|
Egy farkas, igen szomjú, elméne innya a patakra. Midõn ijutt volna, alátekénte a
patakon nagy messze, és láta ott egy báránt, hogy innék a patakból. Alásiete ez
okaért a bárányhoz, és mondá annak: „Miért zavarod fel a vizet énnékem? Miért
nem hagysz innom?” Mondá a nyavalyás bárány: „Hogy zavaríthattam volna fel a
vizet tenéked, holott ide alá ittam legyen: te kedig tova fel, honnég aláfoly
ide a víz.” Mondá a farkas: „Micsoda? Lám, szömbe mersz szökni velem! Miért
szidogatsz?” Mondá a bárány: „Jaj, nem szidlak, jó uram.” Mondá a farkas: „Mind
te, mind szüleid és minden nemzeted ellenségim voltanak énnékem. Az apád is
ugyanezen bosszúságot mûvelé rajtam hat hónappal ezelõtt.” Mondá a bárány: „E
világon sem voltam én akkor.” Mondá tovább a farkas: „Mindenütt csak kárt tész.
Vetésemet sem tarthatom meg miattad, mert mindenütt elrágod.” Felelé a bárány:
„Hogyhogy rághatom el vetésedet, holott nincsen fogam?” Megbúsulván a farkas,
mondá: „Pokol érne okadásoddal. Bezzek megfüzetsz.” És ottan megfojtá s megövé.
ÉRTELME
E fabulával
írta meg Ezópus e világi dúsoknak és kegyetleneknek hamisságát és kegyetlenségét,
hogy nem gondolván sem az Istennel, sem annak igazságával, a szegény
ártatlanokat minden ok nélkül megnyomorítják. Dühös nevet költnek az ebnek,
csak hogy megölhessék. Vagy ötte meg a hájat, avagy nem, de pálcát keresnek
neki. Ugyan bûnes a csörc, vagy vétközett a szegény ember, avagy nem. Pauper
ubique iacet. Jaj e nagy hamisságnak!
|