|
Egy
komondor temérdek kölykökkel más ebnek háza elejbe méne, és szép szóval kezde
az ebnek könyörgeni, mondván: „Jó felem, ím terhes vagyok kölkökkel, és reám
érközett az idõ. Kérlek, fogadj be házadba, hadd kölykezem ott, mert nincsen
szállásom.” Felelé az eb: „Bátor jõj be, nyugodjál itt, és tödd dolgodat: én
addig kimegyek a házból.” Midõn annak utána megkölközett volna, és a kölykök
valamennyére felnõttenek volna, eljöve az eb, és kéré a komondort, hogy
kiürítené a házat. „Mert magamnak is kell” - úgy monda. De az nem akará.
Néminemû idõ múlva ismeg eljöve az eb, és haraggal kezdé a házát visszakérni. A
komondor is haraggal kezde felelni, és mondá: „Mit háborgatsz engemet
méltatlan? Lám, reám támodtál. Meglátod, hogy semmi nem kél akaratodban. Erõsb
vagyok náladnál.” És azonközbe fogait kezdé reá fenni és a kölyköket reá
nódítani. Az szegény eb alásüté a fejét, és elkele pironkodni.
ÉRTELME
Erre int e
fabula, hogy az ember eszesen cseleködjék, és úgy tegyen jól más emberrel, hogy
magát kárba ne ejtse. Nem hiába mondották a régiek: Kötve higgyed komádat,
vajki ártalmas a hízelkedõ beszéd. Pokolmadár az hipokrita. Egyfelõl kenyeret
mutat, másfelõl követ tart kezében.
|