Elõszer a
békák minden
szorgalmatosság nélkül és félelem nélkül laknak vala a tavokban, mert senki nem
kergeté, sem üldözé õket. E jó állapatban elhivék magokat, és kevélységbe
esvén, ezen egybeférének, hogy királyt kérnének magoknak a Jupiter Istentõl.
Egybegyûlvén ez okaért a békák, erõsen és egyenlõképpen kezdének kiáltani
Jupiterhöz, hogy királyt adna nékik, mert semmiképpen király nélkül nem
lehetnének. A Jupiter, látván bolondságokat, igen kezdé õket nevetni. Ismeg
kiáltani kezdenek egyenlõ szóval: „Jupiter, Jupiter! Ugyan királyt kévánunk.
Ugyan királyt adj minékünk, mert nem akarunk a nélkül lenni.” Elméne Jupiter és
könyörüle rajtok, és királyt ada nékik. Mert egy nagy, régi, reves tõkét vete
le az égbõl a tóba, hogy a lenne a békáknak királya. Midõn a tõke az égbõl
aláesnék a tóba, nagyon hoppana a vízbe; és a békák igen megijedének a vízbe,
és a fenékre alászállának. Egy kis idõ múlva egyik a békák közül kezdé a fejét
a vízbõl feltolni, hogy látná, minémû királyt adott volna nékik Jupiter.
Mikoron látta volna, hogy csak egy reves tõke volna, egybehívá mind a több
békákat, hogy eljõnének szerencséltötni a királyt. Nagy félelemmel ez okaért
eljõvén, megszerencséltötik vala a királyt. És mikoron eszekbe vennék, hogy
élet nélkül és egy reves tõke volna, meg kezdék utálni és csúfolni õtet. Végre
ugyan reá kaporcskálván, hátára ülének. Ismeg egyenlõ tanácsból Jupiterhöz kiáltanak,
hogy más királyt adna nékik. Jupiter megengede kévánságoknak, és meghallgatá
könyörgéseket, és királyt külde nékik, a nagy és veres orrú isztrágot. Ez, hogy
közikbe juta, alá-fel kezde morálni, és a békák közül a nagyát és kevérét kezdé
az orrával vágni és megenni. Látván azt a békák, bánkódni kezdének, és
hálaadatlanságokról és bolondságokról panaszolkodni. És midõn Jupiterhöz
kezdenének kiáltani a királnak kegyetlenségért, és ismeg változást kévánnának,
mondá Jupiter: „Mikoron királyért könyörgenétek énnékem, én nem akarék királyt
adni tünéktek. Midõn külemben nem akarnátok, adék egy jámbor, együgyû és
engedelmes királyt tünéktek. Tû kedig megutálátok azt és megcsúfolátok. Annak
utána szüntelen való kiáltástokra adtam a mostanit, ki eleven és elég gyors.
Azt is immár eluntátok, és ismeg mást kévántok. Kicsoda gyõzne tünéktek
kedvetek szerént királyt válogatni? Azért ugyan ez a tü királytok. Ha engöttek
néki, jó, ha nem, bõretökkel füzettek” etc.
ÉRTELME
E fabula
inti az embereket, hogy ki-ki mind jó néven vegye Istentõl azt a nyugodalmot,
mellyel az Isten õtet megszerette. Nem mindenha jó, ami jónak tetszik minekünk.
Jól mondják közbeszéddel: Aki veszni akar, elhiggye magát. Aki nem tud avval
tûrni és megelégödni, amit az Isten adott néki, és feljebb akar hágni és
gõgesködni: azt az Isten az õ igaz ítíletibõl meg tudja büntötni, hogy ahol
keszeg után nyúl, ugyan ottan kégyót kap. Sokoknak nem jó a jámbor, együgyû és
csendes fejedelem, de az Isten meg tudja forbotlani. Mert olyant ád helyébe, ki
nemcsak a gyapjút elnyíri, hanem a bõreket is levonssza, és a ciberét bor
janánt méreti. Istennek igaz ítíleti ez.
|