HATVANÖTÖDIK FABULA

A macskáról és rókáról

A róka úton járván, elére egy macskát. Annak köszenvén mondá: „El hova, el hova, jó húgom?” Felelé a macska: „Ez úton elõ ballagok.” Mondá a róka: „Mi dolgos vagy? Micsoda tudománt és mesterséget tudsz?” Felelé a macska: „Nem tudok semmit, hanem valami szekést avagy hágást tudok.” Mondá a róka: „Ó, nyavalyás húgom, bizony nem lész nyomos, ha egyebet nem tudsz. Elég kevés mesterség ez. Én kedig százat tudok, ugyan jeleseket. Mindenikkel szabadon eléltet­het­ném magamat, és mindenik olyan, hogy megszabadíthatnám magamat avval a vesze­delem­bõl.” Mondá a macska: „Bódog vagy tehát, és jól vagyon dolgod. Bezzeg nyomos lész te! De amott nemigen jó dolgot látok, jó róka uram.” Mondá a róka: „Mit látsz, jó húgom?” Mondá a macska: „Egy lovagot látok a hegyoldalon feljõni, és úgy tetszik, hogy két agár futos elõtte. A fûben is látok valami fejeket, nem tudom, vizsla-é, paracskó-é avagy micsoda.” Mondá a róka: „Jaj, húgom, mely igen bolond vagy. Igen féléken vagy, és abból tündöklik a szömed, és úgy tetszik tenéked, mintha agarokat és embereket látnál. Nincsen semmi. És ha szinte eljõnének, mit tehetnének minékünk? Ne légy szorgalmatos.” Mondá a macska: „Valamint tetszik tenéked, azt nem tudom, de igen pozsog a hátam, úgy félek, mert jól tudom, hogy ezek közett egy sem barátom énnékem.” Midõn egymással ekképpen beszélenének, megláták az agarok a macskát és a rókát, és hertelen kezdének reájok futni. És megijedvén a róka, mondá a macskának: „Pokol hozá ide. Egy csöppet sem örülek az õ idejövésekért. No, jó húgom, fussunk el, mert idõ!” Azonközbe elérközének az agarok, és a lovag igen kezde kürtelni. Mondá a macska: „Micsoda szó ez? Mit akar a kintornálással?” Felelé a róka: „Vajki hitván, vizsla táncra kürtel! Bár szaladj, ha szaladhatsz.” És a macska láta ott egy magas fát, és arra nagy hamar­sággal felhága. De az ebek elérni kezdék a rókát, és té s tova kezde csavarogni az ebek elõtt, és kiáltani kezde a macska: „Fráter róka! Hohó, fráter róka, vedd elõ a száz tudományokból vagy egyiket, mert szinte ideje! Ha elõ nem vészed, nyilván nem lész nyomos, mert igen messze még a csere. Igen félek, hogy el nem érheted.” És az agarok megkapák a rókát, és igen megszaggaták a bõrét, és végre megfojták. És mondá a macska a fáról: „Jaj, szegény róka! Mely igen keveset használtanak tenéked a nagy sok mesterségek, ó, szegény! Csak az egyetlenegy fára való hágást megtanoltad volna, bizony többet használtál volna véle, hogynem mint a százzal.”

ÉRTELME

E fabula arra int, hogy az ember alázatos legyen, és a kevélységtõl megoltalmazza magát. És noha az Úristen õtet meglátogatta külem-külemféle ajándékokkal, értelemmel, jó ésszel, okosság­gal, bölcsességgel etc., de azért el ne higgye magát, és kérködségbe ne essék, és felebarátját õhozzája képest meg ne utálja. Mert az okosság és emberi bölcsesség nem elég hozzá, hogy az ember megmaradjon, és a veszedelmet elkörülhesse, az Istennek kegyelmessége nélkül. Mert az Isten gyûlöli az istenteleneket, kik okosságokban bízván elhiszik magokat, és mint a szentírás mondja, azoknak ellenek áll. És ugyan megfogja õket az õ bölcsességes tanácsokban és nagy okoskodásokban, hogy ugyan abban megakadnak és elvesznek. Mint a légy, hogy megakad a pókhálóban, és abban meghal, és ki nem mehet belõle. Akármely igen okos és bölcs légy, ne essél kövélységbe. Ne hánd magadat, és ne kérködjél etc., hanem alázd meg magadat, és féljed az Úristent, és õtet kérjed, hogy õ legyen veled, õ vezéreljen és megoltalmazzon. És becsüljed az õ szent igéjét, és abból megtanoljad az õ ismeretit, és bízzál õbenne. Ekképpen megmaradhatsz. Mert õ lészen véled, õ lészen tüzes kõfal környüled, és az õ angyali tábort járnak környüled, és mindenképpen megmeneködel. Ez a legjobb tudomány és a legnagyobb mesterség. Ha ezt megtudjuk, tehát bátor kérködjünk. Mint az Isten õ magába mondja: A bölcs ne kérködjék az õ bölcsessége miatt, se az erõs az õ erõssége miatt. Hanem abban kérködjék az ember, ha engemet megismer.