|
Egy igen
szép, egyenes és magas fennyûfa álla egy galagonyatevis mellett. És az,
megutálván a galagonyateviset, mondá: „Bezzek sûrõ bojtos, tevises bokor vagy,
és igen alacson. Ugyan nem vagy méltó, hogy együtt mellettem állj. Mert én szép
egyenes és magas vagyok, annyéra, hogy tetejem a fellegöket feléri. Nagy
becsületben is vagyok. Mert engemet a hajókban kezéparánt felállatnak, és az
árbocfát csinálnak belõlem, és énhozzám kötik a vitorlákat, és nagy becsületbe
vagyok. De te kicsoda vagy? Ott állasz, mint egy méhkaptár, alacson, és minden ember megutál. Ez
okaért nem vagy énhozzám hasanló.” Felelé a galaganyatevis: „Igazat mondasz.
Szép vagy, és én igen hitván termetû vagyok. Sem vagyok hozzád hasonlatos. De
mit tehetek róla, holott a természet így és olyan termettel látogatott meg?
Mostan úgy vagyon, igen fenn vagy véle és teljességgel megutáltál engemet, és a
dücsõség mind neked áll. De ha kevés idõ múlva eljõ a favágó, és meg kezd
kerengeni, és éles fejszével tégedet kocogatni, és a földre leejteni, és szép
ágaidat lenyesni, vaj mint akarnád, ha te is olyan bokor tevis volnál. Mert
engemet nem bánt senki, de tégedet nagy gyönyörûséggel levágnak. Mit használ ez
okaért tenéked a te kérködséged?”
ÉRTELME
E fabula inti
azokat, kiket az Isten meglátogatott külemb-külembféle szép ajándékokkal, hogy
az õ ajándékok miatt el ne higgyék magokat, és meg ne utálják a szegény
együgyûeket. Mert az Isten gyûlöli a kevélyeket. Abból lészen az, hogy gyakorta
elesnek, és nagy szégyent vallnak. Az együgyûek kedig megmaradnak etc.
|