Vala egy
férfiú, kinek felesége, kit igen megunt vala, télbe meghala, kinek halálán a
férfiú igen örüle. És mikoron a tavasz el kezdene érközni, tanácsot kezde
kérdözni barátitól, kit volna jó házastársul választani és venni magának. Egyik
barátja ezt mondja vala néki: „Szeretõ barátom! Ha meg akarsz házasodni, tehát
igen ifjat ne végy, hanem olyant, ki a te idõdhöz hasonló. Mert te is immár
koros szabásó vagy, és lisztes immár a fejed. Ha ifjat vész, az ottan kezd õsz
hajaidat megutálni, és nagy nyomorúságokban és bánatokban kezdesz miatta lenni.
Tied lészen a bárány, akárkicsoda volt a kos.” Másik barátjához menvén, attól
is tanácsot kezde kérdeni. Az ekképpen szóla néki: „Szeretõ barátom! Koros
asszonyállatot ne végy! Tudod-é, mint untad vala a másikat, mely jó
szerencsédre meghala. Ha korost vész, az bírt az elébeli urával, és amint avval
bánt, szinte azonképpen véled is akar cseleködni. Soha nem gyõzed kedvét
keresni. Ha bejõ a házba, morog véled. Ha kimegyen, posszogással vészen búcsút
tõled. Ez okaért végy ifjat, azt kezedre taníthatod, és gyönyörûséges lészen
véle lakásod” etc. Elbúsula a férfiú a két tanács miatt, és mondá: „Megyek?
Elveszett eszem ezeknek tanácsok miatt. No, tudom, mit mûvelek.” És elméne, és
két feleséget vén magának, egy korost és egy igen ifjat. Mikoron immár együtt
laknának, mindenik a feleségek közül hízelködni kezde férjének. De a férfiú
inkább kezdé szeretetit megmutatni a szép menyecskéhöz, hogynem a koroshoz,
melyen a koros igen bánkódni kezde. De álnakságot gondola, és elméne a férfiú
mellé, és hozzá kezdé magát törleni, és nagy szeretetet hozzá mutatni. És
miérthogy untalan fejébe néz vala, gondolá õ magában: „Bizony az én férjemet
énhozzám hasonlóvá tészem.” És midõn a térdén alonnék a férje, ki kezde
lassan-lassan az fekete hajakat tépni, mondván: „Énnékem is õsz a fejem, de ez
ezennel hozzám hasanlatos lészen; mert bizony mind kitépem a feketéket.” Látván
azt a menyecske, gondolni kezdé: „Bizony ebbõl jó nem követközik, mert az uram
meglátja a tükörben, hogy teljességgel õsz haja vagyon, és ottan meg kezd
tégödet, miérthogy igen ifjú vagy, utálni és a vén vigyorhoz ragaszkodik; ottan
nem jól lészen dolgod.” És elméne, és hízelködni kezde a férjének, és midõn a
térdén alonnék, mind kitépé néki az õsz hajokat, annyéra, hogy a feje
megkapaszula, és sima lõn, mint egy vakart tök. És mikoron kijött volna a
házból, megláták õtet a szomszédok, és mondának: „Mi ördög lelte a szomszédot?
Ím, mint fénlik a taréja.” Azelõtt fürtes Gálnak vala neve, de immár kopasz
Gálnak híják. Agebül járt!
ÉRTELME
E fabula
megjegyzi és megcsúfolja a vénembereket, kik eszeket hátrahagyván, és természetöknek
fogyatkozását nem mértékölvén, magagondolatlanul testi gyönyörûségöket és
kévánságokat követik, és vénkorokban megházasulnak. Ezek nagyobb bolonságot nem
cseleködhetnek, és kárt nagyobbat magoknak soha nem tehetnek. Mert ha aggot
vészen az ember, mi haszon jõ abból? Nemhogy szolgálna néki, hanem szükségesb
volna, hogy õ maga szolgálna annak. Aminémû erkölcset hozott az elõbeli urától,
azt soha el nem hagyja. Ez is nagy nyavalya. Ha ifjat vészen: a sem illik
egybe, mert a tehén- és borjúhús nem fõ meg egyaránt. Onnég lészen, hogy övé
lészen a bárány, de más volt a kos.
|