HATVANHARMADIK FABULA

Egy rókáról és kakasról

Egy éh róka kezde menni egy falu felé, hogy meglátná, ha valamit kaphatna ennivalót. Mikoron kezel jutott volna a faluhoz, láta egy igen nagy szép kakast a sevényen ülni. És ahhoz menvén, köszene néki szépen, és mondá: „Jó kakas uram, jól ismertem az apádat. Bezzeg szép hangas szava vala: igen jó uram vala. Kérlek tégedet, mondj valami szép nótát. Hadd halljam, ha vagyon oly szép hangas szód, mint az apádnak.” A kakas kevélységben esvén felhuzalkodék, és szárnyait vetni kezdé, és behunván szömeit, kinyútá a nyakát, és a száját megnyitá, hogy egyet nagyot kukorítanája. Azonközbe odaszekék a róka, és megkapá a kakast, és vinni kezdé õtet az erdõ felé. Megláták azt a pórok, és pálcákat ragadván kiáltani kezdének: „Jertek hamar! Ihol viszi a lator róka a mi kakasunkat.” Hallván azt a kakas, mondá a rókának: „Hallod-é róka uram, mit mondnak a rossz pórok? Azt mondják: Ihol viszi a róka a mi kakasunkat. Mondd ezt nékik: Hazudtok, agebek! Mert nem a tü kakasotok, hanem enyim.” Megnyitá a róka a száját, hogy azt mondaná a póroknak, és azonközbe kiszalada a kakas a róka szájából, és egy fára felröpüle, és onnég kezdé a rókát megcsúfolni, mondván: „Hazudsz, ageb! Nem igazat mondasz, te lator! Nem te kakasod vagyok, hanem azoké a jámboroké vagyok.” A róka bosszon­­kodni kezde, és elsõ lábaival a száját verni, mondván: „Ó, te gonosz száj! Ó, te csácsogó gonosz száj: mindéltig akarsz kelepelni, mindenkoron vagyon valami mondásod. Ha most nem szóltál volna, nem vösztöttem volna el a jó ragadományt, az igen jó kevér pecsenét.”

ÉRTELME

Elõszer megmutatja e fabula, minémû természetûek legyenek a gonosz csalárd emberek. Hogy mindenkoron az õ gonosz és ártalmas akaratjokat valami képmutatással és hízelkedõ tettetes beszédökkel befedezik, hogy e szép szín alatt felebarátjokat megcsalhassák, és kárt tehessenek nékik. Ez okaért megójad magadat efféle sima szájaktól.

Annak utána arra tanít, hogy keveset szólj, és öremest veszteg hallgass. Mert a hijábavaló csacsogásból nem szokott egyéb jõni, hanem csak szégyen és kár. És ezért mondja ama bölcs: Saepe loquutum poenituit, tacuisse nunquam. És régi mondás ez: Hogy az ember hamarabb talál magának nyavalyát beszéddel, hogynem mint ésséssel.