|
Égy sárkány
lakik vala egy folyóvízben. És midõn igen nagy záporok löttenek volna, és a
vizek igen megáradtanak volna, elvivé a víz a sárkányt messze. És
mikoron megapadott volna a víz, a porondon marada a sárkány, és el nem mehete.
És midõn sokáig ott gyötrõdett volna a veréfénben, talála egy szegény pór egy
lován reája, és megkérdé a sárkánt, mondván: „Mit gyötrõdel ott? Mit forgasz?”
Felelé a sárkán: „A nagy ár hozott ide, és nem mehetek el; és igen nagy
gyötrelembe vagyok a napnak hévsége miatt. Kérlek tégedet, ne hagyj, köss a
lóra, vígy szokott helyemre. Sok aranyport adok tenéked, hogy igen kazdag
lész.” Megkeserülé a pór a sárkányt, és felemelé azt a lóra, és megköté, hogy
el ne esnék a lóról, és az õ szokott helyére vivé. Mikoron immár a lóról
levette volna, mondá a sárkánnak: „Ihol, immár lakóhelyedbe vagy. Add meg az
aranyport, amelyet nékem megígértél.” Felele a sárkány: „Micsodát kérsz, rossz
pór? Ezért adjak-é aranyport tenéked, hogy erõsen megköteztél, annyéra, hogy
minden tagaim fájnak belé? Megfüzetlek, várd csak egy keveset, mert megeszlek.”
Mondá a pór: „Jó sárkány uram! Lám, te magad kérsz vala, hogy lovamra
köteznélek.” Azonközbe juta egy róka oda. Az meg kezdé õket kérdözni, miért
vesztenek volna egybe. Felelé a sárkány: „Jó róka, te légy bíró köztünk! Ím, e
rossz pór erõsen megkötezett és lovára feltött, és a sok tevisek és bojtorjánok
közett hordozott, még ide, e helyre hozott: itt immár lehánt, és aranyat kéván
tõlem, és verseng vélem.” Felelé a pór: „Halld meg, jó róka uram! Az úton
járván, a porondon találám a sárkánt, és ott gyötrõdik vala a veréfénbe. És
midõn nékem könyörgett volna, megkeserülém és megkötém, és a lóra tõm; akkoron
aranyat és nagy kazdagságot ígére énnékem; de müvelhogy immár lakóhelyébe
hoztam, a jót gonosszal akarja megfizetni, és meg akar enni. Lássad ez okaért,
ha igazság!” Mondá a róka bíró: „Nem jól cseleködtél, hogy a jámbort
megkötözted. Mutasd meg, mint kötezted volt: annak utána úgy tudok ítíletet
róla tenni.” Megkötezé ez okaért a pór a sárkányt. És megkérdezé a róka a
sárkánt: „Ekképpen kötözett volt-é meg?” Felelé a sárkány: „De százszor
keményben!” Mondá a róka a pórnak: „Kösd jobban, hadd lássam!” A pór minden
erejét reá vette, és igen keményen megköté a sárkányt. Ismeg megkérdé a róka a
sárkányt: „Oly keményen megkötözett volt-é?” Felelé a sárkány: „Szinte mint
mostan.” Mondá a róka: „Ím kimondom a sententiát. Ez a tü törvénytek. Az ember
tenéked szolgált, sárkány, és hazahozott ide. Te kedig aranyat ígértél néki: és
annak utána meg akartad enni, és a jótételt gonosszal megfizetni. Ennek okaért,
te ember, ülj fel lovadra, és menj el utadban, hova akarsz menni, és hadd itt a
sárkánt a veréfénbe: hadd forogjon a kötölékben, és hadd gyötrõdjék. Mert így
kell hálaadatlan latornak, ki a jót gonosszal ügyeközik megfüzetni.” És mind a
róka s mind az ember elmenének dolgokra; és a sárkány kötözve marada, és éhhel
meghala.
ÉRTELME
E fabula azt mutatja, mely igen hálaadatlanok legyenek az
emberek azokhoz, kik õnekik szolgálnak, és õvélek minden jót cselekösznek.
Ugyanebbõl ez hálaadatlanságból támadott a közmondás: jótétel helyébe mást ne
várj. Ondok dolog az emberekrõl ezt mondani, de ebbõl kitetszik, micsoda mérget
vetett légyen az ördeg a bûnnek általa az emberi természetbe, melynek általa
megfordult, és mássá lött. Mert elõszer az isteni természet vala benne, mely
csak jól tevé; mostan kedig más: mert egyebet nem tud, hanem csak ártani, kárt
tenni, még azoknak is, kik ugyan jól cselekösznek õvele és ugyan szolgálnak
õnéki. Innég vagyon a közmondás: Homo homini lupus - maga más volna: Homo
homini Deus; de e nagy romlásban immár így jár a dolog. Te ez okaért ezt tanold
meg e fabulából, hogy jámbor és hálaadó légy; és a jót meg ne füzessed
gonosszal: mert az Isten a hálaadatlanságot megbüntöti benned, és az õ
ítíletibõl így jársz, mint a hálaadatlan sárkány. Mert az Istennek igéje
mondja: Non discedet malum a domo ingrati. Hogy a büntötés és a veszedelem el
nem távozik, nemcsak a hálaadatlantól, hanem még az õ egész házától és
nemzetségétõl.
|