szép, kevér gyermekdid eszvér jár, azt könnyen megfoghatnád, és úgy, mint egy mennyeközében lakhatnál avval. De inkább kedveled te az árnyékod és az aluvást.” Mondá a farkas: „Hol jár?” Mondá a róka: „Jere, megmutatom.” És midõn távoly megmutatta volna néki az eszvért, odasiete a farkas, és megkérdé az eszvért: „Kicsoda vagy?” Felelé az eszvér: „Egy szegény oktalan állat vagyok.” Mondá a farkas: „Nem azt kérdem, hanem kicsoda volt apád?” Felelé az eszvér: „Egy ló volt az apám.” Mondá a farkas: „Nem azt akarom; hanem ki neved tenéked?” Felelé az eszvér: „Én nem tudom nevemet, mert igen kis csitkó voltam, hogy megholt az apám. De hogy feledségbe ne jutna az én nevem, az utolsó bal lábomnak a talpára írta meg az apám az én nevemet. Ha meg akarod olvasni, meg lehet.” A farkas nem vévé eszébe az eszvérnek szándékját, hanem odaméne, hogy megtisztítaná az eszvérnek a lábát, és hogy megolvasná a nevét. De az eszvér úgy rúgá homlokba a farkast, hogy mind a két szeme kidöllyede, és ugyan ottan elájula. Egy némûnémû üdõbe, mikoron megújult volna, felceppekézék, hogy elmenne. Tehát ott áll a róka, és igen kacogván mondá: „Eredj el, szégyen! Elmehetsz nagy tisztességgel, úgy kell agebnek! Baccalariussá tötted magadat. Írást akarsz olvasnyi, maga sem te, sem egész nemzeted soha egy betût nem tanolt. Ve szégyen! Tetszik, hogy homlokodhoz ütették az írótáblát.” És a farkas elpironkodék onnég.

ÉRTELME

E fabula elõszer arra tanít, hogy minden ember eszes legyen, és az õ hivataljában legyen foglalatos, és azt cseleködje, amit az Isten néki meghagyott és parancsolt, azt szorgalmatos­sággal ûzze és kövesse. Idegen dolgokat, aminémûek az õ hivataljához nem illendõk, ne keresse, és azokról ne legyen szorgalmatos. És hogy ahhoz, amit nem tanolt és nem tud avagy nem ért, ne kezdjen. Mert tisztességet nem vall véle, hasznot sem veszen belõle. Azért senki mesterré ne tegye magát, minekelõtte ki nem szolgálta az apródesztendõt.

Annak utána arra tanít, hogy meglásd, kivel egybetársolkodol. Ha jámborokkal barátkozol, kik istenfélûek és jó lelküismeretûek, tehát jó hasznáját vészed. Mert az Isten szereti és kedveli azokat, és megáldja õket, tégedet is õvélek egyetembe. Õk kedig, miérthogy nem álnakok, nem zsémbesek etc., nem bántnak tégedet, tanácsokkal sem ártnak, veszedelembe sem ejtnek. De ha istentelen gonosz emberekkel egybetársolkodol, tehát róka módra cselekösznek véled, és mindenütt kárát vallod, és ha eszedbe nem vészed nagadat, végre ugyan szégyenbe ejtnek és elvesztnek. Azért mondja a bölcs, hogy jobb az embernek skorpiókkal együtt lakni, hogy nem mint afféle álnak lator emberekkel.