|
Egy
komondor beidéze egy juhot a bíró elejbe. És a feleletbe vádolni kezdé a juhot,
mivelhogy egy kenyérrel tartoznék néki. A szegény juh meg tagadá, müvelhogy
semmivel nem volna adós néki, ezt is mondá, hogy soha szömével sem látta volna.
A bíró bizonságra bocsátá ki a pereseket. És midõn a komondor begyûtötte volna
a tanúkat, beállatta elõszer bizonságul egy farkast a törvénybe. Ez vallván,
mondá a bírónak: „Jó bíró uram! Ez állat igen bûnes állat: én jól tudom, hogy a
komondor egy kenyeret kölcsenadott néki. Sõt szömemmel láttam.” Másodszor a
kányát beállatta: az is úgy válla, mint a farkas. Harmadszor egy saskeselyét
beállata, az kedig megszólítván a juhot, mondá: „Te bûnes állat, miért tagadod
meg az adósságot, holott tudod, hogy adós légy véle.” Ez okaért a bíró kimondá
a szentenciát a tanúknak hamis vallások szerént, müvelhogy a juh tartoznék
megfüzetni a kenyeret a komondornak. Az ártatlan juhnak nem lõn mit tenni,
hanem elmenvén, elnyíröté gyapjúját, és azt eladván, egy kenyeret võn rajta, és
adá azt oda a komondornak. Azonközben elérközék a tél, és a nyavalyás juh
mezítelen lévén, hideggel meghala.
ÉRTELME
E fabula
megjelenti, mint nyomorítják a hamis és kegyetlen emberek a szegényeket, kik
ártatlanok lévén, nem tudják ügyeket forgatni, sem magokat megoltalmazni, mind
törvénybe s mind törvény kõvül. Minek okaért szegények mindenha bûnesek, és oda
kell füzetniök a csörszet. Egy pokolba mind elfér, mind a hamis bíró, mind a
hamis tanúk. Bizon nem használ, hogy ezt mondják: „Nem országunknak törvénye,
nem városunknak szokása.” Jaj és örökké való jaj követközik utána.
|