|
A légy
elöltalálá a hangyát, és pirongatni kezdé azt, és
magát hányván, mondá: „Micsoda apró rút marha vagy te? Rövid a lábod, de azért
ugyan gyalog kell járnod és a sárban mászkálnod. Elfáradván a nagy sok
munkálkodásból, ingyen sincs mit enned, hanem valami magocskát kell rágnod: sem
konyhád, sem pincéd. Bezzeg nyavalyásul vagyon dolgod. Házad sincsen, hanem
odúkban és üregökben, nagy sok bûzbe vagyon lakásod. De én szép szárnyas madár
vagyok! Nagy gyönyörûséggel röpülek mindenüvé, ahova kévánságom vagyon. A
királyok és nagy uraknak házába beröpülek, ott királyi étekkel élek: ugyan
együtt eszem a királlyal az ezüst és aranyas tálból, és iszom az aranyas
pohárból. A nemes és szép asszonyállatoknak szép piros orcájokra ülek, és
azokat kévánságom szerént megcsókolom. Ahol szentséges áldozatokat vágnak, ott
én vagyok elsõ, és megkóstolom azoknak vérét. Ennek okaért nem vagy énhozzám
hasonló. A te nemzetséged semmi az én nemzetségemhöz képest.”
Felele a
hangya, és mondá a légynek: „Vaj rút undok féreg! Nem vagy méltó, hogy madárnak
neveztessél. Igen hányod-veted magadat, de kicsoda kéván tégedet? Kicsoda
gyönyörködik a te jelen való létedben? Hogyhogy fogad be tégedet a király az õ
házába? És a szép asszonyi állatok mint veszik csókolásodat? Bezzeg kelletlen
és utálatos vendég vagy mindenütt! Nyárba mégis elmehetsz valami büdes dögre,
de ha valamely jámbor házába bemégy, minden
ember csak arra siet, hogy kikergöthessen belõle és megölhessen. Arra való a
sok legyezõ, a sok lófark etc. Ha a tél elérközik, ottan hideggel halsz meg. De
én nyárba munkálkoszom, és házamat megrakom éléssel. Annak utána télbe jó
egészségem vagyon, és vigassággal minden
félelem nélkül észem, amit nyárba szépen eltöttem. Bezzeg ondok marha vagy, és
nyavalyásul vagyon dolgod!”
ÉRTELME
E fabula
ezt jelenti, hogy sokkal jobb legyen az embernek, ha megelégöszik az õ
hivataljába avval, amit az Isten munkája után az õ szent áldomásából néki ád,
és abból él békösséges szûvel, és az istennek ajándékába gyönyörgteti magát,
noha gonddal és munkával keresi életét, hogynem mint más ember után kullogjon,
hízelködjék, hazudjon, pohár mellé szóljon, és más ember munkáját és verétékét
megemésszen. Hejábavaló dücsõség, midõn az ember efféle haszontalan életében
gonosz lelkiismerettel dücseködik, és abba veti gyönyörûségét. Midõn a tél,
azaz a késértötnek és a megpróbálásnak napja eljõ, ottan efféle kérkedõ és
magahányó vitézek megszégyenülnek, mert lebocsátják szárnyokat. Mert az õ
gonosz lelkiismeretek megvádolja és elkárhoztatja õket. Ennek okaért
igazsággal, ártatlansággal és alázatossággal jó a búcsú etc.
|