|
Egy pacsirta fészket raka a szántófölden való búzában. És
midõn monyait ülte volna és fiait kiköltötte volna, mondá az õ fiainak:
„Eszesek legyetek, és a búzából ki ne menjetek! Maradjatok a fészökben, méglen
jó szárnyasok lesztek! Én önnetek hordok. De addig, még én nem leszek jelen,
vigyázzatok, és hallgassatok reá, ha valaki valamit itt a búza mellett szóland,
hogy meg tudjátok énnékem mondani.” És mikoron a pacsirta elment volna, eljöve
a búzának az ura az õ küsebbik fiával. És megállván a búza mellett, mondá az õ
fiának: „Jó fiacskám! Látod-é, hogy megért a búza, és hogy idõ azt aratni. Ez
okaért még ma elmenj, és megszólítsad a mi barátinkat, és hídd el õket, holnap
reggel eljõjenek sarlókkal, és megarassák a búzát.” És azt mondván, hazafelé
indula. Eljõvén a pacsirta az õ fiaihoz, megkérdé õket, ha valakitõl valamit
hallottanak volna. És mondának a fiai: „Ó, ídesanyám! Igen megijödtünk vala,
mert idejött vala a gazda egy fiával, és meghagyá néki, hogy holnapra elhíja az
õ barátit a búzát learatni. Ez okaért siess, ídesanyánk, vígy minket innég
máshová, mert igen félünk.” Mondá a pacsirta: „Jó fiaim, ne féljetek! Ha a
gazda az aratást bízta az õ barátira: nyilván meghiggyétek, hogy holnap nem
lészen semmi benne. Nem szükség ez okaért, hogy elvigyelek ma innég.” Másodnap
ismeg elméne a pacsirta, hogy önniek hozna fiainak. És igen reggel jõve a búza
mellé a búzának az ura; és mind elvárá barátit a búzaaratásra, míglen immár a
nap igen meghevült vala. De ímé, senki nem jöve. Monda ez okaért a gazda az õ
fiának: „Nem tudom, mit csinálnak az barátim, hogy nem jõnek aratni, el kezdnek
ezek engemet késtötni. Ez okaért menj el, jó fiam, és hídd reggelre a mi
rokoninkat, hogy eljõjenek aratni, mert igen megért a búza.” És hazafelé
indula. Mikoron a pacsirta fiaihoz jött volna, megmondák reszkötve az
anyjoknak, hogy a gazda ott volt volna, és ekképpen parancsolt volna fiának,
hogy reggelre a rokonságit híná el az aratóba. Mondá a pacsirta: „Ne féljetek,
jó fiaim! Semmi nem kél benne: ezúttal is elmúlik az idõ hejába.” És másodnap
jó reggel ismeg eljöve a gazda, és erõsen várá az õ rokonságit az aratásra. De
senki nem jöve affelé. Mondá ez okaért a gazda: „Jó fiam! Látod, hogy nincsen
hívség sem barátinkban, sem rokonságinkban: minden süketségre vészik a dolgot.
Ez okaért ne együnk más ember szájával, hanem mi magunk kezdjünk és nyúljunk
hozzá. Hozz holnap két sarlót, egyiket énnékem, a másikat tenéked, és mi magunk
learassuk a búzát, hogy ide ne vesszen.” És ezt mondván, hazamenének. Mikoron a
pacsirta hazajött volna, nagy félelemmel megmondák a fiai, amit mondott vala a
gazda. És felele az anyjok, és mondá: „Jó fiaim, ezt immár ne vegyük
süketségre: immár szükség elmennünk, mert immár a gazda dolga elõmegyen,
miérthogy õ maga hozzányúl.” És felvévé fiait, és elvivé onnég más helyre.
Másodnap kedig eljöve a gazda az õ fiával, és az aratáshoz kezdvén, szépen
levévék a búzát, és kévékben kötvén kalangyába rakák azt a szántófölden. És
mondá a pacsirta az õ fiainak: „Látjátok-é, jó fiaim, hogy szükség volt
eljõnünk onnég? Lám, mondám, hogy mihelt a gazda õ maga hozzákezd, ottan
elõmegyen a dolog.”
ÉRTELME
E fabula elõszer azt jelenti, melly igen véltán találtatik
egy hív barátja avagy rokonsága embernek az emberek közett. Azért szokták
közbeszédben mondani: Mikor barátja kell embernek szükségére, akkor ötven fér
egy fontos mértékre. Annak utána arra tanít e fabula, hogy ki-ki mind õ maga
lásson dolgához, és másra ne bízza, mert ottan megcsalatkozik. Másnak nem fáj a
te károd. Bizony nem gondol véle, mert nem övé. Ez okaért, ha ünõd a sárba dõl,
te magad fogd a farkát, és erõsen emeljed! Mert ha te magad hozzá nem nyúlsz,
kétség nélkül odahal a sárba. Ha ez okaért a gazda azt akarja, hogy jó elõmente
legyen az õ dolgának, tehát szükség, hogy õ maga legyen a szolga, és az asszony
õ maga legyen a szolgálóleány. Ezért mondották a régiek: Micsodától hízik igen
a ló? Feleltenek: A családos embernek szömétõl, azaz, ha õ maga látja
szünetlen, mint bánnak a szolgák a lovokkal. Mert ha a gazda õ maga nem lát
hozzá, csakhamar olyan leszen, hogy minden oldala csontját megszámlálhatnád.
Ismeg: mitõl zsírodik igen a szántóföld? Feleltenek: A ganétól, melyet a gazda
sarujával reája viszen. Evvel azt jelentötték, hogy ha a gazda gyakorta a
szántóföldre megyen, és hozzálát, miképpen a béresek szántnak, mint vetik be a
földet, és mint boronálják be, tehát nyilván jó gabonája lészen.
A FABULÁK KÖNYVÉNEK VÉGE
|