|
Egy igen szép és kevér öker morál vala a szép zöld pázsiton. Ezt látván a béka, magában kezde
mondani: „Bizony szép és nagy állat ez! De mindezáltal én is lehetnék olyan
nagy és temérdek, mert ráncos és rettes a bõrem. Ha ez okaért megtartom
lélegzetemet, és felfúvom magamat, én is oly nagy lehetek, mint ez öker.” És
ottan kiterjeszté lábait, és fel kezdé fúni magát, és naggyá mutatni. Monda
kedig az õ fiainak: „No, mint tetszik, fiaim? Vajon vagyok-é oly nagy, mint az
öker?” Felelének a fiai: „Kezel sem.” Ismeg nagyobban fel kezdé fúni magát, és
ráncos bõrét nyújtani, és mondá: „No, mint tetszik, fiaim, oly nagy vagyok-é,
mint az öker? Felelének azok: „Még sok héja.” Tehát minden erõt reá vette a
béka, és midõn igen igyeköznék felfuvalkodni, meg kezde a bõre harsogni és
szakadni, és ottan kiomla a béli, és meghala.
ÉRTELME
E fabula
ezt jelenti, hogy minden
ember Istenre nézzen, és mint az Isten hivatalját elrendelte, és az õ
hivataljának módját az õ szent bölcsességének általa elintézte, abban
megmaradjon, és abban eljárjon, és amit az Isten parancsolt neki, avval
megelégödjék. Mert valaki az Istennek akaratját és rendelését megutálja, és
feljebb kezd hágni az õ testi kévánságából, és azt magának kezdi tulajdonítani,
amit az Úristen néki nem szánt, sem adott, szinte úgy kezd járni, mint a
felfuvalkodott béka. Szent Pál azt mondja: Quid habes, quod non accepisti? Mi
vagyon nálad, melyet mástól nem vettél volna? Ha ez okaért más adja tenéked:
vedd el azt hálaadással; és ne légy kövély! Mert aki adta, nyilván való dolog,
hogy ismeg elveheti tõled. Megmaradj ez okaért bõredbe, ne fuvalkodjál fel!
Lassan járnak messze.
|