HETVENNEGYEDIK FABULA

Egy farkasról, egy rókáról és a rókának a fiáról

Egy rókának fia lõn. Az elmenvén, komává kéré a farkast. A farkas öremest felvévé a komaságot; és nevezék a rókafiat Lupescónak. Egynyíhány hónap múlva eljöve a farkas az õ komához, és mondá: „Jó komám, add nékem a te fiadat, a Lupescót, én gondot viselek reá, és megnevelem, és sok tudománra tanyítom, tudniillik mindazokra a tudományokra, melyeket én tudok, és melyeket én eddig kerestem mind magamnak, mind fiaimnak életünkre. A nélkül is sok fiaid vannak. Nem gyõzed õket tanítanyi, táplálni és tartani.” A róka igen megköszöné a farkasnak, hogy mind õ magáról, mint az õ fiairól gondot viselt volna, kiváltképpen, hogy tanítani akarnája a Lupescót, hogy jövendõre mesterségesen tudna elélni. És odaadá néki, az õ komának a Lupescót. Hozzája vévé ez okaért a farkas az õ keresztfiát, a Lupescót, és elballaga együtt véle a falukba az ólok környül, hogy meglátná, ha valamit kaphatnának. És mikoron éjjel semmit nem kaphatna, reggel felméne egy hegyre az õ keresztfiával, a falunak ellenébe, honnég benézhet vala a faluba. És mondá a farkas az õ keresztfiának, a Lupescónak: „Ez éjjel sokat jártam hejába, és igen elfáradtam. Lefekszem ez okaért és nyugszom. De te, jó keresztfiam, vigyázz, és meglásd, mikoron a barmokat kihajtják a faluból, és énnékem renddel megmondjad, hogy annak utána alámenjek, és ennünkvalót foghassak.” És lefeküvék a farkas és elaluvék. A Lupesco kedig virraszta mellette. Hajnalba tehát ki kezdék hajtani a disznókat a faluból nagy csoportokkal. És látván azokat a Lupesco, megszólítá a keresztatyját, mondván: „Keresztapám, keresztapám!” Felelé a farkas: „Mi dolog, jó keresztfiam?” Mondá a Lupesco: „Ím nagy sok disznót hajtnak ki a faluból.” Felelé a farkas: „Hadd járjanak! Nem szeretem a disznókat, mert rút, ondok állatok. Mikoron egyiket megeszem bennek, nem gyõzem megtisz­títani a sok sertõktõl. Egy hétig is tökerögnek a hasamba. Légy veszteg csak, és vigyázz!” És ismeg elaluvék. Egy kis idõ múlva ismeg mondá a Lupesco: „Keresztapám, keresztapám!” Felelé a farkas: „Mi dolog, ídes keresztfiam?” Mondá a Lupesco: „Íme nagy sok ökröket hajtnak ki a faluból, az ünõcsorda is utána jõ.” Mondá a farkas: „Hadd járjanak. Nem kedvelem azoknak húsát. Igen goromba húsok vagyon, és kemény a bõrek.” És ismeg elaluvék. Egy kis idõ múlva ismeg megszólítá Lupesco a farkast. Felelé a farkas: „Mit látsz?” Mondá Lupesco: „Vajki szép juhokat hajtnak ki, ugyan sokat kedig.” Mondá a farkas: „Hadd járjanak! Bizony jó húsok vagyon ugyan, és igen szeretném. De tudja az ördeg, ennyi sok pásztorok és nagy komondorok vannak környüle, hogy senki hozzá nem fér. Ha odaballagok, mihelt meglátnak az ebek, ottan ugatni kezdnek, és a pásztorok hurogatni. Úgy szégyellem, hogy ugyan megpirult orcával kell elmennem onnég. Hadd járjanak ez okaért! Vigyázz oda!” Azonközbe kezdék a méneseket kihajtani a faluból. És monda a Lupesco a farkasnak: „Keresztapám, keresztapám, ím a méneseket kezdik kihajtani.” Felelé a farkas: „Jól vagyon. Reá vigyázz, hová hajtják õket.” Annak utána mondá Lupesco: „Ím szinte jó helyre hajtják, a fûbe, az erdõ mellé, ama ritka fák közükbe.” Mondá a farkas: „Jól vagyon.” És felkelvén, mondá a Lupescónak: „Jere, lásd meg mesterségemet és tanold meg.” És midõn a bokrok közett igen lassan a ménesekhöz ballagott volna, egy igen kevér lovat megkapa hirtelen az orránál, és levoná azt a földre és megfojtá, és a keresztfiával megévé. És midõn az erdõbe járnának, mondá a keresztfiának: „No, ídes keresztfiam, jóllakál-é? Mint tetszik e mai felestök?” Felelé a Lupesco: „Bizony jó. Igen jó ídes húsa vagyon a jó kevér lónak.” És menet mondá a Lupesco õ magában: „Immáron jól vagyon dolgom, mert jó mester­séget tanoltam. Elélhetek immár: az anyámat is eltáplál­hatom.” És szólván a farkasnak, mondá: „Kérlek, ídes keresztapám, ne legyen ellened: Én hazamegyek az anyámhoz. Mert immár elég mesterséget tudok, nem kell énnékem több tanítás. Ha valamit izensz az anyámnak, megmûvelem és megmondom.” Felelé a farkas: „Nem mégy, mert még igen keveset tanoltál.” Mondá a Lupesco: „Kérlek, hadd menjek el. Nyilván tovább nem maradok.” Mondá a farkas: „Én azt mondom, ne menj el. Mert igen félek, hogy megbánod. De ha egyebet nem akarsz benne tenni, ottan menj el, és mondj keszenetemet az anyádnak.” Midõn Lupesco az anyjához jutott volna, megijede az anyja rajta, és mondá: „Mi dolog, fiam, hogy oly igen hamar visszajöttél?” Felelé Lupesco az anyjának: „Azért, hogy eleget tanoltam keresztapámtól. Oly mesterséget tanoltam tõle, hogy könnyen immár elélhetek, tüteket is eltáplálhatom, valamennyin vagytok, és nemigen nagy és erõs munkámmal.” Mondá az anyja: „Hogyhogy tanolhattad oly igen hamar ezt e nagy mesterséget?” Felelé Lupesco: „Mi gondod vagyon errõl? Én megtanoltam, s tudom. Jere ez okaért velem, és téteménnyel megmutatom.” Elméne ez okaért az anyja véle. És Lupesco vivé az anyját a falu mellé, és ott leselködék, hogyha valamit kaphatnája. De nem talála semmit. És hajnal felé mondá az anyjának: „Jer, menjünk fel a hegyre, mely a falu felött vagyon.” És mikoron felmentenek volna, mondá Lupesco az anyjának: „Igen elfáradtam e kerengéssel, ídesanyám, és lefekszem és aluszom, te kedig vigyázz virradóra a falura, és megmondjad énnékem, micsodaféle barmokat hajtnak ki a faluból.” Leüle az anyja, és vigyáza. És midõn megvirradott volna, látá, tehát egy nagy csorda disznót hajtnak ki. És megszólítá az anyja a Lupescót, mondván: „Íme, ídes fiam, sok disznót hajtnak ki a faluból.” Felelé Lupesco: „Nem kedvelem a disznóhúst. Igen sok sörtéje vagyon, azok torkomban megakadnak, és egy egész hétig is veszedésem vagyon vélek. Hadd járjanak!” Egy kevés idõ múlva mondá az anyja: „Íme, ídes fiam, a tehéncsordát hajtják ki a faluból.” Felelé Lupesco: „Nem kedvelem azoknak húsát, mert igen kemény, és nehezen emészthetni; a bõrek is igen kemény és erõs. Hadd járjanak!” Ismeg egy kevés idõ múlva mondá az anyja: „Ídes fiam, sok juhokat hajtnak ki a faluból.” Felelé Lupesco: „Igen jók volnának ezek, de sok pásztorok és komondorok vannak környülek, és mihelyt meglátnak, ottan hurogatni kezdnek. Hadd járjanak!” Végre mondá az anyja: „Ídes fiam, ám a ménes­csordát hajtják ki a faluból.” Felelé Lupesco: „Jól vagyon. Vigyázz reája, ahová hajtják õket.” Mondá az anyja: „Ám az erdõ mellé hajtották õket a fûbe, a ritka fák közübe.” Felkele ez okaért Lupesco, és mondá: „Jere, ídesanyám, ím megmutatom mesterségemet.” És mikoron alámentenek volna, mondá Lupesco az anyjának: „Ídesanyám! Menj fel amoda a dombra, és onnég megnézzed mesterségemet. Ezennel igen jól tartlak.” És elméne igen lassan a bokrok közett, és addig méne, méglen a méneshöz jutna. És oda szekölvén, egy igen kevér lónak az orrára csüggelõdék, erõsen egybeharapván a fogakat, és azt tudá, hogy a keresztatyja módjára a lovat levonhatja és megfojthatja. De a ló fenn hordozá a Lupescót, és elfutván, a pásztorok­hoz vivé. Mert úgy harapta vala Lupesco az õ éles fogait egybe, hogy annak utána a ló orrából ki nem vonhatá. Látván Lupescónak az anyja, hogy a ló vinni kezdé Lupescót a pásztorok felé, igen kezde kiáltani, mondván: „Lupesco, ídes fiam, hadd el a ragadománt! Hadd el a lovat!” És mikoron az anyja látá, hogy a pásztorok nékifutamodnának pálcákkal és botokkal, és eszébe vennéje, hová menne a vége, feje felött egybe kezdé kulcsalni a két elsõ lábát, és jajgatni és sírni kezde, és mondá: „Jaj, én ídes fiam, jaj, én ídes fiam! Ó, miért siettél oly igen hamar az oskolából? Ó, igen hamar löttél volt mesterré! Miért nem engödtél a te jámbor anyádnak? Ó, nyavalyásul tanoltad mesterségödet! Elvesztötted, mind magadat s mind engemet! Jaj, fiam, jaj!” Azonközbe a pásztorok leragadák Lupescót a kevér lónak orráról, és megbotolák a fejét, és levonák a szép sima veres bõrét.

ÉRTELME

E fabula jelenti meg annak bolondságát, ki elõbb akar mester lenni, hogynem mint tanoló. Ez a bolondság igen köz az emberek közett. Mert az ördeg a bûnnek általa ezt e mérges magot és kövélséget hintötte a természetbe, hogy az ember nem elégöszik meg az õ hivataljával és abban való munkájával, hanem mindenkoron feljebb ügyeközik, és nem mértékli meg az õ erejét és tehetségét, hanem oly dologban avatja magát, mely ereje felött vagyon. Innég lészen annak utána a nagy sok szégyen, kárvallás és veszedelem. Ha ez okaért úgy nem akarsz járni, mint a bolond Lupesco, tehát vedd eszedbe magadat. Tanolj elõszer, és úgy fogj annak utána a mesterséghöz. Hadd el a kövélységet, és alázd meg magadat. Sulyogasd és megmérjed erõdet, és úgy kezdj dolgaidhoz.