|
Ketten
egybetársolkodának, és egyik a másiknak erõs hittel megesküvék, hogy halálig
egyik el nem állana a másiktól. És midõn egy nagy erdõn általmennének, talála
egy nagy medve reájok. Látván azt, az egyik társ mindjárást elfutamék, és egy
nagy fára felhága. A másik kedig látván, hogy el nem szaladhatna, ledõle a
földre, és holttá tevé magát. Mikoron a medve odaérközett volna, megkörülé az
embert a földen, és bízelni kezdé, és az orrát a füleihöz tartá és szájához. De
mikoron leheletet nem érzene, miérthogy az ember erõsen megtartja vala
leheletét, elhagyá õtet és elméne, megholt dögnek alítván az embert. Minekutána
a medve elment volna, leszálla az egyik társ a magas fáról, és odamenvén,
megszólítá a társát, mondván: „Kelj fel, menjünk el, mert elment a medve.”
Felkele az, és elindula a társával. Mikoron az úton mennének egymással,
megkérdé ez a társát, mondván: „Szeretõ társom! Mit beszél vala véled a medve,
és mit súg vala füleidbe, mikoron a földen fekszel vala?” Felelé az: „Sok jó
oktatásokat és tanításokat ád vala elõmbe, és a többi közett erre is inte, hogy
másszor eszesb legyek, és igen jól meglássam, micsoda emberrel társolkodom
egybe. Mert igen vélta talál az ember egy hív és állhatatos társra, úgy monda.”
És ottan elválának egymástól.
ÉRTELME
E fabula
megmutatja, mely igen nem kell az embereknek hinni, avagy az õ ígéretökben
bizodalmot vetni. Mert ha a nyavalya elérközik, az próbálja meg annak utána az
embereknek az õ mivoltokat. Ez okaért meglásd, kivel egybetársolkodol. Mert ha
nyavalyád és szükséged tertényik, ottan megválik, melyik volt a jó és a hív
társ.
|