Egy pórnak vala egy igen szép szénakertje, melyben szép gyümölcsfák
valának, és egy igen szép kútfõ. Mikoron egynémelykor munkájától megtért volna,
beméne a szénakertbe, és lefekivék egy szép almafa alatt, hogy ott
megnyugodnék. Jöve egy igen szép madárka az almafára, és ott kezde énekelni
ídes és igen gyönyörûséges szóval. Hallván azt a pór, igen gyönyörkedék abban,
és nagy sok helyen kezde urkokat és lépet vetni, méglen megfogá a madárkát. És
midõn immár megfogta volna, és kezébe hordoznája, megszólítá a madárka a pórt,
mondván: „Miért szörzettél ennyé munkát magadnak énéröttem, hogy megfognál
engemet? Mit használsz vélem? Látod-é, mely igen apró madárka vagyok?” Felelé a
pór: „Azért fogtalak meg, hogy énekelj énnékem.” Mondá a madár: „Bizony én soha
nem éneklek tenéked.” Felelé a pór: „Tehát megészlek.” Mondá a madárka: „Hogy
ennél engemet? Nem látod-é, mely igen kicsin vagyok? Mind tollastól egyszersmind
benyelhetnél engemet. De mit használnál véle? De ha elbocsátasz, így nagy
hasznámat vészed, mert szabadulásomat hálaadással megfüzetem, és háromféle
jeles tanóságot jelentek tenéked, melyet többet használsz, hogynem mint három
kevér borjút adnék ajándokba tenéked.” Hallván a pór ezt az ígéretet, elbocsátá
a madárkát. A madárka elmenvén, egy fára üle, és onnég kezde alászólani,
mondván: „Hallod-é, poremus? Megmondom a tanóságokat. Elsõ: Ne higgy mindent,
amit hallasz, kiváltképpen, ha eszedbe veheted, hogy az igazsággal ellenközik. Ami
nálad vagyon, és amivel bírsz, azt megtartsad és el ne bocsássad. Harmadik:
amit elvesztöttél és vissza nem hozhatsz, az után ne bánkódjál, hanem
elfelejtsed.” Ezeknek utána felszóval kezde a madárka énekölni és az Istennek
hálaadással dicsíretet mondani, mondván: „Dicsírem az én Istenemet, ki rólam
gondot viselt, és megkábította poremus bátyámat, hogy nem tudta eszébe venni a
szép robintot, mely az én gyomromban vagyon, kinek nehézsége egy egész lotot
nyom; melyet ha poremus bátyám kaphatott volna, mindjárást nagy úrrá lött
volna. De énnékem ezért meg kellett volna holnom, mostan kedig élek. Hála
legyen az Istennek.” Hallván ezt a pór, sírni és jajgatni kezde és bolondsága
felõl igen panaszolkodni. Mondá ez okaért a madárka õnéki: „Ó, bolond pór!
Miért gyötred szüvedet bánattal? Elfeledköztél-é immár olyan hamarsággal a jó
tanúságról? Tudod-é, mint mondám, hogy ne hinnél mindazt, amit hallasz,
kéváltképpen, ha oly dolog leend, mely az igazmondáshoz nem hasanló. Hogyhogy
lehetne ez, hogy gyomromba egy lot nyomó robin volna, holott ennenmagam csak
alig nyomok egy nehezéket? És ha szinte igaz volt volna, amit megmondottam
vala: tehát meg kellett volna engemet tartanod és el nem bocsátnod. Ennek
felötte, ha igaz volt volna, immár elvesztötted volna, nem kellett volna utánam
bánkódnod, miérthogy oda vagyok, és vissza nem hozhatsz. Ez okaért, jó pór
bátyám, hadd el a grobiánságot, és tanold meg a bölcsességet.”
ÉRTELME
E fabulának
nem szükség sok beszéddel az õ értelmét megadni. Mert az értelme benne
vagyon megjelentvén. Tudniillik, hogy mindent ne higgyünk mindjárást, amit
hallunk, hanem mértékre vessük, és meglássuk, ha egyeránt jár az igazságnak
linával. Ezért mondották a régiek: Qui facile credit, facile decipitur. Aki
hamar hiszen, kész megcsalt ember az. Másszor, hogy Istentõl nékünk adott
ajándékokat megõrizzük, és bolondságból azokat el ne veszessük. Harmadszor,
hogy az elmúlton és mi elveszett, ne bánkódjunk. Mert ez bolondság.
|