|
A farkas beidézé a rókát a majom bíró elejbe, és erõsen megvádlá,
müvelhogy meglopta volna. Tagadni kezde a róka, és erõsen magát megmenteni.
És a róka szömébe kezdé vetni a farkasnak: „Te (úgymond) hamis állat vagy,
ragadozó: és oly kegyetlen vagy, hogy nemcsak lopással élsz, hanem
torkosságodból és telhetetlenségödbõl elmégy, és a jámboroknak nyájába
beszáguldasz, és nemcsak hogy egyet elkapnál a szegény bárányokból, hanem
húszat is elszakasztasz és megfojtasz bennek. Éten-étszaka
kerenged a disznóólakat. És ha semmi nem fér fogadra,
mégis nem mehetsz el békességgel, hanem megszardod a jámboroknak ajtaját.
Hogy vádalhatod tehát a szegén rókát, ki soha semmi gonoszat
nem cseleköszem, hanem munkámmal élek, és csak valami egereket fogok. Ez
kedig minem halálos bûn, jó bíró uram.” Mondá a majom bíró: „No mit felelsz,
fráter farkas?” Mondá a farkas: „Hallom a feleletet. De jól és igazán nevezték
a jámbort ravasznak. Mert amit az önnen természetiben talál és megismer, azt
énreám keni. Jámbor-é ez, aki éten-étszaka mind az egész mezõt bejárja, és sem
madár, sem egyéb valami lelkes állat meg nem maradhat õtõle? Ha szegény
madarakat megfoghatja a fészekben, ottan mellyeszteni kezdi õket, és
kegyetlenül megrágja s megészi. Ha szegények megmeneködnek, ottan kiszopja a
monyjokat. Sem majorokban, sem falukban soholt senki nem tarthatja sem lúdját,
sem tikját, sem galambját tõle. Mindenütt felhág és bebújik. És nemigen sok
idõ, hogy a gazda a tyúkólba kapta volt. Ageb, mint járál ott? Bezzeg úgy
tetszik, hogy ott hagytad a legyezõt. Ihol lássa meg kegyelmed, bíró uram, még
mostan is kurta belé. Ez okaért kegyelmed, jó bíró uram, eszébe veheti, hogy
adós énnékem és hamisan elvitte marhámat.” Mondá a majom bíró: „Eb öccse,
bátyja! Nem hiszem, te farkas, hogy valamivel tartoznék tenéked a róka. És te
róka, tiszta és sima a bõred, de pokol a természeted, és széles a te
lelkiismereted. Menjetek el, agebek, és megbékéljetek, mert egy csávába vagytok
méltók!”
ÉRTELME
E fabula ezt
jelenti és erre tanít, hogy minden
ember eszébe vegye magát, és kebelébe nézvén megismerje természetét; másra
kedig ne támadjon, hanem õ magától kezdje az ítíletöt: ottan meglátja, hogy
nincsen oka, hogy mást megítéljen. Mind egy Ádám fiai vagyunk, és egy tésztából
költünk. Benne a természetben az ördögnek behintett mérge. A mellyedben, ama
kis szelencében hordozod az ördögnek puskaporát. Mihelt az ördeg beléje vetheti
az õ taplóját, ottan meggerjed. És olyan leszen a gyümölcse, mint a farkasnak
és ravasznak természetiben megjelentötik és megmagyaráztatik minékünk. Ennek
okaért minden
ember megalázza magát, ismervén természetinek gyarlóságát, és könyöregjen, hogy
az Isten az õ szent lelkének általa az õ igéjében megújítsa a természetet, és a
régi ártatlanságra hozza. Azért mondja Szent Pál, hogy megújuljunk lelkünkbe
etc. Renovamini Spiritu mentis vestrae et induite novum hominem.
|