|
Egy
oroszlány, idés és koros, megerõtlenedett vala, és csak alég ballaghat vala. És
midõn elnyútózott volna, eljöve egy vadkan, és tajtékot túrván, megvágá hosszú
fogaival az oroszlánnak az oldolát. Másfelõl eljövén a tulok, éles szarvaival
megöklelé az oroszlánt. Midõn a szamár azt látná, mondá: „Bezzeg gonosz vad ez!
Még õseimnek is halálos ellensége volt.” És nekimenvén, az utoljával megrúgá az
oroszlánt. Az oroszlán igen fohászkodván, mondá: „Jól vagyon. Mikoron ifjú és
erõbe volnék, nagy böcsületbe és tisztességbe valék; mert minden vadak tisztelnek vala engemet, és az
én híremet hallván igen megijedének; egynyíhánnak is meghorcoltam a háta bõrét.
De mostan nincs mit tönnem: mert kiaggottam belõle. Bosszút nem állhatok. Ez
okaért látom, hogy minden
reám támad, még az is, kinek nem gonosszal, hanem jóval voltam. Látom ez
okaért, hogy csak addig tart a tisztesség és a becsület, méglen a félelem tart.
Bezzeg hiába volt minden
dicsõségem. No, csak békösséggel kell elszenvednem.”
ÉRTELME
E fabula
inti a dúsokat és a hatalmasokat avagy kegyetleneket, hogy el ne higgyék
magokat, és a jó szerencsébe ne bízzanak, mert nem állandó, és igen hamar vége
lészen és megváltozik. Ez okaért isteni félelemmel és kegyességgel uralkodjanak
és bírják az õalatta valókat; és úgy viseljék magokat, hogy ne féljék csak,
hanem minden
ember szeresse õket. Mert noha urak és hatalmasok, azért ugyan õreájok is
érközhetik a nyavalya, mint az egyéb emberekre is. Igaz az Isten, ki mind a
kegyetlenséget, mind a döllyeséget megutálja. A kevélyeknek ellene áll (úgy
mond Szent Péter). De az alázatosokat szereti, és megajándékozza azokat.
|