|
Egy holló
egy igen szép darab sajtat ragada egy ablakból, és felröpüle egy magas fára véle.
Látván azt egy róka, igen kezdé a sajtot kévánni. És a fa alá méne, és szólni
kezde a hollónak, és igen dicsírni, mondván: „Ó, te holló, nemes madár vagy!
Nincsen tenéked mása. Szép tollaid vannak, fénesek, melyekkel semmi bársony nem
ér; csak hogy szavad szép volna, termethöz hasonló. Hiszem is, hogy szép szavad
legyen, de nem hallottam.” A holló igen örüle e dicsíretnek, és elhivé magát;
és hogy szép szavát megjelentené a rókának, felfuvalá a torkát, és kinyútá a
nyakát, hogy ugyan öregen szólhatna. És midõn a száját megnyitná, kiesék a sajt
a szájából. És ottan elragadá a róka a sajtot, és elkezde menni véle. Ottan
elszomorkodék a holló, értvén, hogy a róka a jó sajtért tötte volna a szép
dicsíreti orációt.
ÉRTELME
Vedd
eszedbe magadat! Ha az Isten bölcs: tehát tudta, mint kellett teremteni
tégedet, és müvel ajándékozni. Avval elégödjél meg. Ne keress hiábavaló
dücsõséget és dicsíretet. Megnézd a lábodnak kaptáját: ne kévánj nagyobb sarut.
Mert azok, kik igen dicsírnek tégedet, nem szeretnek; és ha lehet, bizony
meglátják, ha a sajtot kikaphatják szájadból. Ártalmasb állat nincsen
hipokritánál és hízelködénél.
|