HETVENKETTEDIK FABULA

Egy farkasról és egy éh komondorról

Egy kazdag embernek vala egy nagy nyája. A mellett vala egy igen nagy és jeles komondora, mely a juhokat megoltalmazza vala a farkasok ellen. De a gazdag ember fesvénségébõl igen hitvánul tartja vala a komondort, hogy igen meghitvánkodék a komondor. Midõn ez okaért ekképpen éheznék, hozzáméne a farkas, és mondá: „Mint vagy, barátom? Nem jól vagyon dolgod, mert igen hitván vagy. Talám beteg vagy?” Felelé a komondor: „De bizon nem volnék beteg; abból nem volna semmi nyavalyám. De egy fesvén ageb gazdát szolgálok: az nem adat ennem; csaknem halok meg éhhel az agebnek marhája mellett.” Mondá a farkas: „Hová marad a maradék étek és az egyéb hulladék a konyha mellett, ha néked nem adják?” Felelé: „Mi patvar hulladék és maradék? Nincsen ott semmi effélében. Mert igen viaszfazakú és somfánál fõzõ ageb. Nem sok füstet láthatni az õ konyhájánál. Az Isten eleget adott volna néki, de olyan, mint a béka, mely a földbe lakván, nem mer eleget benne enni.” Mondá a farkas: „Én jó tanácsot adok tenéked.” Felelé a komondor: „Bezzeg a jó tanács szükség volna énnékem.” Mondá a farkas: „Én a juhok közübe megyek, és elkapok egyet a jó bárányok közül, és elviszem azt. Te kedig utánam jõj nagy sebességgel, de a félúton ledõlj, és úgy tettesd, mintha az esztevérségnek miatta el nem mehetnél utánam. És meglátják azt a pásztorok, és megmondják a gazdádnak, és a gazda annak utána jobban kezd tartani.” Mondá a komondor: „Bátor azt mûveljed, és jó lészen.” Eljöve ez okaért másodnap a farkas, és egy jó kevér báránt kapa a nyájból, és elkezde futni avval. Utána a komondor. De a félúton ledõle, mintha esztevérségnek miatta tovább nem mehetne. Hazamenvén a pásztorok megrnondák a gazdának, mondván: „A mi komondorunk ma megmarta volna a farkast, és a kevér báránt megszabadította volna szájából, de esztevérségnek miatta nem mehete utána. Ez okaért a farkas elvivé a jó báránt. És félünk, hogy több lészen efféle.” A fösvén gazda nehezen vévé a kárt, és parancsolni kezde naponként, hogy enni adnának a komondornak. Egy-két hét múlva ismeg elméne a farkas hozzája, és mondá néki: „No, mint vagy, barátom? Jobban vagyon-é dolgod?” Felelé a komondor: „Jobban.” Mondá a farkas: „Látom, hogy jobban, mert simább mostan a hátad, hogy mint azelõtt. De még jobban leszen dolgod, ha tanácsomat fogadod.” Felelé a komondor: „Micsoda a tanács?” Mondá a farkas: „Holnap is eljövek, és elkapok egyet a bárányok közül, és te ismeg utánam fuss, és mikoron elérsz, taszítsad orroddal az oldalamat, és eldõlj, mintha erõtlenségnek miatta nem bírhatnál vélem. És meglátják azt a pásztorok, és megmondják a gazdának. És meglátod, hogy ennek utána jobban tart.” Felelé a komondor: „Bátor! Jó lészen!” Eljöve ez okaért másodnap a farkas, és elkapa egy igen jó báránt a nyájból. És utánafuta a komondor, és mikoron elérte volna, megtaszítá a farkasnak az oldalát az orrával, és ledõle, mintha erõtlenségnek miatta nem bírna véle. És mikoron a pásztorok hazamentenek volna, megbeszélék a gazdának, mondván: „Ma a farkas ismeg egy báránt elkapa a nyájból. De ha a komondor jobb erõbe volt volna, bizon el nem vitte volna. Mert szinte elérte vala immár, és midõn hozzá harapa, erõtlenségnek miatta nem bírhata véle.” Mondá a gazda a családoknak: „Viseljetek gondot a komondorra. Mindenha vessetek valami húst és leves kenyeret néki.” És a házi nép jól kezdé tartani a komondort, és meghízék. Egynyíhány hét múlva ismeg eljöve a farkas a komondorhoz, és mondá: „No, mint vagy, barátom?” Mondá a komondor: „Jól vagyok.” Mondá a farkas: „Látom, mert igen meg­híztál. Lám, mondám, hogy így lészen. Ez okaért add meg jutalmomat immár a jó tanácsért. Hadd vigyek egy jó báránt el.” Felelé a komondor: „Vaj ne! Kétszer adtál jó tanácsot, és két jó báránt vittél el érötte. Tovább ne nyúlj immár, mert megharagszunk egymással.” Mondá a farkas: „Ne légy oly hálaadatlan! Ha egyebet nem engedsz énnékem, mégis adj valami jó tanácsot, mert igen éh vagyok.” Mondá a komondor: „Ím, jó tanácsot adok. A gazdám mellett a szomszédnak kidõlt a pincének az egyik fala, és ott jó szalannák függnek, sok jó hús és eledel vagyon ott a pincében: Jó bor is vagyon ott, ha bort innyi akarsz: ott ez éjjel ugyan jó lakhatol.” Estve elméne a farkas, és beméne a pincébe, és sok élést talála ott. És mikoron a jó lakás után szomjúhozni kezdene, vén a borban is, és váltig ivék abba. Midõn a boritaltól megzajosult volna a feje, jó kedvet vén magának, a hordóra felülvén, mondá: „Bizon mikoron estve a falukba bementem, hogy valamit kaphassak, ott hallottam, hogy a pórok a korcsoma háznál, midõn megittasultanak, ottan énekszót kezdöttenek, és nagy vígan éneköltenek. Bizony én is azt mûveltem: ugyan vígan mondom én is az éneket.” És mikoron ordítani kezdett volna, meghallák az ebek, és ugatni kezdének. És mikoron feljebb kezdene énekölni, meghallák a szomszédok, és mondának: „Bizony erõsen ordít egy farkas. Ugyan kezel vagyon hozzánk.” És mikoron az ordítás után mentenek volna, tehát ímé a pincébe vagyon. És a szomszédok rajta, és ugyan ottan megölék, mert részeg vala, és nem tuda kiszaladni a pincébõl.

ÉRTELME

E fabula elõszer inti a családos embereket, hogy a fösvénséget elhagyják, és az õ családjoknak gondjokat viseljék jó módon, hogy ne éhezzenek meg. Mert ha fösvényen tartják õket, sokkal nagyobb kárt vallnak miatta. Mert a házi nép megbúsul, és mind urát, mind annak jószágát meg kezdik gyûlölni, és nemhogy kártól megoltalmaznák, hanem inkább kárt tésznek. Ennek felötte minden dolgakat pokol kedvvel mûvelnek, noha mûvelnek valamit.

Másodszor int e fabula, hogy senki oly dologban ne avassa magát, amelyet nem tanolt, nem szokott, avagy mely az õ természetének ellene vagyon. Mert olyan dolgot tisztességödre véghöz nem viszed. Mint itt a farkas, mely természete ellen bort kezde innya, és bõrével füzete érötte.