Egy farkas
igen éh lévén, erõvel vén egy ludat a rókától, melyet viszi vala az õ fiainak.
A róka igen könyörge a farkasnak, hogy adná meg a ludat, mert az õ fiai meg
fognának halni éhségnek miatta. Mondá a farkas: „Co, tova, te bakszar, ne
zúgolódjál, mert nyilván megszakad a subád!” Elméne a róka bánkódván. Sok idõ
múlva egyszer a róka a víz mellett talála egy nagy retkét, tehát még eleven.
Midõn a róka azt megötte volna, és csak a farka volna hátra, reátalála a
farkas. És midõn látta volna a farkadarabot, mondá: „Jó atyámfia, róka! Adj
énnékem azt a darab halat!” Mondá a róka: „Bátor, ám vidd el!” És a farkas
megevé a darab halat, és mondá a rókának: „Bezzeg jóízû lõn! Ó, kár, hogy nincs
több.” Mondá a róka: „Ezekben ugyan eleget foghatunk, mert igen jó halász
vagyok én. Ezt is én fogtam vala.” Mondá a farkas: „Taníts engemet is!” Felelé
a róka: „Örömest. Menj be ez okaért e faluba: ott, kezel a végéhöz egy csapó
lakik: annak a fala alatt áll egy nagy kosár, melybe a gyapjút szokta a patakba
megmosni. Lopd el azt, és hozd ide. Ezennel ennyé halat fogunk, hogy elcsodálkozol
belé.” Elméne a farkas, és ellopá a kosárt, és a patak mellé a rókához hozá. A
róka vén egy füzet, és gúzst tekere belõle, és mondá a farkasnak: „Jere,
álljadsza be a vízbe!” És a farkas beálla a vízbe. És a róka a gúzzsal erõsen
megköté a kosárt a farkasnak a farkához, és mondá a farkasnak: „No, immár
indulj által a vízen, és hátra ne tekénts, mert megijednének a halak és
elmennének. Én hátul megtartom a kosárt, és farkammal kétfelõl nékikergötem a
halakat. De erõsen vonjad, és ne gondolj véle, ha nehéz; mert annyival több
lészen a hal.” Vonni kezdé a farkas a kosárt, és a róka turbokolni kezde a
farkával, és egyik lábával tartja vala a kosárt, a másikkal köveket szedegöt
vala a kosárba. Mikoron immár félig volna a kosár kövekkel, mondá a farkas:
„Igen nehéz immár a kosár. Csak alég bírom. Tálam megérjük vele.” Mondá a róka:
„Hallgass veszteg! Mind elûzed a halakat.” Erõsen voná ez okaért a farkas a
kosárt. Mikoron kedig mind megtöltötte volna kövekkel, mondá a farkas: „Elég,
Istenért! Immár ingyen sem mozdíthatom. Majd kiszakad a farkam.” Mondá a róka:
„Hátra ne tekénts, mert mind kifutnak a halak. Én bemegyek a faluba, és egy
dézsát lopok, és kiszedek a halakban. Könnyebb lészen annak utána a kosár.”
Midõn kedig a faluba ment volna, megszólítá a pórokat, mondván: „Mit állatok
itt? Nem tudjátok-é, mit csinál mostan a lator farkas? Annak elõtte való idõkbe
mind elhordotta báránytokat, borjútokat és mennyé nagy kárt tött a
disznócsordába. Avval meg nem elégöszik, hanem amoda ment a patakban, és ott
halász, és még a halakat is el akarja vinni.” Felrohanának mindnyájan azt
hallván, és pálcákat, dorongokat és karókat ragadván a patakra kezdenek futni.
Ímé tehát ott áll a farkas a kosárhoz kötve. A pórok beszekelvén a vízbe, verni
kezdék erõsen a farkast. De nem mozdíthatja vala a kosárt. A nagy verésbe addig
huzalkodék, hogy odaszakada a farka, és kurtán szalada el. Mikoron elszaladott
volna, a falu ellenébe egy halomra felmászkála betegen a nagy verés miatt. És
keservesen nézni kezde a falura, és mondá: „Ó, ki sok jó pecsenét hordottam el
tekörnyüled. Mely igen jóllaktam bárányokkal, borjúkkal és disznókkal. Ki ördeg
vitt erre, ó, bolond ageb, hogy halásszá légy? Lám minden õseid és szüleid a rossz vizsla
halászás nélkül tudtanak elélni; te kedig immár eszesbé tötted magadat azoknál,
és immár encenbencét kévántál. Vé, ageb, halat! Vé, hol ördögben farkad? Úgy
kell finnyás agebnek! No, lator róka, megcsaltál ugyan, de el nem mégy véle!
Bizonnyal kitöltem bosszúmat rajtad.” Az idõben megbetegült vala a vadaknak
királya, az oroszlán, és hasfájás miatt igen gyötrõdik vala. Hozzája mennek
vala ez okaért mind a vadak, hogy királyokat meglátogatnák. Azok közett méne
hozzája a kurta farkas is. És megkérdé õtet a király: „Jó farkas: nem tudsz-é
valami orvosságot a hasfájás ellen?” Mondá a farkas: „Tudok igen jót. Itt a
mezõben nem messze egy kevér róka vagyon, igen járt róka, ravasz és igen
kevély. Mikoron az idejõ, hívasd be tanácsodba, és vond le a bõrt róla, és
köttesd a hasadra. Ottan elmúlik minden
fájdalmad. Csak erre kérlek kedig, jó király uram, hogy mikor levonszod a bõrt
a rókáról, hogy úgy vonjad le, hogy meg ne haljon beléje, hanem elevenen
megmaradhasson.” A róka kedig lyukat vájott vala kezel az oroszlánnak
barlangjához. Ez okaért mind meghallgatá a farkasnak beszédit, mint tanítja
vala az oroszlánt az orvosságra. Mikoron ez okaért a farkas elment volna az
oroszlán elõl, elméne a róka, és egy sárba heverék és fokhagymát evék, és az
oroszlánnak barlangja elejbe méne, és köszene a királnak. Mondá az oroszlán:
„Jöszte, jó rókám, hadd ápoljalak meg, mert igen szeretlek.” Felelé a róka:
„Meg ne bánjad, felséges király, hogy oda nem mehetek, mert emberséget értek,
és jól tudom, mint kelljen a királyok elejbe menni. Én kedig most tisztátalan
vagyok, és igen büdes a szájam. Mert fokhagymát öttem. És ím látja felséged,
mint estem a sárba. Embertelen dolog volna, ha mostan közel mennék
felségedhöz.” Mondá az oroszlán: „Hol jártál, hogy a sárba estél?” Felelé:
„Igen messze földrõl jöttem. Mert midõn meghallottam volna, hogy felséged
megbetegült, ottan sok földeket eljártam, hogy felségödnek orvosságot
kérdhötnék, és úgy jöttem igen fáradva, és hogy a pallón általmenék, szédelegni
kezde a fejem, és úgy esém a sárba.” Mondá az oroszlán: „Jámbor vagy. Micsoda
az orvosság?” Felelé a róka: „Nincsen ég alatt jobb, mint az új farkasbõrt
melegen a hasra kötni. Vagyon kedig egy farkas itt nem messze. Azt kurta
farkasnak híják. Mert nem jó helyre ment volt, tehát ott kellett zálagba a
farkát hadni. Azt elhívassa felséged, és hídd be azt valami titokra. Annak
utána fogd meg és vond le a bõrt róla szépen, hogy meg ne haljon, és a fején és
lábain meghagyjad a bõrt. Úgy kössed a meleg bõrt a hasodra, és fejemre mondom,
mindjárást megvigaszol.” Mondá az oroszlán: „Menj el! Küldj valakit érötte,
hogy mindjárást eljõjen.” Minekutána érötte mentenek volna, a róka ellenébe egy
meredökre felméne, és onnég várja vala a végét. Midõn a farkas eljött volna,
mondá az oroszlán néki: „Jõj ide, valami titkot mondok.” Mikoron a farkas
odatartotta volna a fülét, megkapá az oroszlán a farkast, és levoná a bõrét, de
a fején és a négy lábán meghagyá, és mondá: „Eredj el! Mert azt mondják, hogy
igen gonosz vagy, és latorságodért kellett tenéked farkadot zálagban hadni.
Légy jámbor, mert még a többit is levonszom!” Mihelyt a farkas kijöve a
barlangból az oroszlán elõl, ottan a sebes testére kezdének sietni a legyek és
darázsok, és mardasni és csípni kezdék a testét. Futni kezde szegény, és
meredek alá jöve, ahol a róka álla vala. És a róka kiáltani kezde: „Hallád-é?
Hallád-é? Kicsoda vagy? Csoda dolgos vagy! Mely igen hév vagyon most, mégis
bélelt süveged és kesztyûd vagyon, nem kérdek tetõled tanácsot. Talám doktor
vagy, hogy birétomot töttél fel, és kösztyût viselsz? Eredj el immár, ageb! Úgy
tetszik, megfüzetéd a lúd árát.” És a szegény farkas elpironkodék onnég.
ÉRTELME
E fabula
ismeg inti a hatalmasokat, hogy az õ erejekbe és hatalmasságokba ne bízzanak,
és ahhoz képest senkit meg ne utáljanak, és senkinek kárt ne tegyenek. Mert ha az
órácska eljõ, melyet az igaz Isten a bosszúállásra és az hamisságnak és
kegyetlenségnek megbüntötésére szörzett avagy rendelt, nyilván akkoron keveset
használ az emberi hatalom. Isten elveszi akkoron a kegyetlenöktõl és a
hamisoktól mind az értelmet, mind az eszet, mind tanácsot és mind a szüvet.
Minek okaért annak utána egyik bolondságból a másikban esnek, és egyik
szégyenbõl a másikba bekeverednek, méglen végre ugyan teljességgel elvesznek.
Azért mondja az Isten efféle hatalmas kövélyeknek: Nem viszed lator szándékodat
végre! Karikát vetek orrodban, mint egy bivalnak, és máshová hojszolgatlak.
Innég vagyon ez, hogy a kevély kegyetlenek az õ felfúvásokban oly nagy
szégyennel elvesznek. Alázd meg magadat ez okaért az Úristen elõtt, és légy
jámbor!
|