Egy
oroszlány vadászni méne. És midõn éhségében igen sietne a vadak után, egy igen
éles tevisbe hága. Dagadni kezde a lába és megmérgödni, annyéra, hogy ingyen
sem hághatna a lábára. És midõn kénlódásba elkezdene sántikálni, méne egy
pásztorhoz. Midõn ez okaért a pásztorhoz közelgetne, megijede a pásztor tõle,
és vévén egy juhat, elejbe vivé azt, és megajándékozá õtet véle, hogy
megengesztelnéje az oroszlánt. De az oroszlány nem gondola az ajándékkal, hanem
a tevises lábát mutogatá a pásztornak, kívánván segítséget és orvoslást tõle.
Látván a pásztor az oroszlán lábába a daganást, ottan eszébe vévé, hogy valami
fa avagy tevis volna benne. És vévén egy árat, megnyitá avval a sebet, és
mikoron kifolyna az evetség, ottan kijöve avval egyetembe a tevis is. És midõn
a sebet megtisztította volna, valami bárányfaggyút ereszte belé, és ottan
megvigaszék. Nem sok idõ múlva, midõn az oroszlán meggyógyult volna, és az
erdõben vadászna, tõrben esék és megfogák azt a vadászok. És bevivék a városba
egy mély és széles árokba. Azonközbe a pásztor valami vétekbe esék. És midõn
megfogták volna õtet, behozák a városba. Az ítílötben megszentenciázák,
müvelhogy az árokba kellene vetni, hogy az oroszlánok megszaggatnák és
megönnék. Mikoron ez okaért bevettették volna az árokba, ottan reá siete az
oroszlán. És mihelyt meglátta volna, azonhelt megismeré a pásztort, és elejbe
menvén a farkával kezde csóválni, és reá szökelvén nyalogatni kezdé, és minden
vigasságot mutatni. A népre is az árok hátán kezde vigyorogni, és mindenképpen
jó kedvét megmutatni. Látván ezt a pásztor, ottan eszébe vévé, hogy e volna az
oroszlán, kinek a lábából kivötte volna a teviset. És midõn mindenha mellette
fekennék az oroszlán, mintha ugyan meg akarná õrizni a pásztort, megkérdé õtet
a nép, mi okából mûvelné ezt az oroszlán. És a pásztor megbeszélé nékik az
elmúlt lött dolgot, miképpen a lábából kivötte volna a teviset. És a nép
könyöregvén a fejedelemnek, megengesztelé a fejedelmet a pásztorhoz. És ottan
megszabadula.
ÉRTELME
E fabula
erre inti az embereket, hogy minden dolgokban
jótévõk legyenek, minden
cseleködetökben arra igyeközzenek, hogy senkinek ne ártsanak, hanem mindennek
hoszonra legyenek. Mert így leszen jó lelkiismeretek és békösséges szüvek. Mert
aki máson bosszúságot mûvel avagy másnak ártalmára vagyon, az mindenha tart
ismeg mástól, retteg, fél, és az õ békétlen szüvének miatta soha nincsen
nyugodalma. Azért mondja a próféta is: Non est pax impiis. De aki jámbor és jól
tevé: az megáldotik az Úrtól. Mert e végre teremtötte az Isten az embereket,
hogy a keresztyéni társaságban egyik a másiknak szolgáljon, mint a testben
egyik tag szolgál a másiknak. E mellett erre is inti minden embert, hogy hálaadó legyen, és semmi
jótétérõl el ne feledközzék. Mert igen nagy gonosz vétek a hálaadatlanság. Mely
nagy vétökkel rakva e világ, kiváltképpen mostan. És a régi eszes magyarok
meglátták az hálaadatlan világnak otrombaságát, azért ezt mondották
közbeszéddel: Jótétel helyébe mást ne várj. A kölcsenadott fejszének jó, ha
csak a nyele megfordul. Ugyan is úgy vagyon! Ha akarod, hogy valaki ellenséged
legyen, noha jó barátod, tégy jól véle szegénségébe. Annak utána kérd meg
adósságodat rajta: ottan halálos ellenséged. Az Isten is igen gyûlöli efféle
hálaadatlanokat. Azért mondja az írás: Non discedet malum a domo
ingrati. Hogy az Isten szüntelen való büntötéssel megbüntöti mind a
hálaadatlant, mind annak házát.
|