NEGYVENHATODIK FABULA

A nyúlról és kékkáposztáról

A nyúl elõmenvén az úton, egy kert mellé juta. És bekakocsola a kertbe, és igen szép kékkáposztát látta a kertbe. És mind elkörülé a kertet, de sem rést, sem hágcsót soholt nem talála, hol bemehetne. Elöltalálá õtet a róka, és megkérdé a nyulat, mondván: „Miért nem mégy ím e kertbe? Lám, mely igen szép kékkáposzta vagyon benne?” Mondá a nyúl: „Jól láttam. De nem ért meg. Nem jó õtet enni, mert megcsömerleném tõle.” Mondá a róka: „Ezennel én is így jártam, mert szép szõlõgerezdöket találtam vala. Azokban sem merék ennem, miérthogy érötlenek valának.” Maga a szegény róka eremest ött volna benne, de nem ére fel oda, ahol lefüggnek vala.

ÉRTELME

E fabulák azt jelentik, hogy az emberi természet igen kévánatos, és sok dolgok után vágyódik. A bolondok, hogy az õ kévánságoknak eleget tehessenek, és mindenekben kedvek megtöljék, nagy sok veszedelmekre vetik magokat. De e fabulák erre tanítják az embert, hogy eszébe vegye magát, és eszesen cseleködjék, és ne induljon mindenkoron kévánsága után, hanem amit lát, hogy tisztességgel és Isten szerént nem érhet és meg nem találhat, annak ugyan békét hagyjon, és kivesse fejébõl, és semmi számot nem tartson arra.