Egy farkas
igen éhezik vala. És midõn elindult volna, hogy ennivalót keresne, az úton
elöltalála egy szamárt, és azt megszólítván, mondá: „Jó fráter szamár, tudod-é,
mint vagyon a dolog? Igen éh vagyok: én ugyan megészlek. És nagy irgalmasságot
teszek véled. Mert lá, mely igen kell munkálkodnod szinetlen. És ekképpen minden nyomorúságodnak
vége lészen.” Felelé a szamár: „Jó farkas uram! Köszenem jóakaratodat, és hogy
valami gondot viseltél nyomorúságomról, és megkeserültél. Bizony, így vagyon,
amint megmondottad! Nincsen vége az én munkámnak, terhõhordozásomnak, és
minekutána mindent nagy hívséggel megmûveltem, ottan nagy pálcákkal füzetnek
énnékem. Ez okaért ugyan megkeszenem, ha véget tész e sok nyomorúságnak és
megeszel. De egyre kérlek, ne egyél itt meg az útban. Mert nagy szidalomra
lenne az énnékem. Mert tudod, hogy sok ember jár ezen az úton. Az uram is
megszidalmazna érötte, mondván: Ím az undok szamár semmit nem viaskodott a
farkassal: ugyan szabad akaratból hatta magát megenni a farkassal. Jere ez
okaért amoda a beregbe.” Mikoron a beregbe mentenek volna, mondá a szamár: „Ím
egy gúzst tekerek, és kösd azt erõsen a nyakamra, és a másik végét tenéked
köttem a nyakodra. Annak utána menj elöl te, mert te vagy uram, és én tied
vagyok. És úgy menjünk fel a hegyre. Felmenet meglátnak az emberek, és igen
kezdnek dicsírni, mondván: Bezzeg vitéz a farkas! Mely igen nagy rabot fogott!
Mint viszi pórázon utána! És ekképpen nagy tisztességed lészen ebbõl, és minden ember kezd
dicsírni vitézségödet. Ott fenn a hegyen annak utána megehetel nagy
nyugodalommal.” Tetszék a farkasnak a szamárnak tanácsa. És gúzst tekervén,
egymás nyakára köték azt nagy erõsen. És a farkas elöl kezde járni nagy
kevélyen, és a szamár utána. Mikoron a beregbõl kijutottanak volna, mondá a
farkas: „Bezzeg rút helyre jutánk: ím mely nagy árok vagyon itt. Ingyen sem
tudom, hová kell itt menni.” Mondá a szamár: „Én elöl megyek egy falkáig, és
megmutatom az utat, mert jól tudom, hol kell általmenni.” Felelé a farkas:
„Bátor! Menj elöl!” A szamár elöl méne, méglen nemigen messze volna a falutól,
melybe az õ ura lakik vala. Mondá a farkas: „Nem jól járunk! Bizony elvötöttük
az utat!” Felelé a szamár: „Vaj el nem vétöttük, jó farkas uram, mert igen jól
tudom. Ezennel oda jutunk, ahol kell általmennünk.” Midõn annak utána tovább
mentenek volna, és kezel volnának immáron a faluhoz, eszébe vévé a farkas a
szamárnak ravaszságát, és hátra kezde mászkálni. De a szamár nékihuzalkodék, és
erõvel voná a farkast az õ ura háza elejbe, és igen kezde ordítani. Hallván azt
az ura, kifutamék minden
szolgáival, tehát ott vagyon a farkas a gúzsba, és igen hátrarándítja magát, de
nem bírhat a szamárral. Az ura mind szolgástól rajta pálcákkal, és igen
megverék a farkast. Odafutamodék kedig az egyik szolga egy szekercével, hogy
bevágná avval az agyát. De nem találá a fejét, hanem a gúzst a nyakában, és
ekképpen elszalada a farkas igen nehezen. És a falu kõvül felméne a hegyre, és
benézvén nagy bánattal a faluba, mondá: „Ó, bolond lator! Ó, kába lator! Hová
ördögbe tötted volt eszedet? Ó, undok lator! Örökké való szégyen, hogy egy
szamár ekképpen megcsaljon! Vé, ageb! Ihol immár a nagy tisztesség, melyet
megnyertél. Bezzek jeles vitéz vagy, úgy kell bolond latornak.” Azonközbe
szomjúságnak miatta igen kezde a szamár ordítani az ólba. Midõn a farkas
meghallotta volna a szamárnak ordítását, mondá: „Vaj, lator csalárd! Hejában
ordítasz! Oly szépen nem sípolhatsz, hogy ismeg gúzsba keríthetnél. Maradj ott
bátor!” És az erdõ felé nagy bánattal kezde pironkodni.
ÉRTELME
E fabula
azt jelenti, hogy az Istennek ítílete igaz. Mert az õ kegyelmességébõl gondot
visel a szegény együgyûekre és ártatlanokra, és értelmet, bölcsességet ád
nékik, és õ viseli az õ tanácsokat, hogy úgy cseleködjenek, hogy a gonosz
kegyetlen latroktól megmaradhassanak. Mert ha ez nem volna, soha nem
maradhatnának szegény nyavalyások tõlek. Ekképpen keresé a lator farkas a
szegény ártatlan szamárnak veszedelmét: De szépen vévé hasznáját. Úgy kell
latornak! Innég mondották a régi jámborok: Valaki a más ember lovának vermet
ás: belészakad önnen lovának a nyaka. Úgy vagyon! Mert az Istennek ítíleti
igaz. Nyilván el nem mehetsz véle. Ha egy kis ideig elõbb-elõbb mégy
latorságoddal: messze nem viszed. Mert annál nagyobb lészen annak utána rajtad mind a szégyen s mind a
veszedelem. Nem messze láthatsz errõl. Ez okaért légy jámbor!
|